ErdélyKárpát-medenceKözéletKultúra

MMA – Megalakult az Erdélyi Bizottság

Közlemény

Megtartotta alakuló ülését a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Erdélyi Bizottsága a budapesti, Andrássy úti irodaházában – közölte a köztestület pénteken. Az Erdélyi Bizottság elnöke Vargha Mihály szobrászművész, a Székely Nemzeti Múzeum igazgatója, az MMA rendes tagja, a társelnöki tisztet Balázs-Bécsi Gyöngyi, az MMA Népművészeti Tagozatának tagja tölti be.

Turi Attila, az MMA elnöke köszöntőjében kiemelte: a megalakuló bizottság kiemelt feladatai közé tartozik, hogy javaslatot tegyen az MMA elnöksége felé az Erdély területén megvalósuló programok egyedi támogatására, az erdélyi tevékenységek fejlesztési irányaira, emellett kapcsolatot építsen a helyi kulturális szereplőkkel, művészekkel, civil és egyházi szervezetekkel, önkormányzatokkal. Célja továbbá az MMA erdélyi munkacsoportja alakulásának előkészítése, egyben elősegítése. „Ez a munka elsősorban a kapcsolatépítésről szól, nem az MMA önkifejezéséről, hanem a kultúra széles körű és pontos közvetítéséről, éltetéséről” – hangsúlyozta az elnök.

Az MMA régóta tervezte a köztestület kulturális szerepvállalásának kiterjesztését Magyarország határain túlra. „Lépésről lépésre haladunk, és bízom benne, hogy az MMA erdélyi jelenléte gyorsan és láthatóan megerősödik majd. (…) E terv megvalósulása újabb mérföldkövet jelent majd a köztestület történetében” – mondta el Kiss János, az MMA regionális és határon túli hálózatépítéséért felelős alelnöke.

A bizottság az Erdélyi Munkacsoport alakuló ülésének napjáig tartó időtartamra jött létre.

További részletek ITT olvashatók!

 

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb