Kettős esemény helyszíne volt a szörcsei református templom pénteken este. Megszentelték a helyi Székely Hadosztály Bajtársak Egyesülete több mint nyolcvanéves rejtegetés után a közelmúltban elővett zászlaját, melyet a falubeli Szász Tibor adományozott az egyházközségnek március 15-én, továbbá bemutatták A Köpec patakától az Inn folyóig című könyvet. A zászlót előbb Szász Tibor nagyapja, a Székely Hadosztály veteránja, majd elhunyta után édesapja őrizte.

A mintegy félszáz megjelentet Bíró Erika lelkipásztor köszöntötte, majd ünnepélyes keretek között, hagyományőrző katonai tiszteletadás közepette elhelyezték a zászlót a szószék előtti asztalra, melynek lábait Bíró Attila lemhényi hagyományőrző készítette lövedékekből és hüvelyekből. Ugyanakkor közszemlére helyezték annak a tizenhat szörcsei ifjúnak a tablóját, akik az első világháborúban estek el. A relikviát Bíró Erika tiszteletes asszony áldotta meg. Elmondta: a szörcsei zászló, Istennek hála, egyedi kincsük, amely tudomásuk szerint egyetlen ilyen a Kárpát-medencében. „Isten tartsa meg a hősök emlékét a következő nemzedék szívében. Köszönjük, Szász Tibor! Éljen a Székely Hadosztály és a szörcsei Székely Hadosztály Baráti Egyesület által képviselt nemzeti lélek öröksége” – mondotta a tiszteletes, majd igehirdetésében kiemelte: „Ti vagytok a világ világossága, s a hozzá fűzött áldás egyben felhívás is volt arra, hogy a székely hőseink lángja ne aludjon ki, tovább kell azt vinni.”…. Tovább
Kapcsolódó:
Verses napló a világégés végnapjaiból