Kétszáz éve született ásvai Jókay Móric, vagy ahogy mindnyájan ismerjük, Jókai Mór regényíró, újságíró, szerkesztő és politikus, „a nagy mesemondó”. A bicentenárium lehetőséget nyújt arra, hogy megemlékezzünk a 19. századi magyar irodalomtörténet egyik legnagyobb és legsokoldalúbb alkotójáról – írja a Mandiner.hu.
Életének és munkásságának legfontosabb állomásain Rózsafalvi Zsuzsanna irodalomtörténész, a Petőfi Irodalmi Múzeum Kézirattárának főosztályvezetője, Fábri Anna irodalom- és művelődéstörténész, az ELTE nyugalmazott docense és Hermann Róbert Széchenyi-díjas történész kalauzol végig bennünket – folytatódik a publikáció, amelyet érdemes egész terjedelmében ITT lehet elovasni.
Amikor január elején számba vettem a 2015-ös jelentős irodalmi évfordulókat, mindjárt ott volt a sorban Jókai is. Elgondolkodtam a magam Jókai-élményén. Amióta a tudatos olvasói eszemet tudom, jelen van bennem az életműve. Mindjárt a meseirodalom után következett, valahogy Verne mellett, de aztán kitartott egészen középiskolás korom végéig. Egyetemi hallgatóként inkább az életrajzi vonatkozásokat, az elemzéseket tanulmányoztam, s egyik-másik regényét úgy poroltam le a memóriámban, hogy beleolvasásokat terveztem… És mi történt?… Nem tudtam abbahagyni! Ismertem a történeteket, nagyjából emlékeztem a témavezetésre, a stílusra is, ám valahonyszor kézbe vettem valamelyik regényét, azt újra végigolvastam. Aztán hozzá még ezt-azt. Nem lett belőlem Jókai-szakértő, de valahányszor felidéződik bennem a műve, valami otthonosság erősödik fel bennem… Ez igen, így kell viszonyulni a tájhoz, a benne élt és élő emberekhez, meg a képzelt és valós történetekhez…
Sokan körülményeskedőnek, avittasnak tartják a nyelvezetét. Egyesek javasolják a regények „lebutítását”, átírását a mai fiatalok számára… Ennek azonban semmi értelme, mert akkor még az igénye is elvész annak, hogy a mai olvasó-palánta jártasságot szerezzen a múltban, abban a romantikus korban, amelyben Jókai élt, s amelyet maga is formált. Pest és Buda derék polgárai, a budapestiek, a létezett Magyaroszág népe Jókaitól tanult meg magyarnak lenni… „Jókait személyes tapasztalatok vezetik, a tárcaregények formálódásában nem elhanyagolható szerep jutott számára. Az előbb újságokban, majd kötetekben kiadott regényeivel egyfelől színesítette az újságok-folytatásos füzetek irodalmi kínálatát, másfelől viszont alkalmazkodni kívánt ahhoz a regényszerkesztési módhoz, amely Dickensnek (és másoknak) biztosította a közönségsikert. Annyiban reflektál a tárcaregények és az olvasók feltételezett, általa számon tartott kapcsolatára, amennyiben az vagy egy műfaj, egy alakzat hitelesítése és legitimálása érdekében történik, vagy fölvetheti a kérdést: általánosnak és mindenre kiterjedőnek mondható-e az olvasói elvárás és igazodás a tárca- és folytatásos regények szerkesztéséhez, retorikájához és stilisztikájához” – írja Fried István irodalomtörténész Nagyvárosi árnyak és fények Jókai Mór regényében (Tiszatáj, 2008/3, 53-63)
Azt már korábban is olvastam a vonatkozó szakirodalomban, hogy a Szegény gazdagok (1860) című regény főszereplőjét, a Fatia Negrát [románul: Faƫa Neagrǎ] létező személyről, báró Nopcsa Lászlóról (1794-1884) mintázta, aki annak ellenére, hogy a főrendiház tagja volt, földbirtokos, egy ideig Hunyad vármegye főispánja is, rendelkezett egy másik identitással és szabadidejében haramiavezér volt, aki végigrabolta a környék úri családjait. A regény annak rendje-módja szerint folytatásokban jelent meg a lapokban, és eljutott Nopcsához is, aki nem győzte elhárítani a vélt vagy valós tényeken alapuló pletykát és a csendőrségi vizsgálatot. Felkereste az írót, s azt mondta „Móric úrnak”, hogy fejezze be az ellene való áskálódást, zárja le a regényt, mert ha nem, akkor… Nem emlékszem pontosan, hogy mivel fenyegette, de a regény tényleg váratlan befejezést kapott, leégett minden, s kész… Nem Jókai érdekelt akkor, hanem a Nopcsa-família, hiszen épp Hunyad megyében utazgattam, érdekelt a hajdani elit, annak a rétegnek a sorsa, amely ma is álló kúriákkal-kastélyokkal rendelkezik azon a vidéken… Ezt az „affért” azonban megjegyeztem. Most az emlékév arra is alkalmas, hogy a Jókaihoz kapcsolódó élményeimet az emlékezetem és a kapcsolódó szakirodalom, a vonatkozó publikációk avarjából előkotorjam.
Gondolom, másokban is felkeltette az érdeklődést ez a hatalmas életmű. És lesznek közben emlékezetes ide kapcsolódó „interakciók” is. Látom, hogy pályázatok, iskolai és civil rendezvényeket hirdettek. Jól van ez így. Érdemes a nagy író munkásságára figyelni. Műveltségünk és irodalmi önbecsülésünk szerves része.
Kapcsolódó:
Jókai Mór Emlékház – Balatonfüred
Annak a könyvespolcnak külön szaga van – Vida Gábor írása (Látó 2025/1)
Jókai a maga korának Netflixe volt – T. Szabó Levente
Jókai Mór Magyarországa – Balázs D. Attila írása
