December 14-én hetvenéves Závada Pál Kossuth- és József Attila-díjas író, szociográfus. Az egykori társadalomtudós a Jadviga párnája című nagyregényével robbant be a magyar irodalom élcsapatába, ahol folyamatosan bizonyítja, hogy ma is lehet kortárs íróból klasszikus.
„Závada szlovákul annyit jelent, hogy gát, akadály, hiba. A Mária Terézia idején a békési Tótkomlósra telepített őseim is szlovákok voltak” – mondta egy interjúban az író. Apja téesztraktoros, majd gépcsoportvezető, anyja könyvelő volt. Ő Szegeden érettségizett, majd 1974-től közgazdaságtant tanult a pécsi tudományegyetemen, 1982-ben elvégezte az ELTE kiegészítő szociológia szakát is. 1978-tól Pécsett szociológiát tanított, 1982-től Ferge Zsuzsa hívására az MTA Szociológiai Kutatóintézetében dolgozott 1993-ig, 1990–1994 között a Hiány, 1990-től megszűnéséig a Holmi című folyóirat szerkesztője is volt. (A Holmi is ma már a legújabb kori irodalomtörténet része, de viszonylag szerencsések vagyunk, hiszen fennmaradt és „lapozható” a folyóirat internetre feltöltött archívuma.)
A honfoglalás kori leletek szerint Tótkomlós és környéke különböző népek által lakott terület volt, a régészek Árpád-kori falvak nyomaira bukkantak. Ebből a korai időszakból a nagykopáncsi kápolna őrzi a román építészeti stílus emlékét. Később az oklevelek tanúsága szerint a komlósi puszta Hunyadi János birtoka, 1484-ben Mátyás király tulajdonát képezte, aki Komlóst, fiának Corvin Jánosnak adományozta. A terület a törökdúlás idején többször cserélt gazdát, a lakosság pedig a hódítók elől elmenekült. Az elnéptelenedett komlósi birtok báró Rudnyánszky József tulajdona lett. A báró szentandrási jobbágyait szorgalmuk és példás magaviseletük miatt szerette, ezért a vallási villongások miatt beleegyezett lakhelyük elhagyására, és a telepítésre vonatkozó szerződést velük 1746. január 8-án meg is kötötte. Mintegy 80 szlovák család érkezett a komlósi pusztára. Az ideköltözöttek lázas építőmunkába kezdtek, folyamatosan építették lakóházaikat, az istentisztelet megtartására szolgáló imaházat, az iskolát, egy tanítói lakással együtt. Szexty György lelkész vezetésével 1795-ben megépítették a most is pompázó monumentális evangélikus templomot. A komlósiak száma, vagyona és műveltsége is gyarapodott. A 19. század második felében a magyar ajkú lakosok egyre többen lettek, ezért az ő lelki épülésükre évente négyszer magyar istentiszteletet tartottak „ennek a kisebbségnek”…
A Kulákprés egy család és egy falu történetét mutatja be 1945 és 1956 között – a növekvő terhek és fogyó földek idején, a gazdálkodók kifosztásának és üldöztetésének éveiben. A falu: Tótkomlós, a főszereplők: a Závada család tagjai. Závada Pál szociográfiája a sztálinista parasztpolitika hazai fejleményeit a település, illetve a családi gazdaság sorsában párhuzamosan követi nyomon. A fényképek, dokumentumok, levelek felhasználásával írt könyv 1986-ban jelent meg először, majd 1991-ben másodszor, immár közelebb hozva a falutörténet alakjait. A 2006-os kiadás újdonsága volt, hogy az eltűnt képeket újak váltották fel, s ezekhez fűzött magyarázataival Závada más formában járja körül, mutatja meg Tótkomlóst és a kort. A Kulákprés lapjain megelevenedik a Závada-regények történelmi háttere. (Magvető, Budapest, 2016. 468 oldal, negyedik kiadás.)
A kiegyezés után, 1893-ban felépült a községháza, amelyet közös összefogással építettek. Az I. világháborúig újabb létesítmények bizonyították, hogy a lakosság és az elöljáróság tudta, a haza hasznos polgárai csak úgy lehetnek, ha a polgárosodás útját követik. Ezt a lázas építő tevékenységüket a komlósiak a II. világháború végéig folytatták. Hosszú évtizedekre meghatározta a falu sorsát, a település lakosságának szerkezetét az 1946/48-as szlovák-magyar lakosságcsere.
Ez az 1947-es felvétel történetesen a budafoki svábok kitelepítésének egyik jelenetét ábrázolja. Egy másik sikeresen „eltávolított” kisebbség kálváriája, amely nagy szeretettel és hangyaszorgalommal építette az új hazát, valóban jól érezte magát Pannóniában… Závada a kitelepítések után fél évszázaddal ment látogatóba „repatriált” falustársaihoz Szlovákiába… A siker, vagyis a minél nagyobb számú áttelepítés érdekében a befogadó ország és a helyi szlovákság szervezetei egyaránt komoly propagandát fejtettek ki annak idején. Tótkomlósról 939 család, szám szerint 3254 lakos választotta az új hazát. Ezzel párhuzamosan megkezdődött a magyar anyanyelvűek áttelepítése Tótkomlósra, ám lényegesen kevesebben érkeztek, mint amennyien távoztak, mindössze 400 család, azaz mintegy 1500 betelepülő jött. A rokoni szálak ötven-hatvan év múltán is fennmaradtak, a szétszakított családok között jelenleg is élő a kapcsolat. Nagy szeretettel és nosztalgiával emlékeznek az „elveszett hazára”. A „homogenizálás” jegyében a békecsináló nagyhatalmak kényszerítették erre az öncsonkításra a másik világháború után a szovjet érdekszférába bekebelezett államokat…
Deczki Sarolta írása a Wanderer című kötetről.
Magyarország korábbi köztársasági elnöke, Göncz Árpád Tótkomlós nagyközséget 1993. november 1-jével várossá nyilvánította.A 2011-es népszámlálás során a lakosok 82,7%-a magyarnak, 2% cigánynak, 0,6% németnek, 0,6% románnak, 21,5% szlováknak mondta magát (16,6% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). A vallási megoszlás a következő volt: római katolikus 16%, református 4,6%, evangélikus 21,4%, görögkatolikus 0,2%, felekezeten kívüli 31,8% (25,1% nem nyilatkozott). 2022-ben a lakosság 90,8%-a vallotta magát magyarnak, 12,2% szlováknak, 1,5% cigánynak, 0,5% németnek, 0,5% románnak, 0,1% szerbnek, 0,1% ukránnak, 2,2% egyéb, nem hazai nemzetiségűnek (8,7% nem nyilatkozott; a kettős identitások miatt a végösszeg nagyobb lehet 100%-nál). Vallásuk szerint 15,1% volt evangélikus, 11,8% római katolikus, 3,1% református, 4,7% görög katolikus, 0,4% egyéb keresztény, 0,7% egyéb katolikus, 0,1% görög katolikus, 0,1% ortodox, 35,1% felekezeten kívüli (33,3% nem válaszolt). – Források: Wikipédia, Totkomlos.hu.
Egy Závada-videó 2019-ből:
Idén jelent meg a Pernye és fű. Egy dokumentumfilm regénye című nagyregénye, amely szereplőit, történetét tekintve fikció, ám a benne szereplő filmforgatás interjúi valóságosak – azokat Sipos András rendezővel készítették a Statárium című, 1989-ben bemutatott filmjükhöz.
A regények mellett Závada Pál publikált mesekötetet is Harminchárom szlovák népmese címmel. A fotóművész Korniss Péterrel közös könyve az Egy sor cigány. Huszonnégy mai magyar című irodalmi portrékötete. Első színpadi művét, a Diófák tere avagy Szólj anyádnak, jöjjön ki! című darabját 2004-ben mutatták be Szolnokon. Magyar ünnep című zenés drámáját Alföldi Róbert rendezésében 2010-ben nagy sikerrel játszotta a Nemzeti Színház. Színműveiből Janka estéi címmel jelent meg kötet 2012-ben.
„Amikor roma honfitársaink portréit ezzel a címmel tárjuk közönségünk elé, azt mondjuk, tessék, ez a mi cigányaink listája és fényképsorozata, sorban arcról arcra, szeretnivaló büszkeségeink mindnyájan, mind ez a huszonnégy mai magyar. Mert ugyan ki vonhatná kétségbe a magyarságukat? De címválasztásunknak oka az a közös szégyen is, amely elöntött bennünket korunk talán legiszonyatosabb magyar rigmusa hallatán. Nemrégiben bukkant föl ez a népünk ajkán termett mondóka: „Egy sor akác, / egy sor fűz, / egy sor cigány, / egy sortűz.” Azt mondtuk, ha ilyen korban élünk, akkor legyen merszünk szembesülni ezekkel a sorokkal, és szegezzük velük szembe huszonnégy kortársunkathonfitársunkat meg saját magunkat” – írta Závada 2011-ben, a kötet megjelenésekor.
Írói munkásságáért több rangos elismerést is kapott: 1998-ban József Attila- és Déry Tibor-, 2000-ben Márai Sándor-, 2004-ben Prima, 2005-ben Palládium-díjjal tüntették ki. 2005-ben Kossuth-díjat kapott a magyar történelem állomásait bemutató, nagy sikerű szépírói, szociográfusi, szerkesztői tevékenysége elismeréseként. 2010-ben megkapta a Radnóti Miklós antirasszista díjat. 2020-ban a Raoul Wallenberg Egyesület Ember Mária-díjban részesítette. 2022-ben Budapest díszpolgára címmel tüntették ki, ugyanebben az évben megkapta a Hazám-díjat is.
Závada „egy jól megcsinált író”, aki évtizedek óta „felszínen” van, sokoldalúsága, tudása, műveltsége, „egzotikus magyarsága” arra predesztinálja, hogy műveire figyeljenek az emberek, egyfajta „vezérhajó”, aki még hasznot is képes termelni a zseniktől hemzsegő magyar ugaron.
Az MTI közlése nyomán
Kapcsolódó
Egy csomó párbeszédet az ember azért ír meg, mert a valóságban elmulasztotta lejátszani – Seres Gerda beszélgetése az íróval a Pernye és fű című regény megjelenése alkalmával
