CivilszféraErdélyKárpát-medenceKözéletKultúraVilág

Összetartozásunk Tüze 2023 – Jövő vasárnap negyedszer lobban fel

Összmagyar hagyománnyá vált

Eddig már a nagyvilág 5 földrésze 25 országának több mint 250 településéről jelölték meg, hogy hol fogják meggyújtani tüzeiket. Több önkormányzat, egyházközség, egyesület, intézmény, cserkészcsapat, egyéb közösség és sok család csatlakozott.

Három éve indult kezdeményezésünk – nagy örömünkre – immár összmagyar hagyománnyá vált. Idén ismét fellobbannak Földünk nagyon sok országának különböző településein, pontjain a Nemzeti Összetartozás Napján, 2023. június 4-én , budapesti idő szerint 20:23-kor az összetartozásunkat is szimbolizáló lángok. Mivel sajnos nem ért véget az Ukrajnában dúló háború, így annak mielőbbi befejezéséért ezek a lángok idén is a Béke Tüzei is lesznek.

Örülnénk, ha ismét közösen vennénk részt a megemlékezésen.

Tervezzék meg hogy hol, hogyan és kikkel szeretnék a máglyát, tábortüzet vagy a gyertyákat meggyújtani, együtt sokakkal a szétszakítottságban, de mégis az összetartozás érzésével, imádkozva a békéért és mindannyiunkért.

A menete nem változott

1. A http://gyujtsukmeg.ma weboldalon kattintson a Csatlakozom gombra.
2. Regisztráljon.
3. Helyezze el a tűz tervezett helyét a térképen.
4. Ossza meg minél több ismerősével ezt a lehetőséget!
5. Június 4-én budapesti idő szerint 20:23-kor a megjelölt helyszínen barátaival, ismerőseivel, családtagjaival gyújtsák meg Összetartozásunk Tüzét!
6. Az eseményről töltsön fel képeket, videót, beszámolót és azt is ossza meg másokkal!

Ha van fiókja, akkor a tűzgyújtás facebook-eseményénél is jelezze, hogy részt vesz a programon: https://fb.me/e/3whRFar6K

Ha Ukrajna területén tervezi a tűzgyújtást, akkor kérjük, hogy a háború, a hadiállapot és az esetleges provokációk miatt ne a hegyekbe, erdőbe vagy közterületre tervezze a programot, ne szervezzen hozzá nagyobb nyilvános rendezvényt, hanem méltóságteljes, szép, imádságos alkalom legyen, amin az összetartozásunk megélése mellett a háború mielőbbi lezárását, a béke eljövetelét kérjük.

Találkozunk 2023. június 4-én, 20:23-kor!

www.gyujtsukmeg.ma

Élő Székelyföld Munkacsoport

 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb