CivilszféraKárpát-medenceKultúra

Budapest – Átadták a Méhes György-díjakat

Az eseménynek a Károlyi-palota biztosított méltó helyszínt

Király László Kossuth- és József Attila-díjas erdélyi költő, író, műfordító és Temesi Ferenc Kossuth- és József Attila-díjas író, műfordító részesült a Méhes György Életműdíjban, míg Méhes György-díjat kapott Borsodi L. László Estére megöregszel című verseskötetéért, a Méhes György-debütdíjat pedig a kolozsvári Bréda Ferenc Irodalmi Kör és a Hervay Klub érdemelte ki – áll a Méhes György–Nagy Elek Alapítvány közleményében.

Közlésük szerint a több mint 5 millió forint értékű díjakat szombaton a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeumban adták át a három alkotónak és a két irodalmi körnek.

Az ünnepi eseményen Méhes György fia, Nagy Elek köszöntötte a vendégeket. Elmondta: az alapítvány létrejöttével a család régi terve valósult meg: alapítványon keresztül gondozni édesapja életművét, és támogatni a magyar, kiemelten a határon túli magyar kultúrát, különösen az irodalmat.

Az ünnepi alkalomra Méhes György Barbár komédia című művéből választottak rövid jelenetet, amelyet Lukács Sándor Kossuth-és Jászai Mari-díjas színművész adott elő Orosz Ákos és Telekes Péter színművészekkel. A cselekmény valamikor a Bizánci birodalom és a népvándorlások idején játszódik, de korának kontextusától függetlenül megfeleltethető a nagyvilág mai történéseivel is.

A közlemény szerint a Méhes György Életműdíjat a nemzetiségi lét kérdéskörét egyedülálló módon megragadó írói, költői életműve elismeréseként vehette át Király László, akit Fekete Vince, József Attila- és Babérkoszorú-díjas költő méltatott: „…aztán elindul Király, / Laci bácsi a Lama G felé, elindulnak ők is a Monostor / irányába, de visszafordulnak még, látják, ahogy ballag / az elmaradhatatlan válltáskájával, őszes hajával át a / Szamos fölött, még csak alig ötvenévesen, de már kortalan, / látják hogy ballag, majd felemelkedik hirtelen, felszáll, / nem is hisznek szemüknek, fel a Szamos, fel Kolozsvár, / fel Erdély, fel gyönyörűen pompázó, illatozó, tarka és sokszínű világ fölé…”

Temesi Ferenc műfajteremtő költői, írói munkája, valamint műfordítói tevékenysége elismeréseként részesült a Méhes György Életműdíjban. Az írót Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója méltatta: „Sajnálom, hogy nem vagyok Temesi Ferenc, aki már megírta a magyar szótárregényt, de hát mit csináljak, előbb született, mint én. Ráadásul olyan elsőzős-fajta. Megírja az első szótárregényt (Por), az első újságregényt (Kölcsön idő), az első Bartók-regényt (Bartók) és az első Temesi Ferenc-életművet. Ezt díjazzuk ma. (…) Temesi megmutatta: írónak lenni nem tudományos kérdés, hanem életprobléma. Ha meg akarod írni a szótáradat, az úgy nem megy, ha folyamatosan megalkuszol. Ki kell tartanod a saját életedben, nem hajolhatsz be az éppen divatozó közízlésnek, nem élheted mások életét. Dolgoznod kell még akkor is, ha a munkád éppen nem nemesít. (…) Mi kell tehát ahhoz, hogy Temesi Ferenc lehessünk? Idézem őt: „… tehetségesnek kell lenni és magyarnak”. Temesi Ferenc tehetségesnek született, s megmaradt magyarnak. Ezért vagyunk ma itt. Példakép. Így is lehet élni. Vagy csak így érdemes.”

Az Estére megöregszel című verseskötetéért Méhes György-díjat kapott Borsodi L. Lászlót Márton Evelin erdélyi író méltatta, akinek laudációját Szántai János költő, az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke olvasta fel: „Úgy gondolom, hogy ezzel a kitüntetéssel nem csak a szakma, hanem valamiképpen az olvasóközönség is honorálni szeretné azt, amit immár több évtizede „asztalra teszel”. Próbáltam valamiféle listát összeeszkábálni arról, hányféle Borsodi L. Lászlót ismerek: a költőt, aki nem sértődik meg azért, mert remek prózavers-sorozatát a Helikon hasábjain simán prózaként kezeltem, azt az embert, akit Erdély-szerte, de talán kis hazánk határain túl is szeretettel fogadnak a Ferencesek, a remekül érvelő irodalomkritikust, akinek tollára kerülni már önmagában is megtiszteltetés, vagy a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium magyarirodalom tanárát, akit a diákok szemmel láthatóan kedvelnek, s mi több, nem egy olyan fiatal alkotó van, akinek indulását te egyengetted, segítetted.”

A Méhes György Debüt-díjat a pályájuk elején álló szerzők számára megszólalási fórumot biztosító kolozsvári Bréda Ferenc Irodalmi Kör és a kolozsvári Hervay Klub kapta. Laudációjában Sánta Miriám, maga is Méhes György-debüt díjas költő elmondta: „Kevés olyan fórum, eseménysorozat, közösségi létállapot van az erdélyi magyar irodalmi színtéren, amely egyszerre hagyományos és megújuló, hagyományteremtő és innovatív. Két olyan irodalmi csoportosulásról van szó, ahol fontos a nyílt párbeszéd, a tiszteleten és szolidaritáson alapuló kritikai gyakorlat. A Bréda-kör szakmai múltja és az estek forgatókönyvének hagyománya lehetővé teszi a szigorú reflexiót az elhangzó irodalmi művekre, mindvégig fenntartva a szerző iránti tiszteletet és az utolsó szó jogát. Emellett a szókimondó, szenvedélyes, kritikus Hervay Gizella neve méltó egy önerőből szerveződő irodalmi közösséghez. A Hervay-klubban ennek értelmében a meghívottak gyakran kötettel még nem rendelkező, de rendszeresen publikáló szerzők, fiatal kritikusok, szerkesztők, illetve elsőkötetes szerzők.” A díjakat Nagy Zalán és Péter Blanka vették át.

Az idei dízjazottak: Borsodi L. László (b), Nagy Zalán, Temesi Ferenc, Péter Blanka, Király László a szombati díjátafón – Fotó: Hatlaczki Balázs

A Méhes György Kossuth-díjas író hagyatékából alapított elismeréseket az idén 21. alkalommal ítélték oda a magyar irodalomért tett szolgálatért, valamint kiemelkedő szépirodalmi teljesítményekért.

Az elmúlt két évtizedben az örökösök – az Erdélyi Magyar Írók Ligájával közreműködve – édesapjuk tiszteletére közel 40 erdélyi írónak és költőnek adományoztak Méhes György debüt- és nagydíjat.

A tavaly bejegyzett alapítvány 2023-tól a meglévő díjak mellé létrehozta a Méhes György Életműdíjat, amit évente egy kárpát-medencei szerzőnek ítélnek oda. A kitüntettek személyéről a Magyar Írószövetség és Erdélyi Magyar Írók Ligájának ajánlása alapján az alapítvány kuratóriuma dönt.

Méhes György – Fotó: Kronika.ro

Az alapítvány feladata elsődlegesen, de nem kizárólagosan a határon túli magyar kultúra, különösen az irodalom segítése, valamint a magyar kulturális, hagyományőrző programok, egyesületek, civil szervezetek, alapítványok támogatása. A Kossuth-díjas mese-, regény- és drámaíró szellemiségét követve ösztöndíjakkal és pályázatokkal segítik a fiatal szerzőket, és az ifjúság – különösen szépirodalmi – olvasási kedvének fokozását szolgáló programokat is támogatnak.

Amikor 21 évvel ezelőtt Méhes Györgynek Kossuth-díjat adományoztak, a kitüntetéssel járó összeget díjalapként az erdélyi magyar irodalom rangos műveinek jutalmazására, valamint tehetségkutatásra ajánlotta fel.

Az MTI és a Méhes György-Nagy Elek Alapítvány közlése nyomán

Élő Székelyföld Munkacsoport

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb