EgyházÉlet-módErdélyKárpát-medenceKultúraRólunkSzékelyföldVallásVidék

FRISSÍTVE! – Székelyudvarhely is ünnepelt

Maradandó élmények birtokosai lehettünk

Vasárnap délután a Patkóban tartottak ökumenikus istentiszteletet és megáldották az új kenyeret. Ugyanakkor megemlékeztek az államalapításról is, őseink azon cselekedeteiről, amelyek által hazára leltek a Kárpát-medencében, és immár több mint ezerszáz éve keresztény országot hoztak itt létre.

A történelmi egyházak részéről Tamás Huba római katolikus plébános, Simó Sándor unitárius és Ferkő Andor református tiszteletes kérte Isten áldását az új gabonára és a kenyérre.

„Ma az államalapító Szent István királyra emlékezünk, az államférfira, uralkodóra, a bölcs és intő apára, akinek relikviáit 940 éve emeltette az oltárra Szent László király, ami a szentté avatással volt egyenértékű – kezdte beszédét Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, majd a továbbiakban a falu, a hagyományos gazdálkodás kenyérteremtő fontosságát is hangsúlyozta, ugyanakkor kitért a hit, a hit gyakorlásának fontosságára is.

Az ünnepségen közreműködött az idén fennállásának huszonötödik évfordulóját ünneplő Boróka Néptáncegyüttes és a Huzavona zenekar.

Az egymást követő generációk immár negyedszázada járják a Boróka Néptáncegyüttesben

Este a nagyszámban megjelenő közönség előtt mutatták be ugyanitt a Kolozsvári Magyar Opera Magyar Rock Szimfonik című előadását, amelynek zenei rendezője Kondrát Csaba.

Ezúttal többek között az Edda Művek, Varga Miklós, Balázs Fecó, az LGT, a Beatrice, a Piramis, a Karthago, a Korál, az Omega slágereit hallgathatták különös feldolgozásban és egyedi hangszerelés, hangosítás mellett az érdeklődök.

Az ünnepi eseményekről Farkas Antal kollégánk készített felvételeket.

Élő Székelyföld Munkacsoport

 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb