EgyházÉlet-módKultúraVallás

Elveszett dolgaink – Megváltás

Kilenckedd 1.

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegye által kiadott 2023-as falinaptárunk közepén Páduai Szent Antal látható, Ferenc pápa buzdításával, hogy kövessük ezt az ősi, de egyben modern és megérzéseiben zseniális szentet… A naptár készítői, gondolom, nem kampánycéllal tették pont az ő képét oda, reklámhordozónak. Azt hiszem, valami egyéb lehet a szándék…

Szent Antal nagykilencedjén mindjárt indítsunk azzal, hogy ő az elveszett dolgok megtalálásában segít. A székely himnuszban is azt sóhajtjuk: „Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!” Ha a szentek között népszerűségi versenyt tartanánk, azt hiszem, ő jönne ki elsőnek, s talán Szent Miklós másodiknak. A történet szerint a halak között is úszóversenyt rendeztek. Az arany hal úszott be elsőnek, a remény hal meg utoljára…

Szent Antalt azért kedveljük, mert egyszerű ferences szerzetes volt, nagy tudással és szónoki képességgel áldotta meg őt az Isten, de még inkább azért, mert ő az elveszettnek hitt dolgok, tárgyak visszaszerzője. Tudjátok: repülőtereken, vonatállomásokon, buszpályaudvarokon szokott lenni talált tárgyak osztálya. A fáma szerint egyik ilyen helyen a hangosbemondóban közlik, hogy találtunk egy tízezer eurós arany karórát, a tulajdonos a talált tárgyak osztályán átveheti. Néhány perc múlva az iroda előtt tömött sorok alakultak ki…

Sokan azért tartanak kilencedet, mert valami szerencsét remélnek tőle, mások, hogy valamilyen ígéretük, fogadalmuk, vágyuk, álmuk Szent Antal segítségével megvalósuljon. De feltehetjük azt a kérdést is, kinek mije veszett el, hogy szent Antal közbenjárásáért fohászkodik? Mit veszítettem el az utóbbi időben, amit nem találok: a boldogságomat, az életem értelmét, a biztonságérzetemet, a hitemet, a bizalmamat, az életkedvemet, a családtagomat, a munkahelyemet, az életcéljaimat? Talán odaveszett a lelki békém, talán veszni hagytam egy baráti kapcsolatot, mert kényelmes, önző voltam. Talán veszendőbe ment a sok, fontosnak hitt tapasztalat, tudás, amit eddig felhalmoztam, mert a mai világ, a gyermekeim már nem vevők rá. Talán úgy érzékelem, hogy a világ sorsa is veszni indul, mert elszakadt az Istentől. Talán én magam kerültem lelki-szellemi útvesztőbe, mert odasodort az élet, az állandó rohanás és előremenekülés… Vagy talán elveszítettem az első helyet a másikkal való versengésben? Lemaradtam egy jó üzletről, egy kecsegtető állást nem nekem ígértek oda?… Az is lehet, hogy veszni hagytam valamit, mert túl sokba került volna… Vagy belevesztem a tennivalók sűrűjébe és eltévedtem. Lehet, hogy olyasmik után szaladtam, amiről már indulásból látszott, nem nekem való, kár a gőzért, veszett fejsze nyele… – de azért reménykednék egy csodában. Megvalósulna egy titkon dédelgetett álmom…

Szent Antal nem varázsló, nem kiskapu sem az ő, sem a Szűzanya közbenjárása. Mária is minden magánkinyilatkoztatásban arra buzdít: tegyetek meg mindent, amit Fiam mond!

Húsvét nyolcadában vagyunk, amikor mi, keresztények Krisztus feltámadásának győzelmét ünnepeljük. Sokak számára ez is csak egy jelképes ünnep, a tavasz ünnepe, a kikelet, a rügyfakadás, az újjászületés megfoghatatlan, panteista semmitmondó fordulója, a négy évszak körforgásában. Nekünk, keresztényeknek azonban sokkal több. Egészen más. Mert a legfontosabbat, -az ősbűn által elvesztett Paradicsomot – Krisztus megváltó kereszthalálával és feltámadásával „visszaszerezte”!

Marie Luise Kaschnitz egyik novellájában egy városkáról ír, ahol mindenkit kellemetlen, ismeretlen betegség gyötör. Nem hal meg senki, de a betegek levertek, kedvetlenek, életuntak. Az orvosi rendelők várószobái zsúfoltak. Egy szép napon ismeretlen ember tűnik fel. Idegen, kiejtése is bizonyítja. Az egyik orvos várószobájában történetet kezd mesélni, amely hátborzongató. Megpróbálják elhallgattatni, de nem hagyja magát. A tiltakozó zsivaj lassan elül, és mindenki feszülten figyel… A történet már nem is olyan iszonyú. Észre sem veszik, hogy elszalad az idő. Este lesz. Az idegen feláll, és távozik. A következő nap mindenki abban a reményben érkezik, hogy még egyszer hallgatja az idegent. Valóban jön is, de nem folytatja az izgalmas történetet, hanem szavakat csöpögtet a csendbe: pálmaág… jégvirág … szederbokor … rózsa … harmatcsepp … gyöngy… Ezeket a furcsa szavakat a hallgatóknak kell egész történetté kerekíteniük. Az izgalom tetőpontra hág, estig senki nem hagyja el a helyiséget. Aztán a harmadik nap is eljön az idegen. Reggelre már tele van a váróterem. Az emberek már nem gondolnak a betegségükre, epekedve várják, mi lesz ma. Az idegen megjön, körberakja a székeket, majd felszólítja a pácienseket: most játszunk! Egyiknek azt mondja: – Mosz felmegyünk Jeruzsálembe!… Másiknak: – Fogd ágyadat, és menj haza!… A harmadiknak: – Akarom, tisztulj meg!… A negyediknek: – Merítsetek és vigyetek belőle a násznagynak!… A betegek önfeledten játszanak, az emberekben feloldódnak a görcsök, szívvel lélekkel belevetik magukat a játékba, észrevétlen egy családdá, közösséggé válnak. Vidám a hangulat, az idő megáll. Mígnem hirtelen egy váratlan fordulat áll be: az idegen összeesik. Nézik, súrolgatják, de már halott. De attól a naptól kezdve a halálos betegség megszűnt a városban. Hogy hogyan, senki nem tudja…

Fordítsuk át ezt a történetet a mi megváltásunkra! Minden vasárnap, minden szentmise Húsvét ünneplése. S a történet betetőzése, hogy ez az idegen Jézus Krisztus harmadnapra feltámad. Sírja üres, a tanítványok találkoznak vele, együtt eszik és iszik velük. És emlékezetére minden vasárnap ezt ünnepeljük a világ végéig. Amint Mózes felemelte a pusztában a rézkígyót, úgy magasztalják fel az Emberfiát. Mária Magdolna Húsvét hajnalban már-már összeroskad az üres sír küszöbén, aztán hallja a személyes megszólítást: – „Mirjam!” S ő felsikolt: – „Rabboni!” Át akarja ölelni a Mester lábait, de az Úr azt mondja: „Ne tartóztass! Menj, vidd hírül apostolaimnak! Galileában találkozunk!”

Kedves testvérek, ahhoz hogy Szent Antal mennyei „lobbierejét” kibiztosítsuk, élesítsük, ahhoz először a Feltámadt Krisztussal kellene találkoznunk. Találkoztunk-e már a Feltámadottal? Kiléptünk-e már bűneink sötét sírjából? Hagytuk-e, hogy a Mester szerepet osszon nekünk? Innen kell kezdenünk. Keressük meg azt a testre szabott kihívást, küldetést, amit Isten nekünk szánt: akár az apostolok, Mária Magdolna, vagy a többi jámbor tanítvány. Merjünk belevágni ebbe a szent kalandba. Ne a dramaturgia, a szereposztás, a rendezés érdekeljen, hanem az, én mivel-hogyan hirdethetem az örömhírt.

Ha beleállunk ebbe a szent játékba, lehet, hogy ő eltűnik – hiszen testestől-lelkestől megdicsőült és az Atyánál van – , de mi megszabadultunk a halálos kórtól, kigyógyultunk bűneink betegségéből, és ajkunkra-szívünkre már csak a hála imája tolul.

Ahogyan a költő megfogalmazza, aki vakként még arra emlékszik, hogy valaha látott: „Akit szerettek, s többé nem szeretnek/ Olyan az, mint a vak, ki egykor látott. / Örök sötétjén gyötrőn megremeg / a fény emléke. És megkövült átok / lesz minden szépség. Nézd: a küszöbödre/ ülök, világtalan. S bár rég nem hiszem, / a csodát várom. Most öld meg örökre / a fény emlékét. Vagy nyisd meg a szemem.” (Makay Ida: Hitetlen ima.)

A Szent Antal nagykilenced is – mint minden más kilenced – ősmintája a Jézus Krisztus mennybemenetelétől a pünkösdig eltelt kilenc nap. Ez idő alatt Szűz Mária és az apostolok imádkozva és böjtölve várakoztak Jeruzsálemben a Szentlélek eljövetelére. A Páduai Szent Antal ünnepét, azaz június 13-át megelőző kilenc héten keresztül, keddenként sok katolikus templomban, főként a ferences templomokban a Szent Antal nagykilenced imádságot végzik.

A csíksomylói Kegytemplom YouTube csatornáján élőben és felvételről is követhetők a szentmisék.

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb