Az „olvasás”, ha egyáltalán annak lehet nevezni a „tájékozódás” mai formáját, több mint nyolcvan százalékban a neten és okostelefonok segítségével történik. Hogyha fennmaradnak képi illusztrációk a huszonegyedik század első évtizedeiből valami kőbe vésett reliefeken, akkor igencsak jellegzetes lesz a kicsi képernyőn matató kéz, vagy a hominida, aki, vagy inkább „amely” (?) úgy él, hogy maga előtt tartja ezt az ikonikus készülékecskét, amelyben állítólag „benne van minden”, és úgy lépeget azt utcán.
Én magam nem „züllöttem” arra a szintre, hogy templomi énekek követésére, szigorúan bizalmas magánéleti üzenetek – oldás és kötés: „szeretlek, Rózsi!”, vagy „tűnj el az életemből!” – továbbítására, pénztári kifizetésekre használjam. De azért szépen haladok az önfeladás lépcsőjén a majdnem tökéletes digitalizált elbutulás felé… Tovább
