Pál József Csaba, a Temesvári egyházmegye püspöke Csíkcsomortánban született, 1955. december 3-án. Középiskolai tanulmányait a Gyulafehérvári Római Katolikus Kántoriskolában, a teológiát a Gyulafehérvári Római Katolikus Hittudományi Főiskolán végezte (SIS); 1981. június 21-én szentelte pappá Jakab Antal gyulafehérvári püspök. Négy évig a marosvásárhelyi Keresztelő Szent János plébánián volt segédlelkész; 1985-től a Temesvári egyházmegyében szolgál. 1994-től a Vita Catholica Banatus egyházmegyei folyóirat felelős szerkesztője. 2018. május 16-án püspökké nevezték ki.
Püspök úr, mesélne nekünk a hitéről, a hivatásáról, és hogy milyen tapasztalatok formálták ezt a fizikai és lelki utazást, ami több papi állomáshely után a püspökségig vezetett?
Köszönöm szépen a felkérést! Nagyon szép itt lenni veletek ezen a Genfesten, látni a mély istenélményeiteket, tapasztalataitokat, nagy örömmel vagyok itt.

Azzal kezdeném, hogy én egy olyan vidéken születtem, Csíksomlyónak egyik fíliájában (szerk.: a plébániához tartozó másik szolgálati hely, település), ahol mindenki magyarul beszélt, mindenki katolikus volt, 15 éves koromig nem is láttam jóformán más felekezetet, más nemzetiségű embert, úgyhogy nem volt se gondom, se különösebb örömöm a többi felekezettel, vagy a más nemzetiségűekkel… Tovább
![]()



