Kárpát-medenceképzőművészetKultúraSzékelyföld

A Vereckei-hágón innen és túl

Matl Péter előadása

Az Orbán Balázs Akadémia vendége a Munkácsy-díjas kárpátaljai képzőművész, akivel Kovács Árpád művészettörténész beszélget a Tamási Áron Gimnázium Nyirő József dísztermében.

A találkozóra 2022. szeptember 27-én, kedden 18 órától kezdődően kerül sor (Márton Áron tér 4. szám – a bentlakás épületében).

A rendezvényre sok szeretettel várnak minden kedves érdeklődőt.


Matl Péter – Fotó: Magyar Nemzet

Pedagógus családban született. 1975-ben érettségizett a munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskolában. Művészeti tanulmányait 1975 és 1979 között az Ungvári Iparművészeti Szakközépiskolában végezte, mesterei Averkijeva Ljudmila és Bacsinszky József voltak. 1980-tól líceumi tanárként tevékenykedett, majd a Kárpátaljai Megyei Képzőművészeti Vállalat alkalmazta, mint dekoratőrt és képzőművészt. 1990-ben elnyerte az Ukrajnai országos szobrászati szimpózium díját Csernyihivben.

1996-ban első helyezett lett a magyarok honfoglalásának 1100. évfordulójára meghirdetett nemzetközi pályázaton. 1990 és 1997 között részt vett a püspökladányi, munkácsi és wagraini szobrászati szimpóziumokon. 1992-től 1997-ig a debreceni, zalaegerszegi, hajdúszoboszlói, makói és kárpátaljai művésztelepeken is dolgozott.

Alkotói tevékenységének elismeréseként, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével tüntették ki. A kitüntetést Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola névadó ünnepségén vehette át. (A Wikipédia nyomán)

Az Orbán Balázs Akadémia közlése alapján

 

 

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb