CivilszféraZene

A Székelyföldi Filharmónia nyitóhangversenye

Orosz klasszikust szólaltattak meg

Vasárnap este tartották a Székelyföldi Filharmónia idei évadának első hangversenyét, amelyen Muszorgszkij két híres műve hangzott el. A koncertről Farkas Antal kollégánk készített kiváló minőségű felvételt.

Elsőként Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij (1839-1881) híres műve az Egy éj a kopár hegyen szólalt meg (a zongorára írt darabot a szerző 1860-62 között, a zenekari változatot 1872-ben komponálta) szólalt meg. A mű a régi orosz hiedelemvilágból merít, érzékletesen ábrázolja a föld alól előtörő baljós hangokat, a feltámadt halottak táncát és a sötétség fejedelmét. „Természetfölötti hangok föld alatti zaja – A sötétség szellemeinek, majd magának a Sátánnak feltűnése – A Sátán dicsőítése és fekete mise – Az orgia tetőpontján megkondul a távolban egy falusi templom harangja, amely elűzi a sötétség szellemeit – Virradat” – írta művéről Muszorgszkij.

A tavalyi évad rövid kiértékelése hangzott el, majd szó esett az idénre tervezett koncertekről. A jelenlevőket köszöntötte Gálfi Árpád, Stékelyudvarhely polgármestere (független), Tóth László vezető konzul (Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa) és Szász Jenő, a Nemzetstratégiai Kutatóintézet elnöke (NSKI, Budapest).

Székelyudvarhely Megyei Jogú Város idén meghirdette A Zene Évét. Ily módon nagyobb figyelmet fordítanak a székely anyavárosban a zenei eseményekre, a zenét, a zenélést népszerűsítő programokra. Külön kiemelendő, hogy mindemellett a 2022-es évben Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa elvállalta a Székelyföldi Filharmónia koncertjei fővédnökségét.

A Székelyföldi Filharmónia civil szervezetként működő együttes, székhelye a volt Stúdió (Olympia) filmszínházban található, amelyet a Udvarhely Néptáncműhellyel közösen használ. Az együttes idén a város, a Communitas Alapítvány és a Bethlen Gábor Alap támogatásával működik, bár a megszerzett pályázati támogatások csak a költségek töredékét fedezik. A fennmaradás nem lenne lehetséges a Bodurian-család lelkiismeretes hozzáállása és a zenekari tagok kitartása nélkül.

Az Egy kiállítás képei című darabot az előző évben elhunyt építész-festő barátja, Viktor Hartmann (1834-1873) posztumusz kiállításának hatása alatt írta 1874-ben. A képek és vázlatok Muszorgszkijból az emberi élet és pszichikum, a nép képzeletvilágának csodálatosan színes megfogalmazásait váltották ki – rá jellemző módon. Ez a mű a programzene egyik mintadarabjának tekinthető, melyet az orosz zenekritikusnak, Vlagyimir Sztaszovnak (1824-1906) dedikált. A kompozíció stílusa, a különböző karakterdarabok ciklussá fűzésének elve Robert Schumann hatásának nyomait viseli. Mindazonáltal a mű jellegzetesen orosz. Az ismert zenekari művé Maurice Ravel dolgozta át.


Fotó: Revizoronline.hu

Vass András 1979-ben született Marosvásárhelyen. Zenei tanulmányait szülővárosában kezdte, 1997-ben végzett a Marosvásárhelyi Művészeti Líceumban zongora szakon, mint az évfolyam legjobb diákja, majd 1999-től a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem karmesterképzőjén Lukács Ervin, Ligeti András és Gál Tamás tanítványa volt. 2004-ben kitüntetéssel diplomázott. 2003 júniusában Donáth Ede emlékdíjjal tüntették ki. Még egyetemi hallgatóként több magyarországi és romániai szimfonikus zenekart vezényelt.


www.filharmonia.ro

 

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb