Publicisztika

Orkok és hoholok

Sebestyén Péter írása

Még ki sem kandikált fejünk a kétéves kovid-buborékból, még át sem utalták a helyreállítási uniós pénzeket, még fel sem ocsúdtunk az onlájn-zúmos világhelyzet után, máris itt a háborús pszichózis, amelyet szintén nem lehet megszokni.

De már úgy tűnik, kezdünk beletörődni.

Gyakoroljuk a testvéri segítségnyújtást, kötözzük a sebeket, ahogy lehet, de a háborús hírek nem változnak. A rémség folytatódik. Adrenalin-turbós kábítószertabletták a katonáknak, 15 foglyot egy tonna élelmiszerért cserébe, olajembargó és fegyver, a bucsai mészárlás kiagyalóit Fehéroroszországban kapták lencsevégre, megrendezett képsorok és álhírek tömkelege a médiában, feketelistán a moszkvai pátriárka, Elon Musk, aki saját műholdját kínálta fel az ukrán hírszerzésnek, most a szólásszabadság jegyében keménykedik a Twitteren, nemzetközi körözés egy blogger ellen, amiért nyilvánosságra hozott néhány videófelvételt, célba nem érkezett civilmentő buszkaraván, a Szentatya béke-kísérletei és nagypénteki gesztusa. Nem is sorolom tovább.

Tudjuk kívülről.

Még a béke halvány jelei sem látszanak. Mintha vég nélküli agóniára kellene felkészülnie Európának. Mintha az európai kereszténység saját évezredes vívmányait, önmagát akarná lenullázni. Az elvek, ideológiák, értékrendek összezavarodtak. Az eltáposodott, elkényelmesedett, szellemi fejlődésében megfeneklett nyugati világ önsorsrontó módon szövetkezik felszínes, jól hangzó, de hazug elvek mentén, hogy egy álságos féligazságért egy hozzá súlycsoportban nem mérhető világgal szembe szálljon, vagy legalábbis sarokba szorítsa.

Szánalmas ez a kísérlet. Ráadásul nem is népakaraton nyugszik, hanem a megtébolyult elit tagjai rángatják egymást bele a szakadékba. A 90-es évek elején mennyire örvendett a mi nemzedékünk, hogy végre szabadon élhet. Hogy nem lesz háború. A civilizáció és a nyugat, ahová tartozni szeretnénk – bár… mindig odatartoztunk Szent István óta – van annyira fejlett, intelligens és szociálisan érzékeny, hogy egyformán lehet nemzetként, közösségként, egyházként tekinteni rá, ugyanakkor jólétben, egyenrangú partnerségben élni és szót érteni vele.

Mostanra mégis kiderült, hogy milyen nonszensz és hazug ez a liberalizmus, amely tulajdonképp a kommunizmus eladhatóbb változata. És hogy politikai szempontból szinte semmi köze a kereszténységhez, amelynek elveit, morálját mégis szívesen puffogtatja. Csalárdul.

A körülmények ugyan változhatnak, az ember nem. A 21. századi fejlett újpogányság jól elvan a kereskedelem, a piac, a pragmatista racionalizmus mindent és mindenkit ellenőrző őrületével, a kereszténység már kellemetlen, s ezért a technológiai civilizáció ki is szorítaná mindenhonnan. Nem az erkölcsi, lelki fejlődés áll már a középpontban, nem az örök üdvösség a cél, nem a mennyei ideál földi kiépítésére törekszik, nem számít a kegyelem, a kinyilatkoztatás, – a Biblia örökérvényű igazságai csak akadályozzák emberünket abban, hogy kiszolgálja ösztöneit és önmagát isteníthesse. Így aztán egy olyan önpusztításba kezdett, amely akár fizikai létét is veszélyezteti.

Az előjelek is felcserélődtek: a gyűlöletellenes szervezetek gyűlölködnek és uszítanak, a szólásszabadságról harsogók tiltanak meg minden ellenkező véleményt, a nyílt társadalom meg az ellen ágál, hogy beszélni lehessen bizonyos dolgokról, bizonyos esetekben, nyilvános helyeken. Ha kell, a pápát is megtévesztik, tőrbe csalják, szavait kiforgatják, ha néha esetlenül sikerül fogalmaznia, akkor, mint a keselyűk, úgy csapnak le rá.

Pedig a Szentlélek ma is működik.

És épp a prófétai jelzésein-akár még egy miniszterelnöki gesztuson is – keresztül, a kitartó és hűséges jókon keresztül ma is szóhoz jut. Pont az az ismertetőjele, hogy nem élősködik, nem változtatja alapállását, nem ravaszkodik, nem kell kijavítania magát, nem kell magyarázkodnia. Pont ezért megbízható, mert állandó, mert biztos. Rá mindig lehet számítani. Érdekes módon nincsenek tüntetések világszinten a fegyvergyártás vagy eladások ellen, nincsenek forradalmak és lázadások a vezetők hazugságai vagy megtévesztő intrikái miatt, nem hullanak kormányok, fejek, médiatrösztök az álhírek és hamis, egyoldalú tájékoztatások, a nép becsapása okán, nem keresik az igazság minden oldalát – pedig állítólag objektivitásra törekszenek –, és felelősséget sem viselnek tetteikért. Inkább a bunkó polgár, a választó, a becsapott fogyasztó igya meg a levét, öltözzön rétegesen, ne mosakodjon, ne fűtsön, egyen bogarakat, járjon gyalog vagy lóháton. Miközben minden gépesítve van – és kiszolgáltatva a nem mindenhol fellelhető nyersanyagoknak –, simán lehet népeket manipulálni, karanténba zárni, meghalni hagyni.

Egyáltalán mi így egy emberi élet? Mit számít? Mire való? Mennyit ér?

Annyit, amennyit egy katonai teherautó platójára felhajigált hullatömeg, amit majd tömegsírban hamar el is földelnek, vagy mozgó krematóriumokban eltüzelnek? Mit ér akkor egy közösség, a nép egésze, amelynek tagjai tízezrenként elhagyják otthonaikat, hogy más helyen, valahol túléljék a hátralévő éveket?

Mintha a filmek, a videójátékok szereplői élnék helyettünk az életet. A szorgalmas tanulás, a becsületes munka, az elköteleződés, az élő hit, az adott szó igaza, maga az igazság már nem lenne érték, amihez igazodnunk illik.

A keresztények is koruk gyermekei. De Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké. Az evangélium is ugyanaz. A Pünkösdi Lélek pedig garantálja, hogy tágabban, nagyobb „perspektívában”, „felülről”, „holisztikusan” is szemlélhessük életünket, sorsunkat.

Hogy ott, ahol élünk, ahol hatással lehetünk egymásra, bevigyük azt a fajta „másságot”, krisztusi látásmódot, amellyel csak mi rendelkezünk. Mert mi nem a földből indulunk ki, akkor sem, ha realisták vagyunk.

Tényekből indulunk ki, nem a levegőbe beszélünk. Az okból következtetünk az okozatra.

A magasból tekintünk az alacsonyra. A mennyből a földre. Az ajándékozásból az érdekre. A kegyelemből a természetre. Az örökkévalóságból az időre. A megváltottságból a bűnre. A másik emberből, a testvérből, saját magunkra. A lélekből a testre. A békéből a békétlenségre. Az örök boldogság horizontjáról a földi örömökre. A feltámadásból, az örök életből a múlandó földi életre.

Sebestyén Péter

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb