László Árpád udvarán vendégeskedett a gyülekezet

Mivel László Árpád a Székelyudvarhely Belvárosi Unitárius Egyházközség kántoraként is szolgál, jó kapcsolatokat ápol a gyülekezet híveivel. Így egyáltalán nem volt véletlen két évvel ezelőtt, akkor még a falunapok keretében, hogy élettársával, Ildikóval elhatározták, évente egy alkalommal vendégül látják azokat a hittársaikat a székely anyavárosból, akik érdeklődnek az általuk működtetett Múlt Idők Háza és a közelében levő Alkotóház iránt, illetve szeretnének baráti társaságban együtt lenni és részt venni egy lélekerősítő közös programon.

Az ismert okok miatt tavaly megtorpant ugyan ez a szép kezdeményezés, de most annál határozottabban mutatkozott meg az igény az együttlétre. Ezt az emlékezetes találkozót július 17-én, szombat délután tartották.

Ünnepélyes “bevonulással” kezdték, áhítattal folytatták. Rövid ebédszünet után, amikor megkóstolhatták a közösen készített székelykáposztát és Árpád nem túl híres helyi készítésű, ám zamatos borát, a kultúra oltárán is áldoztak, hiszen a gyülekezeti nőszövetség erre az alkalommal rövid színi előadással készült.

Hogy a kilenc állandó lakossal rendelkező kis településen is van közösségi élet, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a Kadicsfalváról “bebíró” Kovács Kázmér vállalkozó, erdőmérnök is családjával együtt bekapcsolódott. Páran érkeztek a szomszédos településekről, illetve nem felejtettek el meghívni minket sem, hogy népszerűsítsük a sajtóban ezt az eseményt.

Ennek a kérésnek szívesen tettük eleget, hiszen korábban is számos alkalommal voltunk László Árpádék vendégei, ha valamit felújított, ha megnyitotta kis birodalmának egy-egy szegletét, mindig örömmel mutatta meg az eredméynt. Illetve több ízben megfordultunk a Román Viktor Emlékparkban, amelynek úgyszintén ő a gondoka. Jártunk véle korábban a görögkatolikus temetőben is, amelynek ő tárta fel az értékeit.

A Múlt Idők Háza nagyaszülőktől származó örökség, amellyel jól sáfárkodott. Sértetlenül mutatja be a nagyközönségnek. Sőt ugyanitt helyezte el egy újonnan épített színben a paraszti élet maga által gyűjtött kellékeit. Az Alkotóház – amely valóságosan is megfelel csendre vágyó képzőművészeknek, de turistáknak, zarándokoknak is – már Ildikóval közösen megteremtett hajlék. Innen még hiányzik egy kenyérsütő-kemence, de azt ígérték, hogy a következő alkalomra már abban fogják sütni a „népnek” a kenyeret. Ez az unitáriusokra és a betérő alkalmi vendégekre egyaránt érvényes.

Tavaly itt is kiépítették a Via Transilvanica nyomvonalát, amelyen azóta folyamatosan érkeznek a tájékoztató-kiadványok és a világhálós ismertetők jóvoltából a vendégek. Ildikó elárulja, hogy 2-3 fős társaságok jönnek olykor, akik mindent megcsodálnak, és szívesen időznek a szerény vendéglátóhelyen, ahonnan feltöltődve távoznak.

“Európa minden szegletéből érkeznek. Volt már portugál vendégünk, spanyolok jártak itt az elmúlt másfél évben, németek, svédek, és – természetesen – románok, és magyarországi látogatók is. Valamelyest tudtam németül már korábban is, de ebben az időszakban igyekeztem bővíteni a szókincsemet. Értekezni kell a vendéggel. Újabban pedig már az angol is megy. Odafigyelés, törődés kell, hogy tudjunk magunkról, a helyről is mesélni, illetve legyünk tisztában a látogatók elvárásaival és igényeivel.” Az alkotóházban egyébként fürdőszoba, kis kézikönyvtár áll rendelkezésre, és megtekinthetők Ildikó Székelyszentkirályról átörökített csipkéi és varrottasai. Jelenleg arra készül a csipkeverő-műhelyt “feltámassza” és a maga, meg a vendégek örömére újabb és újabb munkákat készíthessen.

Simó Sándor, a gyülekezet lelkésze Pál apostolnak a korintusiakhoz írt első leveléből választott igét az áhítathoz: “24 Nem tudjátok-e, hogy akik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de csak egy nyeri el a versenydíjat? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek. 25 Aki pedig versenyben vesz részt, mindenben önmegtartóztató: azok azért, hogy elhervadó koszorút nyerjenek, mi pedig azért, hogy hervadhatatlant. 26 Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, 27 hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek alkalmatlanná a küzdelemre.”

Illő volt a hangulathoz. László Árpádék nem hervadó babérokért „hajtanak”. Abban a meghitt és természet-közeli környezetben élnek, amelyben szépapáink, közeli és távolabbi őseink is oly sokáig, és folytonos, kitartó munkával töltötték napjainkat, de örvendeztek olykor az elért megvalósításoknak. Ezek a bükkfalvi találkozások arra is, hogy meglássuk olykor a gyökereinket, hogy megérezzük azt az erőt, amely a forrásvidékeink iránt vonz. Mert mindannyian ilyen helyekről vétettük. Csakhogy időnként elfelejtjük.

A külön meg nem jelölt felvételeket a szerző készítette

Simó Márton