CivilszféraEgyházKultúraSzékelyföld

Homoródszentpál – Ürmösi Józsefre emlékeztek

Hetven éve hunyt el a jeles szövetkezetalapító és népművelő lelkész

Pap és apostol – ezt a címet adtuk úgy kilenc-tíz évvel ezelőtt Ürmösi József könyvének, amikor végeztünk a szerkesztési munkával. Most, amikor emlékét idézzük egykori szolgálati helyén ugyancsak érvényes ez a kettősség. Lelkésze és cselekvő lelkiismerete volt a közösségnek, amelyet több mint két évtizeden át szolgált.

Az ünnepségre január 22-én, a Magyar Kultúra Napján került sor. Téli időszakban az istentiszteleteket a gyülekezeti teremben tartják.

Homoródszentpál egykori unitárius lelkészének alakja mára már egyre inkább távolodik az időben. Több rendszerváltozás is lezajlott itteni működése óta. Egy gondokkal terhelt és reményekkel biztató, nagyon hosszú évszázad és majdnem két újabb évtized telt el azóta, hogy néhai Ürmösi József (1879–1955) elfoglalta a parókiát 1904 júliusában. Viszont arra a huszonöt esztendőre, amelyet itt töltött, ma is szívesen emlékezünk, amikor írásaitt olvassuk. A békebeli Osztrák-Magyar Monarchia utolsó tíz esztendeje, de még a berendezkedő román impérium első tíz éve is úgy jelenik meg a helyiek emlékezetében, hogy az kiemelkedően jó időszak volt, amely alatt a falu lakói, s a hozzá közelebb fekvő települések, amelyek marhatartó gazdái csatlakoztak a szövetkezeti mozgalomhoz, igencsak prosperáltak, és közösségi szinteken is sikerült olyan „alkotásokat” megvalósítaniuk, amelyek a mai napig szolgálják a lakosságot.

Ürmösi József tevékenysége példaértékű. Egy olyan sikertörténet, amelyet azóta sem tudott senki megismételni. A legutóbbi rendszerváltás óta is bő negyedszázad szelelt el. Újból magángazdákká lettek az állami gazdaságba és termelőszövetkezetbe terelt szentpáliak, illetve a régiek gyermekei és unokái, de valahogy mégsem mertek nagyon álmodni és cselekedni. Történtek ugyan újabb próbálkozások a két Homoród-mentén, de az áttörés, a folyamatosság elmaradt. A mai helyzet kísértetiesen hasonlít az 1904-es állapotokra. A megoldás lehetősége még csak nem is látszik: az elvándorlás folyamatos, a szakmai és érdekvédelmi tömörülésnek a csírái sem mutatkoznak, s a faluközösség tulajdonképpen atomjaira hulltan, az elszigetelt egyéni próbálkozások szintjén éli meg azt az időt, amikor az előszeretettel farmernek nevezett gazda a különböző szubvenciók megszerzése és a keretösszegek hasznosításának szintjén tevékenykedve, úgy köti össze egyik esztendőt a másikkal, hogy még mindig nagyobb a támogatások révén érkező összeg, mint a megtermelt és értékesített áru piaci értékesítéséből származó bevétel.

Tőkés-Bencze Zsuzsánna tiszteletesasszony és Tódor Vendel gondnok az avatás pillanataiban – az emléktáblát a lelkészi lakás bejaratánál helyezték el.

Fura helyzet. Hosszabb távon ez nem fenntartható állapot… Az Ürmösi-féle szövetkezési formákból lehetne tanulni, lehetne meríteni, hiszen azok a mai keretek közt is alkalmazhatók lennének. Az egykori unitárius lelkész által életre hívott szövetkezeti minta korszerűnek számít, a piac szabályai szerint működött, hiszen nem a nyers tejet, hanem jobbára kész terméket, vajat vittek annak idején a szentpáliak a kereskedelmi körforgásba, a tőke jelentős részét pedig visszaforgatták, és olyan eszközöket vásároltak maguknak, olyan módszereket alkalmazhattak, sikereikből és hibáikból egyaránt tanulva, amelyek a gazdálkodást és az értékesítést, a hatékonyságot, a képzettségi szintet és a komfort-érzetet növelték.

Ilyen vonatkozásban is hasznos olvasmány ez az 1940-es évek végén keletkezett emlékirat. Ürmösi József visszaemlékezései tovább azért is fontosak, mert a két világháború közti Erdélyben és a Székelyföldön tulajdonképpen csak Balázs Ferenc (1901–1937) munkásságát szokták emlegetni, aki a Mészkőn elkezdett és Aranyosszék más falvaira is átterjedő szövetkezeti mozgalmát a gazdasági válság (1929–1933), betegsége és korai halála miatt nem tudta kibontakoztatni. Mondhatjuk azt, hogy a mészkői próbálkozás csupán elmélet volt, de erős a kulturális beágyazottsága, hiszen a kezdeményező Balázs Ferenc szépíróként is jelen volt, van az erdélyi kultúrtörténetben. Nem rosszindulattal mondjuk, hanem találó kifejezéssel mondhatjuk azt, hogy egyfajta ’celeb’ is volt az elmélet szintjén, és feltehetjük ide kapcsolódóan, hogy mi lett volna, ha… több esély, hosszabb földi pálya adatott volna meg számára?!

Homoródszentpálon azonban egy huszonöt éven át tartó sikertörténet zajlott, amely Ürmösi távozása után sem szűnt meg, s ha szerényebben is, de túlélte a második világháborút is, és tulajdonképpen a társulási kultúrával rendelkező helyieket a berendezkedő néphatalom így könnyebben be tudta terelni majd az állami ellenőrzésű szövetkezeti formába (1951), jóval a mezőgazdaság teljes ’szocialista’ átalakítására kitűzött határidő,1962 tavasza előtt.

Jakab Attila, Homoródszentmárton polgármestere is szólt az egybegyűltekhez

Ürmösi életművének feltárása, az ismert rétegek tudatosítása és elhelyezése az egyház- és társadalomtörténet könyvtárában további munkát igényel, hiszen forrásul szolgálhat, illetve kedvcsináló lehet a korszak erdélyi és székelyföldi társadalmát kutatók számára. Feltételezzük, hogy ennek érdekében nagyon hasznos volt annak idején az emlékkötet kiadása és eljuttatása a hívekhez. A helyben és a másutt élőknek pedig hasznos olvasmány, amely manapság is működő viselkedésmintákról, a közösségi színtereken megélt hagyományos életformáról, a falus-társakkal együtt átérzett sikerek és az érzékelhető testi-lelki gyarapodás bizonyságaként nagyszerű tettekre serkentheti a ma és a holnap emberét is.

Hadd idézzek most néhány Ürmösitől származó, ma is érvényes gondolatot, amelyeket a 21. század emberének üzen: „… Én a magam részéről minden törekvésnek, munkának, mely e szellemben folyik, mely az értelmes haladásnak, az egyesült munkának zászlóvivője, munkása, hálás elismerője vagyok. E téren köszönetem és hálám kifejezése mellett hajtom meg népem hálájának lelki lobogóját azon intézmények előtt, melyek az egyesült munkára serkentő magvakat, nemcsak itt hanem más helyeken is, a nép tudatában, lelkében elhinteni, a kicsiny falvakban meggyökereztetni igyekeznek. Erős hitem és bizodalmam, az időnek jele mondja, hogy a jövendő boldog (…) országának terebélyes fája ezen mustármagokból fog kifejlődni. (…) Az idők jeleinek (…) intését megértve kezdettünk munkához itt, e kicsiny faluban, s ennek szomszédos községeiben. Az idők jeleinek intésére tettem e szószéket Isten igéjének hirdetésével kapcsolatban párhuzamosan az egyesült munkára való buzdítás helyéül. Sokan – talán azért, mert nem értették meg – kárhoztattak, helytelennek ítélték meg munkámat, eljárásomat, hogy a Jézus Krisztus maga sem állott be a mindennapi kenyérküzdelem harcába, sőt azt mondotta: „Isten országa nem ételben és italban áll.” Ez igaz. De ezt a zsidó vallásos szertartások ok nélküli böjtjeire mondotta, de emellett ő maga így tanította imádkozni tanítványait: „A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.” Igen, odaálltam a mindennapi kenyér harcába! Imádkoztam és dolgoztam. Isten, a szerető atya erőt adott nekem és megsegített. Nemcsak papja, hanem apostola kívántam lenni népemnek. Éreztem a közpéldaszó igazságát: ’Akié a föld, azé a haza’, de azt átláttam, hogy akinek földje van, ha azt akarja, hogy annak jövedelméből megéljen, meg kell hogy tanulja annak szakszerű művelését, úgy, ahogy azt a haladás eszközeivel végzik. Mert ellenkezőleg, lehet valakinek földje, de mivel nem tudja jövedelmezővé tenni, nem ez az ő hazája, hanem elmegy más világrészbe hazát keresni.” (Részlet Ürmösi József: Pap és apostol című kötetéből.)

A szerző felvételei

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb