Bánja-e a székely? (25.2.) – Egy Építészeti Fórum és az utána következő hétköznapi rögvalóság

Azzal váltunk el három héttel ezelőtt, hogy minden akadály elhárult a SICVLICVM nevet viselő mozgalom útjából, és hamarosan sor kerülhet Homoródkeményfalván, illetve Abásfalván egy-egy tábla kihelyezésére, hiszen mind a két településen vannak működő kapcsolataink, vannak megjelölhető épületek, és úgy néz ki, hogy a tulajdonosokkal is talál a szó, egyetértenek az elképzeléseinkkel, szívesen csatlakoznak, sőt, kitüntetésnek érzik, hogy ehhez a most alakuló klubhoz tartozhatnak.

A jég úgy tört meg, hogy pillanatnyilag csak Keményfalván indíthattunk. Gyöngyössy János házával kezdődik ez a szép történet. „Legyen a nulladik, egyfajta origó” – mondta a mérnök úr, akit Székelyföld, vagy inkább Kárpát-medence szerte immár rekonstrukciós rajzainak egyéni stílusa és hangulata jóvoltából „történeti-grafikusként” tartanak számon, újabban pedig a Székelyföldi Legendárium egyik szellemi atyjaként is tisztelhetünk, amely kulturális mozgalomként, jól működő székelyföldi márkaként és vállalkozásként sem utolsó.

A Homoródkeményfalva 13. szám alatt található lakóházról

Gyöngyössy úr elmondja, hogy 1992-ben vásárolták az ingatlant, a házban őshonos Bencze család örökösei után, immár másodkézből. Az akkori tulajdonosnak szándékában állt lebontani a házat és helyette újat építeni, erre azonban családi okok miatt már nem kerülhetett sor.

Ez akkor egy rossz állapotban lévő, kétszintes, azaz alápincézett kőház volt. Az északi oldalán ma is látható felirat szerint: „Építette Isten segedelmével Bencze Mózes és neje Pál Mária 1879-be”. A telek a falu Felszeg nevű részében, a Lövétére vezető út mellett található, innen indul a Homoródkeményfalván a belterületek számozása (1, 2, 3). Kőkerítése és kötött nagykapuja 1933-ban épült, a helyi emlékezet szerint azt megelőzően székelykapuja volt, amelynek egyik elemét később megtalálták a tűzifának szánt bontott anyagok között. 1991-ben a tetőn még befolyt az esővíz, falain helyenként néhány centiméter széles repedések tátongtak, ablaktábláinak üvegét műtrágyás-zsákokkal pótolta a korábbi tulajdonos.

„1992-ben kezdtük el a héjazat kijavítását, a ház külső renoválását, amit helybéli, idősebb kőművesekre bíztuk. A belső javítást, a tornác megerősítését magunk végeztük, önerőből. Ezek a munkálatok gyakorlatilag 1996-ig tartottak” – mondja el a történetet röviden a tulajdonos. Lényegében megmaradt a ház eredeti beosztása, egyedül a pincerész konyha felé eső részéből választottak le egy kisebb helyiséget, ahol egy fürdőszobát alakítottak ki. Az alagsorba bevezették a hálózati vizet, a szennyvizet – kanalizálás híján – egyelőre szippantható, zárt medencében fogják fel. A teljesen üres házat sikerült nagyrészt helyben vásárolt régi bútorokkal berendezni. Külön kiemelendő az udvar felé néző hátsó szoba, amelyben néhány 19. századi festett bútort is őriznek, s amelyek a szomszédos Abásfalván egykor működött bútorfestő dinasztia, a Balázs család jóvoltából maradtak ránk. Az ajtó és ablaknyílókat sehol sem cserélték ki, mindeniket megtartották máig eredeti formában. Az itt-ott hiányzó régi ajtó- és ablaksarkokat, vagy kovács által készített ajtózár szerkezeteket az elbontott abásfalvi vízimalom vasalataival egészítették ki.

A házat kezdetben hétvégi lakhelynek szánták, de az évek múltával egyre több időt töltöttek itt, mígnem 2005-ben végképp ide költöztek és rendeltetés-szerűen használják ma is. Székelyudvarhelyi tömbházlakásukat a Gyöngyössy-házaspár átadta a lányuknak.

A ház eredeti beosztását, és a 19. század második felére jellemző külső díszítéseit továbbra is szándékukban áll megőrizni. Lassan ráférne az egészre egy újabb nagyjavítás. Ebben az évben a tetőt és a homlokzatot újították családi erőforrásokból, a munkálatokat a jövő tavasszal pedig folytatni kívánják.

A SICVLICVM-besorolás magától értetődő

Néhány évvel ezelőtt (2016, 2018), még a koronavírus-járvány előtti „békeidőben” ellátogathattunk a Békésen szervezett népi építészettel foglalkozó konferenciákra, ahol az UNESCO társzervezete, az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottság Népi Építészeti Szakbizottsága pályázatot írt ki, amelyre elküldtük a Gyöngyössy úr tulajdonában álló ház leírását és fényképes dokumentációját, amelynek az lett a magától értetődő következménye, hogy hamarosan elnyerte a Múltját Őrző Ház címet a példaértékű felújításért. Mivel jórészt kézi munkával, hagyományos anyag- és formahasználattal végezték a legfrissebb karbantartási munkálatokat is, a „népi esztétikai” érték megmaradt, sőt gyarapodott. Ebben az esetben nem volt szükség külön helyszínbejárásra és az általunk felkért szakértők megszólaltatására sem. Innen a SICVLICVM nyugodt lélekkel indulhat.

Homoródkeményfalva nem túl nagy, és nem túl népes település. Ez idő tájt állandó lakosainak száma a távollevőkkel alig éri el a száz főt – az unitárius leányegyházközség 78 lélekből áll –, régi építésű házainak száma viszont 50, amelyből 10 megőrizte hagyományos formáját, további 20 pedig viszonylag könnyen visszaalakítható lenne az eredeti formára, amely az itt általánosnak mondható, a 18. század végére, a 19. század elejére kikristályosodott, szász hatásokat őrző, kőből emelt házakra, csűrökre, kapukra és kerítésekre jellemző. Egyike az építészetileg legértékesebb udvarhelyszéki településeknek.

Több mint bizonyos, hogy – a közeli falvakkal együtt – innen eredeztethető annak a kitörési folyamatnak az egészséges lendülete, amelyről oly sokat beszélünk. Az archaikusan szép településkép, a természeti környezet fogja idevonzani az érdeklődőket, akik majd a – nem tízezres nagyságrendben mérhető, hanem a csendes és szerény, de annál folyamatosabb, állandó és fizetőképes – slow turism különböző formáit alkalmazva érkezhetnek majd, és válnak itt tudatos helyi termék fogyasztókká, visszatérő vendégekké és önkéntes hírvivőkké. Az infrastruktúra bővítése jórészt megtörtént, az út is elkészült. Most érdemes az építészeti értékekre erősen figyelni tulajdonosi, vállalkozói és önkormányzati szinteken egyaránt, kellő összjátékkal, összhangban, hogy felszínre kerüljön és közös vektorok által lépjen működésbe a székelyek teremtő intelligenciája, az egykor oly természetes leleményessége és a megtartó vidék iránti hűsége.

Igencsak lényegre törően fogalmazott Márton Ildikó építész a szeptember 17-19. között tartott abásfalvi-keményfalvi építészeti fórumon elhangzott záróbeszélgetés alkalmával: „Elsősorban ott van a hiba, hogy bennünk nem tudatosult az, hogy mennyire szép tud lenni egy székelyruhás leányokat megörökítő csoportkép, és mennyire más ugyanaz a felvétel, ha vagy hiányoznak a lányok a képről, vagy ketten-hárman kockás ingesen, farmernadrágosan vannak jelen. Tehát elsősorban mi magunk kell tisztázzuk azt, hogy mindannyian felelősek vagyunk, hogy együtt alkothassunk a sajátos csoportot. És a metaforát a házainkra értelmezve: vagy megengedjük azt a luxust, hogy hiányozzunk a csoportképről, vagy pedig idegen viseletben vagyunk jelen.” Így válik idegenné, esetlegessé a csoportról keletkező fotó, mint ahogyan elidegenül tőlünk a kozmopolita utca- és településkép, amelyben élünk és dolgozunk.

A külön meg nem jelölt felvételeket a szerző készítette

Simó Márton

A kiszállások üzemanyagköltségét részben a Communitas Alapítvány által nyújtott támogatásból fedeztük.