Gróf Széchenyi István emlékezete

Sokszor a legnagyobb magyarként emlegetett államférfinak irodalmi, gazdasági, politikai munkásságán kívül jelentősek a magyar nyelv fejlesztésére, kiművelésére tett lépései is. 1791. szeptember 21-én született Bécsben, apja a múzeum- és kjönyvtáralapító gróf Széchényi Ferenc, anyja gróf Festetics Júlia.

Születésének 230.évfordulója alkalmából az alábbiakban a magyar nyelv korszerűsítőjére és védelmezőjére emlékezünk. Benedek Elek Széchenyi életrajzát így kezdi Nagy magyarok élete című könyvében:„Az 1825-iki országgyűlést örök időkre emlékezetessé tette egy fenséges szép jelenet. Az elárvult magyar nyelv ügyét vitatták a tekintetes rendek, midőn egyszerre felállott egy huszártiszt, s a mindenféle indítványokat eltemette egy nagyszerű ajánlattal: egy magyar tudós társaság alapítására birtokainak évi jövedelmét, 60 ezer forintot ajánlva föl. A huszártiszt Széchenyi István gróf volt, Széchényi Ferencnek, a Nemzeti Múzeum alapítójának fia.”

A jobbágyfelszabadítást szorgalmazó erdélyi főúr, báró Wesselényi Miklós így emlékezett az országgyűlési jelenetre. „Erre az én Széchenyim felállott s deklarálta, hogy a nemzetiségért bármit is tenni kész, azért a nemzetiség és nyelv terjesztése és pallérozása szent céljaira ezennel ajánlja s adja egy esztendei minden jószágának egész jövedelmét (…)”. A nevezetes pozsonyi országgyűlésben maga Széchenyi ezeket mondta: „Én szavazattal nem bírok, én nem vagyok országnagy, de földbirtokos. Ha egy intézet álland fel a magyar nyelv kifejlesztésére, mely polgártársaim nevelését is elősegíti, úgy felajánlom egy évi egész jövedelmemet, mely 60.000 forintból áll, s az a felállítandó tudós társaság alapjához csatoltassék.” A felajánlást többen is követték, köztük erdélyi magyar mágnások is: Károlyi György, Wesselényi Miklós; Teleki József pedig 30.000 kötet (!) könyvet adományozott, megalapozva ezzel a későbbi akadémiai könyvtárat. Nevezetes Akadémiai Beszédében mondta Széchenyi István egyebek mellett: „Legyen szabad pedig legfőképp azért tárni itt fel most keblemet Akadémiánk hivatása fölött őszintén és határozottan, mert – mi tagadás lenne – veszély, nagy veszély fenyegeti még mindig, sőt növekedőleg, fajtánk nyelvét s ezáltal nemzetiségünket (…) Rég elismerték hazánknak messzibbre látó hívei, hogy nyelvünk körül forogna nemzeti létünk (…)”. A fiatal Akadémia fontosabb kiadványai: a magyar helyesírás szabályai (1832), leíró nyelvtan (1846), értelmező szótár (1862).

Írásaiban Széchenyi István nagy örömmel terjesztette az idegen helyébe került magyar szavakat. Szómagyarító törekvéseit Balázs Géza budapesti nyelvész, tanszékvezető egyetemi tanár egyik tanulmánya is igazolja. Abban Fogarasi János nyelvészhez (1801–1878) kötődő történetet idéz: „A negyvenes években gróf Széchenyi István néhányunkat magához hívatott, úgy mint Szemere Pált, Bugát Pált, Szilassy Jánost, engem (Fogarasi Jánost – K. Gy.) s közlött velünk néhány idegen szót (…) magyarítás végett, melyeket egy készülendő munkájában szeretne használni.” Az udvarias megszólításra az Akadémia alapítója kezdte el az ön használatát a maga helyett, mert úgy vélte, hogy a magának rokonértelmű párja az ön, ugyanis a magaszeretet, magahitt, magadicsérés ugyanaz, mint az önszeretet, önhitt, öndicséret. Széchenyi használta először például a bizottság, gépész, javaslat, vonat stb. szavakat, a Budapest nevet is ő alkotta és használta legelőször, évtizedekkel a két város: Pest és Buda egyesülése előtt.

A művelt közönség által ismert Hitelben így vall a nemzet és nyelv elválaszthatatlanságáról: „Az egészséges nemzetiségnek pedig egy fő kísérője a nemzeti nyelv, mert míg az fennmarad, a nemzet él, de ha az egyszer elnémul, akkor gyászfűzt terem a hon, mely a voltakért szomorúan eregeti földre csüggedt lombjait.”

Apropó Akadémia! Széchenyi István halála után (1860. április 8-ra virradólag, húsvét napján agyonlövi magát) az Akadémia felkéri a kor legnagyobb költőjét, Arany Jánost, írjon verset a legnagyobb magyar emlékére. A 25 szakaszból álló vers szeptember 29-re készült el. Címe: Széchenyi emlékezete. Az irodalomtudományban gyászversnek, gyászódának, sőt: esszéversnek is szokták nevezni. Barta János irodalomtörténész azt mondja erről a versről, hogy „a költői erő és az emberi nagyság diadala csüggedésen és gátlásokon, a költészet és a történelem géniuszának páratlan, magas szintű találkozása.” Balázs Géza szerint a Széchenyi emlékezete Arany János legjelentősebb magyarságverse, amelynek számos sora szállóigeként él tovább.

A legnagyobb magyar halálával kapcsolatban kételkedés is olvasható Az udvarhelyi polihisztor című, Mátéffy Béla gimnáziumi tanár életéről szóló könyvben. Ő azt mondja: „A Széchenyi életének alakulását könyveken át követtem. Jártam Nagycenken és abban az ideggyógyintézetben is, ahol kezelték. Azt mondják, öngyilkos lett. Nem hiszem! Ilyen helyen, hogy kerül a beteg kezébe fegyver, ki adta a kezébe? Ő készült ugyan az öngyilkosságra, beszélt is arról, hogy ha meglövi magát, akkor fejbe lövi. Ez eddig rendben is van, a szándékában nem kételkedem, beteg is volt, öreg is, kétségbeesett is, de a családi kápolnában, ahová eltemették, a kiskabátján, vagyis a zakóján miért van a szívvel azonos magasságban fúrt lyuk, ha főbe lőtte magát?! Szerintem ebben a kérdésben még van kutatnivaló”.

Figyelmes olvasóink bizonyára észrevették, hogy az eddig mondottakban Széchenyi és Széchényi írásmód látható. István vezetéknevében a két é hang kiejtése ellenére is írásban elhagyjuk a második ékezetet, mert a szabály értelmében ragaszkodunk az anyakönyvezett formához. Egyébként Széchenyi formában írjuk a család más, kevésbé ismert tagjainak nevét is, kivétel csupán István apjának, a könyvtár- és múzeumalapító nevének írása, ugyanis az ő nevében mindkét ékezetet kitesszük, mert ő mindig Széchényi formában írta nevét. Tehát: Széchényi Könyvtár, de Széchenyi Lánchíd. Mindkét írásmód ejtett változata azért ‘szécsényi’, mert a családnév a Nógrád megyei Szécsény településnévből ered (ott volt a családi birtok).

Olykor jeles színészektől, rádió- és tévébemondóktól is hallani lehet a téves ‘szécsenyi’ ejtésmódot. Ez ne bizonytalanítson el bennünket. Az írásmódtól függetlenül a helyes ejtésmód mindig szécsényi. Jó tudnunk, hogy Széchenyi István szellemi hagyatéka/öröksége 2015 decemberében elnyerte a Hungarikum címet. A rangos elismerést állami testület ítélte oda. A szellemi hagyaték, az Erdély-szerte felállított szobrok (Székelyudvarhelyen is van) és az Idő is igazolta Arany János tisztánlátását: Nem hal meg az, ki milliókra költi / Dús élete kincsét…

Gondoljunk rá kegyelettel!