CivilszféraErdélyKultúra

7. Kolozsvári Zsidó Napok

Összművészeti fesztivál

A koronavírus-járvány miatt két évig nem lehetett megtartani a nagy népszerűségnek örvendő zsidó kulturális rendezvénysorozatot Erdély kincses városában, idén azonban végre megrendezhetik a 7. Kolozsvári Zsidó Napokat. 2022. november 3. és 6. között újra várják tehát az érdeklődőket sok különleges koncerttel, történelmi sétával, irodalmi és gasztronómiai rendezvénnyel, s végül, de nem utolsó sorban: liturgikus dalokkal és imákkal.

Találkozzunk újra, s idézzük fel a zsidó hagyomány kincseit Kolozsváron, ebben a kulturálisan sokszínű és gazdag városban, amely az elmúlt századokban oly sok kultúrának, vallásnak és tradíciónak vált bensőséges, igazi otthonává.

A rendezvénysorozat ünnepélyes megnyitója 2022. november 4-én, csütörtök este 7 órakor lesz a Horea úti (Nagy utca) zsinagógában, ahol ebből az alkalomból a Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész adja elő Rekvizitumok régi verseimből – Radnóti Miklós emlékezete című műsorát.

A megnyitón beszédet mond Grezsa Csaba, Magyarország Kolozsvári Főkonzultusának főkonzulja, Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője és Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége elnöke. A vendégeket köszönti Schwartz Róbert, a Kolozsvári Zsidó Hitközség elnöke.

A programokon a részvétel ingyenes, így minden érdeklődőt szeretettel várnak!

November 3. csütörtök
19 óra: Ünnepélyes megnyitó a Horea úti (Nagy utca) zsinagógában, majd Rekvizitumok régi verseimből címmel Radnóti Miklós emlékezetét idézi fel Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész előadása.
„…igen ezek a képek rekvizitumok régi verseimből vállalom őket néhány dolgot szeretnék elmondani most csak magamról és az emberekről akikkel együtt élek elmondani hogy boldog ember vagyok én és keserű lázadó is…” – e sorokat Radnóti Miklós írta a menyasszonyához kelt szegedi levelében 1931. november 20- án. Az „életeposz”, amelybe e sorokat szánta, sosem készült el, ám Radnóti költészete monumentális „életeposszá” sűrűsödött boldogságával, szorongásaival, keserű lázadásával és tragikus sorsával együtt. Bátran állíthatjuk, hogy a Radnóti-életmű a magyar líra egyik csúcsteljesítménye: megkerülhetetlen verseit lélekben magunkra kellett gombolnunk, mint egy viharkabátot. Reméljük, nézőink is érzékelni fogják ennek súlyát és szakralitását. Helyszín: a Horea úti (Nagy utcai) zsinagóga;

November 4. péntek
16 óra: Mit esztek ti otthon, mannát? – könyvbemutató és beszélgetés – Irodalom és gasztronómia Rubin Eszter íróval, a Szépírók Társaságának tagjával a zsidó kulináriáról és irodalomról. A főzés soha nem csupán az ételről szól. Az ízek emlékeket hordoznak, egy ruganyos kelt tésztába bele lehet gyúrni megannyi örömöt és bánatot, egy tál étel gyógyíthat és békét teremthet. A Bookline sikerlistás „Mit esztek ti otthon Mannát? című irodalmi szakácskönyvről Rosenstein Tímea úgy fogalmaz – „a receptek mellett bepillanthatunk egy zsidó család életébe és múltjába, melyen keresztül azt érezhetjük, az étel nem csak testünket, lelkünket is jóllakatja. Családi receptek családi történetekkel fűszerezve.” Helyszín: Bulgakov Kávéház;

Fotó: Wikipédia

20 óra: Spiritualitás – harmóniumra és hegedűre hangolva – Évezredek óta a zenélés az egyik legsajátosabb kifejezési mód, ezért képezi fontos részét a spiritualitás világának. E hangverseny színes programja olyan héber, keresztény és világi műveket kínál, amelyek révén a közönségnek lehetősége adódik az elmélyülésre és a belső elcsendesülésre. A koncerten egy különleges hangszerpárosítás kínál nem mindennapi zenei élményt, hiszen a hegedű hangjait egy 1859- ben készített francia harmónium kíséri majd. Előadók: Fazakas Ádám Sándor orgonista, karnagy, a Gheorghe Dima Zeneakadémia harmadéves doktorandusz hallgatója – harmónium és Gergely Róbert, a Kolozsvári Magyar Opera zenekarának tagja, a Sigismund Toduta Zenelíceum hegedűtanára – hegedű. Műsor: Ernst David Wagner (1806-1883) – Kol Nidre; Louis Vierne (1870-1937) – Cortege; Kodály Zoltán (1882-1967) – 3 Epigramma; Charles-Valentin Alkan (1813-1888) – Priere du soir, Placiditas, Ancienne mélodie de la synagogue; Fernand Halphen (1872-1917) – Andante religioso d’apres un theme hébraique; César Franck (1822-1890) – Offertoire in Re majeur; Hubay Jenő (1858-1937): Vorbei; Louis Lewandowski (1821-1894): Huldigungsgesang, Consolation in D, Sündenbekenntnis; Julius Eichberg (1824-1893): Valse, Introduction and Rondoletto, Concertino Helyszín: Belvárosi unitárius templom;

Belvárosi unitárius templom és kollégium – Fotó: Wikipédia

November 5. szombat
11 óra: Kolozsvári zsidó történetek – Házak, emlékek, sorsok: történelmi séta a kolozsvári zsidóság életének egykori helyszínein Sipos Dávid vezetésével. Barangoljuk be közösen a város zsidó emlékeit. Találkozási pont a régi zsinagógánál a Párizs/Pap utca 7. előtt;

A régi (ortodox) zsinagóga 1870 k. – Veress Ferenc felvétele

15 óra: Jeruzsálem, kedvesem… – Héber nyelvű istenes énekek, ladino népdalok, majdnem feledésbe merült jiddis nyelvű kuplék, huszadik századi örökzöld szerzemények, azaz a szakrális és profán zsidó énekművészet gyöngyszemei elevenednek meg Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész előadásában. Az elmúlt évek munkái során egymásra hangolódott alkotók Jeruzsálem, kedvesem… című dalestje arra keresi a választ, hogy mi az a láthatatlan erő, amely közösségi élménnyé kovácsolhat egymástól teljesen különböző műfajú dalokat. Helyszín: Kolozsvári Szépművészeti Múzeum, Bánffy-palota, Tonitza-terem;

Fotó: Wikipédia

20 óra: „Szeretsz engem?” – Kolozsváron a „klezmerkirálynő” és a „kántorkirály” Dr. Nógrádi Gergely főkántor fesztiválunk népszerű visszajáró vendége, Klein Judit énekművészt, a jiddis és héber dalok varázslatos előadóját azonban először láthatja-hallhatja a kolozsvári közönség. Az est közreműködői a legkedveltebb zsidó slágerekből válogatták össze koncertjük programját, így a közönségnek korokon és földrészeken átnyúló, különleges utazásban lesz része. A műsorban – az elmaradhatatlan jiddis és héber örökzöldek mellett – a táncdalfesztiválok, az operettek és a Broadway zsidó vonatkozású slágerei is elhangzanak majd, sőt, a Hegedűs a háztetőn és a West Side Story című musicalek legszívbemarkolóbb dalai is megszólalnak. A koncert zenei vezetője a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével idén kitüntetett Teszter Nelli zongoraművész. Helyszín: Horea úti (Nagy utcai) zsinagóga;

Janovics Jenő és Poór Lili sírja a Házsongárdi-temetőben – Fotó: Wikipédia

November 6. vasárnap
16 óra: Irodalmi séta a Házsongárdban – Az én világom egy álomvilág – gyertyafényes irodalmi séta a Házsongárd emlékei között – Sipos Dávid és Laczkó Vass Róbert kalauzolásában. Sétánk során többek között megismerkedünk az ott nyugvó Gyalui Farkasné, Finály Henrik, Eisler Mátyás, Janovics Jenő életével és munkásságával. Sétáljanak velünk a Házsongárdi temetőben, amely nem csupán Erdély, hanem Európa egyik legrégebbi sírkertje. Sétánk során az idén 150 éve született Janovics Jenőről is megemlékezünk. Találkozás a temető bejáratánál;
20 óra: A Hamsa zenekar koncertje – ősi zsidó és közel-keleti dallamok modern hangszerelésben – Szenvedélyes keleti dallamok, keserédes latin balladák, liturgikus dalok csendülnek fel ezen az estén a 2008-ban alakult Hamsa zenekar előadásában. Az 1993 óta működő, Príma-díjjal kitüntetett Fourtissimo zenekar tagjaiból alakult együttes a világ szinte minden szegletében fellépett már, s szellemi értelemben gazdagon tértek haza, hiszen a bejárt külföldi országok zenei motívumait beépítették saját repertoárjukba. A koncertet az egyedi „judeo folk-rock” hangszerelés teszi még sokkal izgalmasabbá. A zenekar tagjai: Kuna Valéria – ének; Kuna Kata – ének; Kuna Bence – ének, kürt, ütőhangszerek; Kuna Gyula – trombita; Kuna Márton – harsona; Somos András – zongora; Éder Ferenc „Lá” – basszusgitár; Fábry Adonisz: dob. Helyszín: a Fő tér 9. szám alatti Rhédey Kávéház.

A programváltozás és a helyszínváltozás jogát fenntartják a szervezők!

Szervezők:
Kolozsvár Társaság, Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz), Határtalan Kultúra program.
Támogatók:
Külgazdasági és Külügyminisztérium (Magyarország), Kolozsvár Polgármesteri Hivatala és Városi Tanácsa.
Partnerek:
Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa, Bulgakov Kávéház, Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség, Kolozsvári Zsidó Hitközség.
Médiatámogatók:
Transtelex, Főtér; Szabadság.ro, Erdély.ma, Kolozsvári Rádió, Kolozsvár Televízió – Magyar Adás.

A részletes program követhető a www.hatartalankultura.hu honlapon, ahol értesülhetnek aze esetleges változásokról is!

Határtalan Kultúra 2022 ©

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb