CivilszféraEgyházErdélyKözéletKultúra

Bálint András-díj 2023

A kuratórium közlése nyomán

Az idei Bálint András-díj átadó-ünnepségét 2023. december 20-án, 12:00 órától hezdődően tartják a székelyudvarhelyi Küküllő Szálloda konferenciatermében, amelyre sok szeretettel várják az érdeklődőket és a sajtó képviselőit.

Bálint András-díjat vehet át idén Böjte Csaba író, ferencrendi szerzetes, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója, P. Buzogány Árpád író, közművelődési szakember és Murányi Sándor Olivér író. Életmű-díjjal ismerik el a 80 éves Nagy Miklós Kund újságíró, szerkesztő, művészeti író, publicista rendkívül gazdag alkotói tevékenységét.

Csaba testvér nem tud jelen lenni december 20-án, mert a Bethlehemi Karavánnal épp jótékonysági körúton tartózkodik, ezért ő már korábban átvette az elismerést. A szerzetest laudáló Ft. Sebestyén Péter plébános a helyi búcsúra való felkészülés miatt szintén nem tudja elhagyni mostani állomáshelyét, Csíkszenttamást, de felvételről köszönti a jelenlevőket, a kitüntetetteket és – természetesen – Böjte atyát is.

A névadó Bálint András újságíró (1970 k.)

Farkas Antal – a Bálint András Alapítvány képviselője

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb