KultúraPublicisztikaSzékelyföld

Mém és mím

Publicisztika

Mostanában nagyon sok mindent mímelünk… Mert másképp nem lehet. Emlékszem, hogy boldogult iskoláskoromban, amikor felsős voltam, olyan hatodik-hetedikes, és elkérezkedtem egy napra, mert épp disznót vágtunk, s elképzelni sem tudtam, hogy az a fontos merénylet nélkülem történjék, az eseményekben való részvétel mellett az is aggasztott, hogy vajon mi lesz a tanulással.

Mármint azzal az anyaggal, amelyet aznap vettek fel a többiek. Vittem ugyan kóstolót az osztályfőnöknek – tegyük fel – , hiszen kicsi körök voltak nálunk a faluban, összeért a rokonság az utcákban, és nem számított annyira a pártállás, fontos rendje-rangja volt a plébánosnak, a kollektív elnökének és a párttitkárnak is, de azzal a dolog lényege még nem oldódott meg.

Valóban hiányzott a napi tudás-szelet. Nemcsak a füzetben, hanem – úgy gondoltam – a fejemben is üresen marad egy oldal. Átjött valamelyik osztálytársam, s hozta a leckét. Vagy én szakítottam rá fél órát, és kiléptem a „disznólkodás” bűvköréből. Szóval, el sem lehetett képzelni azt, hogy ne pótoljuk be a hiányzások idején keletkezett űröket. Vagy a létezett szocializmusban is: mindent elkövettünk, hogy jelen legyünk! Ugye azt mondták gyakran, hogy ne dolgozzál, csak legyél ott! Nagy volt a harc az igazolatlan hiányzások ellen. Illett – legalább látszólag – teljesíteni, hiszen pénzre ment minden. „Jöttünk-mentünk, s nyolc óra!”

Fotó: Semmelweis.hu

 

Ez az onlájn világ azonban roppant furcsa. Hogy kerülünk ki belőle? És egyáltalán lesz-e továbblépés? Fogalmam sincs. Előfordulhat az is, hogy sokan – a fiatalabbak közül – szabadkoznak majd, hogy csak kovidos érettségijük van, hogy kovidos a diplomájuk. Bizony. És ezek a szabadkozók a gyermekeink, akiknek tovább kellene vinni. Azt a tudást, amely az izzadságos munkával és a teremtő jelegű cselekvéssel jár…

Fotó: Aranyosi Gergely

Megtetszett a minap egy képi üzenet. Egy mém. Feltételezhetően azt ábrázolta, hogy éppen online oktatás zajlik. Hátulról láthatunk rajta két macskát – egyik testesebb, a másik kisebbecske, talán anya és kölyke –, amint ülnek egy monitor előtt, amelyen felismerhető a Tom és Jerry nevű rajzfilm-klasszikus egyik képkockája. Tán épp az egérfogás című stúdium van soron a macsek-iskolában… Vajon mi zajlik napjainkban a cicacsemete fejében a képsorok láttán? Miféle szkizofrénia hajtja az ösztönt, mely arra késztetné, hogy üldözze, megfogja és bekebelezze az áldozatát? Állítólag napi huszonegy átlagos egeret kellene egy átlagos macskának elfogyasztania ahhoz, hogy kielégítse a táplálékigényét. A rajzfilm azt sugallja, hogy csak játék az egész. Mintha nem is létezne macska-egérharc. Mintha végül a macska húzná a rövidebbet. Ebben a játékban. És az onlájn világban… Hol tartunk mi? Jaj nekünk!

Címkép: MTVA

Simó Márton

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb