Megkezdődött már a telefonos üzeneteknél. Minél többet fecsegsz, pötyögtetsz, annál inkább gyűlnek a pontjaid. És…? Nem viheted át a túlsó hónapra tartaléknak. Aztán jöttek a benzinkútnál: gyűjts pontokat, vehetsz egy kávét. Minél többet tankolsz, annál több pontod lesz. De nehogy arra gondolj, hogy egyszer ingyen teletöltik majd a tankod!…
Aztán jött a gyógyszertár, ahová nem gyógyszerért mész, hanem vásárolni. Minél többször leszel náthás, annál több pontod lesz a kártyán, és csak nálunk, és csak erre a gyógyszerre. A kártyán apró betűs leírás: csak ezt és ezt a vitamint veheted. Amitől hasmenésed lesz. Mellékhatásként.
De a bankok sem maradtak le. Nem ám! Hűségpontot kap, aki náluk bonyolítja üzleteit, átutalását. Annyira, hogy nem számítanak fel kezelési költséget. Vagy mégis? És lassan kamata sincs a betétnek. Csak ülnek rajta, s élvezik.
Az üzletek sem restelkedtek pontot adni, csak vásárolj nálunk. Akciós. Most leengedtük az árát, amit tudtod nélkül már többször felvittünk. És már nem egy kilós a kiszerelés, hanem csak nyolcvan deka, vagy fél kilós. Ugyanannyiért. És nem tart soká. Ahogy az áru sem. Majd veszel következőt. A lényeg, hogy hozzánk szoktatunk téged. Gyere, költsed a pénzt. Ne is hozd. Csak a bankkártyádat. Mi pontozzuk a hűségedet. Mint a biztosítók. Ha nem baleseteztél, kevesebbet fizetsz. ha igen, fizetsz, mint a katonatiszt Mint az új autóknál. Bármilyen bizarr kinézésű, hibrid, új tragacsot veszel, kedvezményt kapsz. Csak vigyed, hogy fogyjon. Aztán három évenként eldobod. Bocs, lecseréled. Passz. Továbbadod. Egy idióta, akinek még annyi pénze sincs hitelből, mint neked, csak rá fanyalodik.
A szellemi élet fellegváraiban, az egyetemeken, az egészségügyben is rohamosan tarolt ez az elképzelés. Ösztönzőleg hatott. Gyűjts pontokat, és előléptetünk. Beszámítjuk vizsgáidnál. A rangfokozatoknál. A szakmai előmenetelednél. Meghitelezzük a sikeredet. Már előre meghonoráljuk, hogy csipkedted magad. Nem álltál le a közöny, a semmittevés az unalom bocsarában, hanem kiléptél onnan. Törekedtél, fejlődni akartál. Mi biztosítjuk az összeköttetéseket, hogy száguldhass felfelé a ranglétrán. Olajozzuk az egódat, hizlaljuk a májadat, kenegetjük a büszkeségedet, hogy győztesnek érezhesd magad a többiekhez képest. Könnyebbek lesznek a vizsgáid, hamarabb kapsz jó állást, s hamarabb fizeted vissza a hitelt. Látod, máris meghonoráltad, amiért bíztunk benned.
Credo, credere, credit. Hittünk a képességeidben. Higgyél magadban, ne add lejjebb, hiszem nagyszerű vagy. Ne ásd el képességeidet, hisz sokra viheted. csak hallgass ránk. Mi jobban tudjuk mire költsd a pénzedet, mire/kire fordítsd idődet. Majd hálás leszel nekünk, mennyire gondodat viseltük. A lényeg hogy mi téged befektetésnek tartunk, akiből hasznunk származik. Ami busásan megtérül. Csak kattints ide, meg oda, töltsd ki ezt, töltsd ki azt, küldd el oda, add meg az adataidat, a jelszavadat, azonosítsd be magad. Tedd le a vizsgát időre, most, azonnal, hamar és gyorsan. Mert holnap késő. Elveszítesz egy nagy lehetőséget. Akkor viszont nekünk bukás. Mert nem bizonyultál jóhiszemű kliensünknek. Nem nyertünk rajtad semmit. Önfejű voltál. Mi lesz a sok pénzzel, amit mi a te kikupálásodra megpályáztunk. Mi lesz a sok ponttal, amelyet miattad elveszítettünk? Hiszen oda a bizalmi indexünk. Nem leszünk „kredibilisek”.
Most olvasom valahol, hogy lassan nemcsak a készpénz megy ki a kezünkből, de lassan a kártyákon levő pénzeket is rendre el kell költenünk. Gadhafit, a líbiai elnököt pár éve azért tette el láb alól a Nyugat, mert aranyat merészelt kérni az olajért, és nem fedezetlen dollárt. Hm.
És még csak gondolni sem merek a globális pénzügyi elit boszorkánykonyhájára. Csak úgy. Ez a nyerészkedő, zsaroló, kalmár biznisz-jelenség lassan a legszentebb szféráinkat is uralni akarja. Úgymond haladni kell a korral. A víz is maradhat, a kő is szaladhat. Olyan jó ez a fejlett virtuális technológia. Annyira felpörgeti életkedvünket, meg a vágyálmainkat! Csak az a bibi benne, hogy a gonoszság, a bűnös emberi természet, a sátán csiklandozása mindenben tetten érhető. Ezért nem kellene isteníteni. És leócsárolni azokat, akik józanabbak, megfontoltabban bánnak vele. Akikben nincs ez a hurráoptimizmus. Akikben nagyobb az ellenállás, netán idegenkedés vele szemben. Mert érzik, hogy nem mind arany, ami fémlik. „Ne dobjátok a gyöngyöket a disznók elé.” „Ahol a kincsed ott a szíved.” Ahol a kártyád, ott az eszed. Ahol a pontod, ott a kredited.
Mit jelent Isten szemében hitelesnek lenni? Megéri-e meghitelezni a technika jó erkölcsét, pusztán azért, mert én nem vagyok rosszhiszemű? Igaz, hogy a dolgoknak nincs erkölcse, – a pénz- a virtuális világ, a gépek, nem jók vagy rosszak, lehet azokat jól és jóra is használni – , de szükség van-e az ő uralmukra? Mindenképp muszáj nekünk is azt a látszatot kelteni, hogy milyen korszerűek vagyunk, miközben még alapkérdésekben sem gyógyítottuk meg lelkünk sebeit? Nem az látszik-e ebben a pontos, kártyás rendszerben is, hogy csak ügyeskedés, túlélés, versenyelőnyszerzés legyen belőle egyeseknek? Miért kell hülyíteni, manipulálni az embereket? Nem arról volt szó, hogy a polgári demokrácia felnőtt polgároknak tekinti tagjait? Minek akkor az agymosás? Persze, szabadon, nyújtom a nyakam az igába, mert annyira lebutítottak a sok reklámmal, kampánnyal, hogy a majomszokás, a csordaszellem uralma alatt, önként megadom magam. Meg hát előbb-utóbb rákényszerítenek. Aki önállósulni próbál, akinek magánvéleménye van, aki másképp látja, azt elszigetelik. Jujdejó. Vagyis egyáltalán nem jó.
Úgyhogy, kedves liberális elvtársak, be kellene fejezni ezt a tapogatózó, finomkodásba öltöztetett kérdést: Kártyája van? Készítsünk?… Ha van bennem bizalmuk, akkor hagyják rám, én majd eldöntöm, kérek-e vagy sem belőle! Addig hagyják csak a pontozást Istenre. Én nála gyűjtögetem a pontokat, s az egy életre ad elfoglaltságot. Ő nem érdekből szeret. Ő nem akar rám tukmálni semmi bóvlit. Ő nem gagyikamatot, s kreditpontot ad az imádságomra.
Ő, ha úgy látja jónak, majd (le)pontozza önöket is.
