Családias, meghitt hangulatban találkozhattunk Száraz Miklós György íróval

Luca napján, december 13-án került sor az író legújabb kötete bemutatójára, Csíkszeredában, Magyarország Főkonzulátusa szervezésében. A program kezdeményezője Beke Mihály András első beosztott konzul volt, aki – bár Bukarestben született, Kolozsváron járt középiskolába és egyetemre – erős székelyföldi gyökerekkel rendelkezik, diplomataként és irodalmárként is feladatának érzi a kultúra „támogatását”, „felmutatását”, illetve a magyar-magyar kapcsolatok építését. Ennek a vállalásnak volt része a Budapestről érkező író munkásságának rövid vázolása, az est felvezetése, majd ezt követően Zsidó Ferenc író, költő, a Székelyföld főszerkesztője beszélgetett a vendéggel.

Száraz Miklós Györgyöt (1959) nem kell bemutatni az itteni olvasóközönségnek, hiszen az utóbbi években sokan, több helyszínen találkozhattunk vele, illetve a könyveivel. Emlékezetes könyvszakmai esemény volt a Székelyek – történelemről és hagyományról című munkájának első (2018) és második kiadása (2021).

A korábbi változat egyszerű tanulmánykötet, a második viszont magas esztétikai igénnyel megvalósított, archív képekkel bőven „felöltöztetett” kiadvány. Mindkettő megvásárolható volt – megvásárolható ma is – az erdélyi és a székelyföldi könyvesboltokban. Sikeres, nagy érdeklődés mellett forgalmazott munkák, hiszen rólunk szólnak, s nem az útikönyvek felületességével fogják meg az embert, nem turistacsalogató bedekkerek, hanem elfogulatlanul, a maga valósságosságában igyekeznek bemutatni ezt a „zárványt”, ahol ebben a három megyében ma is tömbben élünk mintegy félmilliónyian székely lelkekül.

A kérdező számára fontos volt az előzmények említése, ezért kérdezte úgy a szerzőt Zsidó Ferenc, hogy „felvázolódjék” a jelenlevőkben a teljes pályaív. Mivel Száraz Miklós György kiváló előadó, szellemesen és lendületesen tud szólni a hallgatóságához, számos önéletrajzi vonatkozású részletet elárult, említette Erdély- és Székelyföld-járásai előtörténetét és kezdeteit. Szülei révén ismerkedett ezzel a provinciával, már azelőtt idekalauzolták, mielőtt kisikolásként eljutott volna ezekre a helyekre. Én személyesen 1970-re időzítem az első tudatos Székelyföld-járását, hiszen rendelkezésre áll egy Korondon készült akkori fotográfia.

Írt hasonló igényű munkát a zsidókról és a cigányokról is. Most egy Tibettel foglalkozó kutatás és könyvterv köti le. Ugyancsak idén jelent meg egy másik „kultúrtörténeti igényű” könyve, Pécs – a meditterrán város (Scolar Kiadó, Budapest, 176 o.). Tehát nyugodt lelkiismerettel elmondható róla, hogy sokat és kitartóan dolgozik, messzemenően érvényesíti, használja azt a tudást, amelyet összegyűjtött ifjúkorában, s most szolgálnak jól azok a „mesterségek”, amelyeket végül soha nem gyakorolt hívatásszerűen – komoly történészi-művészettörténészi, levéltárosi, régészi, fotográfiai ismeretekkel rendelkezik – és ráadásul felvállalja, továbbviszi azokat az ötleteket, vagy legalábbis néhányat biztosan, amelyeket édesapja, Száraz György (1930-1987) rövidre szabott – alig két évtizedes, 1970 körül indult – írói pályafutása során nem tudott megvalósítani, de ötletekként, elképzelésekként gyakran említett.

Száraz Miklós György mindig termékeny író volt, de az utóbbi 10-12 évben nagyon rákapcsolt. Nézzük csak: Bitang nyarak (2023), Pécs – A mediterrán város (2023), Duna. Mítoszok Dunája a Duna mítosza (2022), Csodás Magyarország. Csavargások régmúlt időkben (2021), Székelyek – történelemről és hagyományról (2018), Terézvárosi anzix (2018), Osztozkodók (2018), Az álomvadász (2017), Apám darabokban (2016), Elpatkolsz, szívem, mint a pinty (2014), Andalúziai kutyák (2012), Mesés Magyarország (2011)…

Mivel a Bitang nyarak szépirodalmi jellegű alkotás, a beszélgetés folyamán fokozatosan előtérbe került a prózaíró. Mint olyan. És az itt szereplő tíz írás/ fejezet/ – a regénnyé összeolvasható novellafűzér. Nyilvánvaló, hogy a szépírás folyamatában fel-felbukkannak az önéletrajzi tartalmak, az egyéni tapasztalatok, ez a mű sem vonatkoztatható el attól a milliőtől, amelyben annak idején – egy pest megyei faluban, majd a fővárosban – élt. Egy elképzelt „kamasz”, egy 13. és 16. életéve közt járó fiatalember élményei, benyomásai tükröződnek a történetekben, az a kádári Magyarország, amelyet innen mi annyira derűsnek láttunk a másfajta nyomorból. Kiviláglik az írásokból, hogy akkor is volt ott baj bőven, létezett bűnözés, voltak csövesek, lepusztult cigánykolóniák és deklasszált elemek, akikkel nem bánt ugyan kesztyűs kézzel a rendszer, próbált a szocialista erkölcs társdalmi elvárásai iránt terelni minden állampolgárt, de a nyomor folyton újratermelődött. A történetekben felbukkan 1956 hivatalos és családi értékelése, az a „változat”, amelyről nem illett és nem is szabadott beszélni. Megjelenik az a középiskokás „hős”, aki nemsokára eljut a „polgári engedetlenség” szintjére és részt vesz a március 15-i nem engedélyezett tüntetéseken…

„Emlékszem a napra, amikor felismertem, hogy valójában sok-sok világ van, és az a sok-sok világ mégis egyetlenegy. Megrendítő volt, mert addig a csillagokat és a felhőket közelebb éreztem magamhoz, mint a körülöttem létező világ nagyobb részét. A fizikai valóságnak csak töredéke érintett meg” – nyilatkozta a szerző, amely mondat tulajdonképpen egyfajta credója lehet a műnek.

Nem tudni pontosan, hogy mi okozhatta a népesebb közönség elmaradását – egész nap havaseső esett – , de író kollégák, költők, szerkesztők, újságírók igen szép számban jelentek meg. Ezért mondható el, hogy családias, és szakmai szempontból izgalmas volt az esemény.

A szervezők nevében Beke Mihály András megköszönte a jelenlétet, és ígérte, hogy a továbbiakban is tervez, rendszeresít ezen a helyen hasonló jellegű találkozásokat, hiszen az irodalom, a kultúra segítségével közeledhetünk egymáshoz, változhat a világszemléletünk. Több műfajban, több művészeti ágban gondolkozik, és elképzeléseihez kérte a jelenlevők együttműködési készségét és szakmai hozzájárulását is.

Jó helyen lehettünk, s szép, tartalmas gondolatokkal távozhattunk. Ez is fontos része az adventnek.

A szerző felvételei