KultúraNéprajzNéptáncSzékelyföldVidék

Parajd – Sóvidék Népviseletben V. – FRISSÍTVE!

Jó hangulatban zajlott le a találkozó

Voltak ugyan más események is ebben a kisrégióban, amelyek elvonzották az embereket, de Korond község, Etéd, Siklód, Küsmöd, Szolokma, Makfalva, Sóvárad, Szováta, a két Sófalva és Parajd komoly részvétellel volt jelen a parajdi seregszemlén.

Délelőtt 10:00 órától kezdődően gyülekeztek a népviseletbe öltözött küldöttségek a parajdi községháza udvarán, majd a mintegy 120 népviseletbe öltözött vendég – az alsósófalvi zenekar kíséretében – vonult fel a helyi református templomba hirdetett ünnepi istentiszteletre, amelyen Ft. Balla Imre, korondi plébános és Nt. Iszlai Béla helyi református tiszteletes celebrálták közösen az ökumenikus szertartást.

Ezt követően, 13:00 órától lehetett megtekinteni a helyi adományozóktól és a Bálint Zsigmond fotográfustól összegyűjtött, Őseink viseletben című fotókiállítást.

Több mint kétszáz régi felvételt gyűjtöttünk, amelyek közül 58-at válogattunk ki és nagyítottunk fel. A kiállítás anyaga a művelődési ház nagytermében, illetve a kisebb bálteremben lesz majd megtekinthető. Az Őseink viseletben nevet viselő kiállítások minden esetben annál a közösségnél maradnak, amely az adott évben befogadja a találkozót.

Dr. Barabás László néprajzkutató és Kelemen Magdolna beszélt a helyi, a parajdi a sóvidéki népviseletről, majd a szakavatott kiselőadások után bemutatkozhattak maguk a települések jelenlevő képviselői, falvanként ismertetve a viseletdarabokat, olykor élő hagyományőrzők, népi mesterek is – Pál Lídia Alsósófalváról, Lőrincz Zsuzsanna Korondról – beszéltek a több évszázados tudásról, amely az egyes ruhadarabok előállításához szükséges. Minden csoport alkalmi műsorral is tisztelgett.

Csoportkép – Farkas Antal felvétele

A hivatalos programot közebéd zárta, illetve kialakult egy jó hangulatú zenés-énekes mulatság is, amelyen mindenki részt vehetett, egészen addig, mígnem a küldöttségeket szállító járművek elő nem álltak.

A Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) részéről Puskás Attila, a Parajdi Polgármesteri Hivatal részéről Nyágrus László polgármester köszöntötte az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy Alsósófalva után már másodszor jutott el ez az értékőrző és értékteremtő rendezvénysorozat a községbe, és folytatódhat, sőt: folytatódnia kell, még akkor is, ha helyi forrásokat, időt, anyagi és szellemi javakat kell hozzárendelnünk, hiszen rólunk, a népi értékek fennmaradásáról és továbbadásáról van szó.

DR. Barabás László a parajdi férfiviselet alakulásáról beszél
Barabás tanár úr és a parajdiak csoportja
A korondiak – miközben a „helyi himnuszt”, a Kicsi csipor, nagy a füle… kezdetű népdalt éneklik.
A szolokmaiak a magukra öltötteken kívül különböző bemutatásra szánt ruhadarabokat is hoztak, s a színpadon elmesélték az egyes ruhadarabok keletkezéstörténetét és pályafutását.

Korond falu ezúttal jelentős számban érkezett képviselői felvállalták, hogy – amennyiben a 2024-es évben a különböző helyhatósági, parlamenti és európai választások kampányidőszaka azt lehetővé teszi – a rendezvény következő házigazdái lesznek, és várják majd a fazekasságáról és népművészetéről híres nagyközségbe a környék népviseletbe öltözött küldöttségeit.

A programok zökkenőmentes bonyolítását és levezetését az Élő Székelyföld Munkacsoport, illetve annak képviselője, Simó Márton író, újságíró látta el. Külön köszönet a helyi erőknek, az önkormányzat munkatársainak, a lelkészeknek, akik a rendezvény mellé álltak, népszerűsítették, befogadták és szolgálatukkal segítették.

Az események rögzítését Farkas Antal fotós-operatőr végezte nagy szakértelemmel és magas színvonalon. Önkéntesen hozzájárult a dokumentáláshoz Bálint Zsigmond fotóművész is, aki hosszú évtizedek óta foglalkozik fényíróként a székelyföldi tájak és emberek fotográfiai megörökítésével. Köszönjük a munkájukat!

Élő Székelyföld Munkacsoport

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb