KözéletKultúra

Ünnepelt a Fili

Fennállásának 39. évfordulóját tartotta a Szentegyházi Gyermekfilharmónia

Barátok közt ünnepelte születésnapját a Szentegyházi Gyermekfilharmónia a múlt hét végén. Jó szokásukhoz híven a hangversenyen és koncerteken kívül idén is többezer fát ültettek el közmunkával a Hargita oldalában.

Az ünnepség pénteken a Gyermekfilharmónia előadásával kezdődött, majd – akárcsak minden évben – kiosztották a legjobbaknak járó Leg Díjakat, utána pedig tábortűz mellett baráti beszélgetés volt a Filicsűrnél, szombaton pedig a Canticum Novum kamarakórus, illetve az egykori filisekből álló, kilenc évvel ezelőtt alakult Gold Band ifjúsági zenekar szórakoztatta a népes közönséget. Vasárnap Szentegyházasfaluban több mint 10 kisfilis részesült az első szentáldozás örömében. Idén a járványhelyzet miatt nem vehettek részt a sepsiszentgyörgyi, udvarhelyi, csíki, illetve anyaországi ifjúsági együttesek, de majd jövőre, a kerek évfordulóra sok meglepetéssel készülnek a szervezők.

Haáz Sándor 39 évvel ezelőtt alapította meg a Gyermekfilharmóniát a helyi Mártonffi János Iskola zenetanáraként. – Az 1982-es iskolai évzárón időspórlás miatt mindenkit egyszerre akartunk színpadra vinni. Készítettem néhány olyan műsorszámot, amelybe egyszerre mindenki belefért, beleértve a kórust, a vonós- és a fúvószenekart. Akkor még nem sejtettük, hogy majdnem negyven évig ebben a felállásban életben marad. 1992 óta szervezzük meg évente a születésnapi zenei rendezvénysorozatunkat Filinapok címmel – mondta Haáz Sándor.

Az elmúlt évtizedekben rengetegen megfordultak a csapatban, a Fili 35. születésnapján számolták össze legutóbb, hogy nagyjából 1200 gyermek vett részt addig a filharmónia életében, ami évi 30-40 új sarjat jelent, a negyvenéves évfordulóra nagyjából 1400-ra bővül ez a szám.

– Jövőre az évfordulón ismét számot adunk magunkról, ötévenként összesítjük, hogy milyen események történtek az életünkben. Az elején kíváncsi voltam rá, hogymeddig képes megújulni az együttes, és meddig van beszívó ereje a kisebbek számára, de efelől már nyugodt vagyok – mondja Haáz Sándor zenekarvezető. – Jövőre négy generáció lép a közönség elé négy koncerttel, ugyanakkor a Gold Band ifjúsági zenekar is kerek évfordulót ünnepel. Tervezik, hogy képes albumokba – szöveggel ellátott nyomtatott fényképkönyvekbe – szerkesztik az elmúlt négy évtized eseményeit.

Simó Ildikó 1985-ben került kapcsolatba a Gyermekfilharmóniával, amikor dobosként vették az akkor alakuló régizenekarba. – Nagyon jókat zenéltünk, korhű ruhákban részt vettünk a Régizene Fesztiválon, és akkor kerültem be a kórusba is, amelynek 1988-ig voltam tagja. Hosszú idő után, 1992-ben a városi könyvtárba kerültem dolgozni, a Filinek épp akkor volt szülinapja, és a múzeumszállót akkor hozta létre a tanár úr, ami egy épületben van a könyvtárral, így ismét napi kapcsolatba kerültem velük. Egy rövid csíkszeredai kitérő után hazaköltöztünk, a lányaink is filisek lettek, én pedig ismét bekerültem a körforgásba, az alapítvány kurátora is lettem – emlékszik vissza Ildikó.

Szentegyházasfalu madártávlatból – Farkas Antal felvétele

Abban mindannyian egyetértenek, hogy a gyermekfi lit elsősorban Haáz Sándor tanár úr karizmatikus egyénisége fogja össze, másrészt pedig a jó hangulat miatt a gyerekek is vonzzák egymást, a kicsik pedig epedve várják, hogy majd ők is nagy filisek lehessenek.

Az elmúlt években az európai városok mellett Kanadába is eljutottak, és bíznak abban, hogy a tavalyról elmaradt angliai turnéra idén szeptemberben sikerül elmenniük. Ma már nemcsak itthon, hanem külföldön is ismerik az egyszerre több mint száz fi atalt színpadra állító szentegyházi Gyermekfilharmóniát.

A videofelvételeket Farkas Antal készítette

Nagyálmos Ildikó

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb