Az Élő Székelyföld Egyesület és Munkacsoport ezzel az évi rendszerességgel jelentkező programsorozattal arra törekszik, hogy fellelje és felmutassa a magyar kultúra egy fontos szegmensét, történetesen a Székelyföld irodalmát, annak is egy szeletét, azokat a szerzőket, akik itt élnek és alkotnak, illetve azokat, akik a magyar glóbusz más szegleteibe vetődtek, de munkásságukkal mégis elválaszthatatlanul kötődnek a szülöföldjükhöz. Nem celebek gyűjtőhelye ez a három napon át zajló könyvbemutató-sorozat, hanem egyfajta kísérlet az értékekkel való megismerkedésre.
Kikkel találkozhatunk 2026. november 3. és 5. között a Székelyudvarhely-Belvárosi Unitárius Egyházközség termeiben – a szeretetotthonban és/ vagy a pinceklubban?
November 3-án, kedden: LAKATOS MIHÁLY és BALÁZS ÁRPÁD lesz a vendégünk. Az első író-olvasó találkozó 17:00 órakor, a második 18:30-kor kezdődik. Közreműködik Simó Márton és Farkas Antal.
Lakatos Mihály Székelyudvarhelyen született (1964), itt szerzett tanítói képesítést (1982), Siklódon, majd – katonai szolgálatát követően – Kápolnásfaluban tanított. Felsőfokú tanulmányait 1989 és 1993 között a kolozsvári Babeș–Bolyai Tudományegyetemen folytatta, a szegedi József Attila Tudományegyetemen fejezte be (1995), abszolutóriumot szerzett PhD-képzésen, modern magyar irodalom szakon. Nyirő József életművének kutatója. A szegedi Lazi Kiadó által kiadott Nyírő-életmű utószavainak szerzője. 2007-től kezdődően tárcákat és publicisztikai írásokat közölt a Magyar Hírlap, Magyar Idők, Magyar Nemzet című napilapokban. 1998-tól a mindenkori magyar kormányok alatti kulturális tárcánál főosztályvezetőként tevékenykedett Budapesten, a határon túli magyar irodalom ügyeivel foglalkozott, 2011–2015 között a Magyarország Kulturális Központjának vezetője volt Sepsiszentgyörgyön, majd visszatért budapesti állomáshelyére, ahonnan 2020-ban az MCC állományába igazolt át, ahol jelenleg a Magyar Összetartozás Intézetének senior kutatója. Nyolc önálló prózakötete látott napvilágot, három kötetnyit firdított és publikált kortárs román irodalomból. Munkásságát egyebek mellett Székelyföld-díjjal (2007), József Attila-díjjal (2022) és a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével (2024) ismerték el.
Nyiró József (1889-1953) életművének alapos ismerője és kutatója, évtizedek óta foglalkoztatja ez a téma. A jeles író – aki megannyi szállal kötődik Székelyudvarhelyhez is – pályája csúcsán megjárta azokat a magasságokat, amelyeket csak a teheteség jóvoltából kibontakozó folyamatos alkotómunkával lehet elérni. Nem csak a Székelyföldön, hanem egész Erdélyben és Magyarországon is népszerűvé vált, olyannyira, hogy könyvei többszázezres példányban fogytak, darabjait Kolozsváron és Budapesten mutatták be nagy sikerrel, prózai írásai alapján pedig elkészült a magyar játékfilmgyártás nemzetközi visszhangot kiváltó két kiemelkedő alkotása, az Uz Bence (1938) és az Emberek a havason (1942), amelyek bekerültek a magyar nemzet kulturális értéktárába. Lakatos Mihály ebben a most megjelent kötetében (MMA Kiadó, Budapest, 2026. 160 x 235 mm, 312 old.) nemegyszer ironikus hangvételű, de végig olvasmányos esszéivel és tanulmányaival nem csupán esztétikailag elemzi Nyirő könyveit és helyezi irodalomtörténeti kontextusba a helikoni írónemzedék jeles alakját, de az életút legmeghatározóbb mozzanatainak feltárásával igyekszik minden olyan tévhitet, előítéletet is szétoszlatni a személye körül, amelyek sajnálatos módon a mai napig beárnyékolták az író alakját, és a műveket is, amelyekért azonban a közönség mindmáig rajong.
Bízunk abban, hogy ez a kötet – és a mostani találkozó is – segít minket a Nyirő-életmű értelmezésében, hozzájárul a kapcsolódó tévhit, a szomszédos többség irányából érkező „értelmezési rosszindulat” enyhítéséhez. Azt vallja Lakatos Mihály, hogy „fel kell kutatni az író minden sorát – legyen az regény, vers, novella, dráma, esszé vagy publicisztika – , és végig kell olvasni betűröl-betűre mindent legalább kétszer.” Mert e Nyirő-könyv szerzője ezt tette az utóbbi harminc esztendőben, becsületesen utánajárt minden betűnek és az életpálya minden egyes mozzanatának.
Balázs Árpád Korondon született (1957), általános iskolás kora óta azonban Székelyudvarhelyen él. A várost annyira megszerette és megismerte, hogy hiteles krónikásává is vált. Nem hagyományos írói-közírói pálya az övé. Minden volt Árpád az elmúlt évtizedekben, de sosem távolodott el a kultúrától. A legsötétebb években – a nyolcvanas években dúló „fénykorszakban” – a Gábor Áron Művek szakszervezete és a KISZ égisze alatt szervezett programokat, rendhagyó és merész író-olvasó találkozókat, színjátszóként tevékenykedett a Népsznháznál, működtetett vállalati rádiót, olyannyira „beledolgozta” magát ezekbe a „szerepekbe”, hogy a rendszerváltozást követően magától értetődőnek érezte, hogy a média különböző szakterületein dolgozzék. Immár hivatalosan és főállásban. Egyik alapítója a helyi televíziózásának, később rádióriporteként tevékenykedett, majd egyre inkább vállalkozott helytörténeti kutatásokra, amelyeket aztán időtálló dolgozatokba és kötetekbe szerkesztve nyújtott át az olvasónak. Érdekelte – érdekli ma is – a néprajz, a népművészet, az építészet, a sporttörténet, a szövetkezeti mozgalom és minden egyéb, ami az életünk a múltunk része. Az udvarhelyszéki falvak és a székely anyaváros múltjában és jelenében egyaránt otthonosan mozog.
„Tudom, hogy ez a munka csak egy porszem, de mégis: megszületett. Tudtommal eddig ilyen részletességű leltár nem készült temetőinkről. Minden sorát az őseink iránti tisztelet vezérelte. Mert városunk nemcsak házakból, utcákból és terekből áll, hanem abból a csendes világból is, ahol az egykori udvarhelyiek alusszák örök álmukat. Ez a könyv a halottak emlékéért született – de minden betűje az élőknek szól” – írta nekünk Árpád, amikor az új kötetről érdeklődtünk, amely az elmúlt napokban, október közepén hagyta el a nyomdát. Lőrincz József, Székelyudvarhelyen élő nyugalmazott magyartanár, költő, irodalomtörténész egyike volt a Temetők könyve () első olvasóinak. Egyebek mellett így vélekedett: „Arra keresett választ előző könyveiben a szerző, hogy mit jelent udvarhelyinek lenni, mi az a láthatatlan kapocs, amely a világ bármely pontján összeköti az innen elszármazottakat. És azt a választ találta: az élők terei, az épített örökség, az élet, a nyüzsgés. Meg a csend, az emlékezet és a végső nyughelyek terei. A múltat kapcsolja bele a jelenbe, az emlékező tudatába, síremlékek, sírfeliratok, kopjafák, kőkoporsók által ─ ez a múlt freskója, a csend krónikája. Ezek a sír- és személyleírások olyanok, mintha tabletták volnának, amelyeket ha beveszünk, nem foghat rajtunk a felejtés fátuma. Nemcsak a múltról szól ez a könyv, hanem a jelenről is: az új nemzedék nemes kötelességéről, hogy becsüljék, gondozzák a múlt jeleit, ébredjenek rá a kegyeleti kultúra ápolásának fontosságára.”
A Bethlen Gábor utcában jelenleg felújítás zajlik. A helyzet napról-napra változik, de még egyáltalán nem kedvez az autós- és a gyalogos-forgalomnak. Nyilvánvaló, hogy érintett ebben a Székelyudvarhely-Belvárosi Unitárius Egyházközség temploma és annak környezete is.
A felújítás azonban nem lehetetleníti el sem a hitéletet, sem a gyülekezetben zajló közösségi munkát… Ettől függetlenül és ennek ellenére is nagy szeretettel várjuk az érdeklődőket a 7. Székelyföldi Könyvnapok első napján erre a két könyvbemutatóra!
A pontos helyszínt – ugyanis két terem szolgál ott ilyen közösségi alkalmakat – hamarosan közöljük.
