Milyen lovat akart Farkas Árpád? Nem ilyent, hanem mást. Hogyha átnézzük az életművet, akkor a lírai termés bőven elfér egy átlagos kötetben. Nem találunk 250-300-nál több verset. Azonban ezek mindegyike emlékezetes. Versei olyanok, mint a székely ember természete: szikárak, szűkszavúak és rendkívül tömörek. Költészetét a határozott lírai vonalvezetés és a felesleges díszítésektől mentes, tiszta képszerűség jellemzi. Sorskérdések és közösségi elkötelezettség: lírájának középpontjában a nemzetiségi sors, a szülőföldhöz való hűség és a közösség megtartó ereje áll.
Igenám, de fiatal költőként olyan kényszerpályára került, amikor társaival együtt – akkor indult fiatal poétákkal – felkérték a Megyei Tükör szerkesztésére. Egyikük sem erre a pályára készült – soroljuk a teljesség igénye nélkül: Czegő Zoltán, Csíki László, Magyari Lajos, Tömöry Péter –, de kihívásként értelmezték a lehetőséget, hogy folyamatosan „beszélgessenek a néppel”. Fiatal csitkókként álltak be a hámba. És olyan lapot hoztak tető alá az akkori főszerkesztő, Dali Sándor segédletével, amely abban a kissé liberálisabb szocializmusban, néhány évig, nagyjából a hetvenes évek közepéig, rendkívülinek számított, magas esztétikai értéket képviselt, hiszen időnként publikálhattak benne azok az írók-költők, akik idősebbek voltak, más generációs csoportokhoz tartoztak és nem is ott éltek a frissen összekalapált Kovászna megyében. Járták a falvakat. Olyan típusú értékmentéssel foglalkoztak, amely akkortájt nem volt divatos, tulajdonképpen nem is volt engedélyezett.
Ismerjük azt az emléket is a gyermek Farkas Árpád életéből, amikor lefűrészelte a hintaló lábát. Mert nem bírta elviselni azt a kényszert, amellyel mozdulatlanságra kényszerítettét a csitkó formájú bábut. Kellett a ló, szüksége volt Farkas Árpádnak arra a dinamikára, amely ebből a nemes állatból áradt.
A publicisztikai írásokat, az esszéket úgy kell értelmeznünk – mintegy 650 oldalon (!) – , mint a költői tevékenység egyfajta meghosszabbítását, ló és lovasa összetartoznak: általuk nyargal felénk és velünk a szerző máiglan. Azt mondja, hogy tartsunk ki, haladjunk együtt, s még csatlakozzanak ide hozzánk azok is, akár, akik közönyös arccal úgy tesznek, mintha értenék a dolgot – itthon vannak, itt állnak mellettünk, de mintha külföldön bódorognának –, felelőtlenségük mélységébe szédülten még arra is képesek, hogy közönnyel viseltessenek és félreforduljanak, kerülik a rokoni, az együvé tartozás szemkontaktusát, a kézfogást, a terű közös vontatását..
Ilyen lovat, olyan lovat, olyan igazi lovakat akart Farkas Árpád, hogy bandériumba formálódhassunk, és haladjunk a távoli hegyek, dombok, ismert és hazahívó tornyok iránt. Hogy igazodjunk a hagyományoshoz, mert eljöhet még az az idő, amikor túl drága lesz és megfizethetetlen az idegenből szerzett ész és az üzemanyag.
Tiboldi István alakja és életműve volt a másik apropója az ünnepségnek
A Farkas Árpád Egyesület képviselői igyekeztek a közelmúltban elhunyt költő mellett méltóképpen emléket állítani Tiboldi István unitárius oskolamesternek, költőnek és néprajzi gyűjtónek is, aki ugyancsak Szentmiklós szüötte. Emlékhelyet létesítettek, életútját felidéző információs táblát állítottak, és a kultúrházban, valamint a templomkertben elhangzott előadásokkal, szavalatokkal idézték fel az alakját. Tiboldi már-már elfeledett életútja mindenképp említésre érdemes, ismét be kell épülnie az udvarhelyszékiek és a magyar kultúra glóbuszán élők tudatába.
Az ünnepi események – a négyéves hagyománynak megfelelően, amióta Farkas Árpád-emlékünnepségeket tartanak a faluban – szeretetvendégséggel zárultak az egykori papilak helyiségeiben és annak udvarán.
A rendezvény összefoglalóját hétfőn, április 20-án a Háromszék napilap portálján és nyomtatott változatában olvashatják, majd azt követően az Élő Székelyföld Munkacsoport és Egyesület elektronikus médiafelületeire is felkerül egy bővebb és részletesebb, dokumentációs jellegű változat.
A szerző felvételei
