Az Amerikába való kivándorlás jelensége igencsak érintette az Osztrák-Magyar Monarchiát, benne Magyarországot, Erdélyt és a Székelyföldet is. Az első hullám azonban már az 1848-49 forradalom után következett be, amikor főleg a gazdasági és a politikai, illetve a katonai elit egy kontingense jutott ki életét féltve az Új Világba; 1851-52-ben maga Kossuth Lajos is kint tartózkodott, de ennek a körútnak a célja nem a munkavállalás, hanem elsősorban az anyagi és a politikai támogatás megszerzése volt.
Ez a közelmúltban megjelent két kötet a kivándorlás jelenségével foglalkozik. Homoródalmás szülötte, a ma Gyömrőn élő Sándor Ibolya a két Homoród-mentével kapcsolatos jelenségek kutatójává vált azzal, hogy bekapcsolódott – teljesen más szakterületről tekintett át, a pénzügyek oldaláról – , egyrészt a családi emlékek késztették erre, illetve azok a tárgyak, dokumentumok, amelyeket gyermekkorától kezdve a szülőfaluban és annak környékén megismert. Ebben a községben vannak olyan házak, amelyek a sikeres tengeren túli munka gyümölcseként jöttek létre a múlt század első harmadában.
Az igazi kivándorlás 1880 után vette kezdetét, amely aztán a 20. század első évtizedében tetőződött. A statisztikák szerint 1871 és 1913 között mintegy 1,8 millió magyarországi bevándorló érkezett – , részben Kanada is célterület volt, de elsősorban – az AEÁ észak-keleti partvidékére és a Nagy Tavak környékére, ezek az ipari és bányászati vidékek vonzották a magyarokat, akiknek egy jelentős hányada, mintegy félmillió lélek, ideiglenesnek képzelte el a kinttartózkodát. Elsősorban anyagi érdekből, bizonyos célok elérése végett utaztak, köztük túlsúlyban voltak a fiatal, felnőtti pályájuk kezdetén járó férfiak – 25. és 35. életévük között – , mintegy félmillió honfitársunk ez idő alatt haza is tért. Vagy elérte a céljait, vagy sem, de aztán az első világháború kitörése megállította ezt a folyamatot. Sokan óvatosak voltak, nem mertek hazatérni. Mások hazajöttek, hogy eleget tegyenek hazafias kötelezettségüknek, de elestek a háborúban, vagy fogságot szenvedtek, semmilyen ellenszolgáltatásban nem részesültek ezért. Dollárban bitos nem. És ráadásul a haza is odalett, feldarabolódott, kisebbségbe került jórészt a magyar, s nem Amerika, hanem egy más állam kezdte beolvasztani és megváltoztatni az emberek kulturális identitását. Nagy haszon ezeket követően sem volt az ittlétben, s a ragaszkodásban. De hát – ez jutott nekünk…, ragaszkodni kell, mert mégiscsak szülőföld.
Akik a Nagy Háború idején odakint rekedtek, azok körében már erősebb volt a letelepedési hajlandóság, a családalapítási vágy, úgyhogy kialakultak olyan állandó kolóniák, amelyeken más nemzetiségek társaságában/ szomszédságában élve, szép lassan keveredtek/ beolvadtak/ igazodtak a túlsúlyban levő angolszász elemhez.
A könyvbemutató bevezetéseként a homoródalmási tiszteletes arról beszélt, hogy eleink is mentek, vándoroltak, munkát találtak, pénzt kerestek a világ túloldalán. Sokan szerencsével jártak, sokan nem, viszont az biztos, hogy a megszerzett javakkal valamilyen formában hozzájárultak ahhoz, hogy most mi itt vagyunk. Segítették a családjukat a rokonságukat. Új munkamódszereket honosítottak meg, tanultak, kinyílt számukra valamelyest a világ… Nagyon szép és jó, hogy mi, itt, immár száz év múltán emlékezhetünk… Viszont kivándorlás, külföldi munkavállalás ma is van, egyre elszántabbak az elmenés kapcsán a fiatalok. Ilyenkor elgondolkodhatunk azon, hogy vajon hányan térnek majd haza kalandvágyból, ragaszkodásból, vagy puszta kötelességből?!… Vajon lesz-e itt székely ember száz év múlva, aki emlékezzék a mostani vándorokra?! Mert fogyunk. Annak idején egészen más volt a helyzet… Vajon kik fognak ezeken a tájakon élni?
A megjelentek közül sokan szerzőtásnak érezhették magukat, mert elmesélték Sándor Ibolyának az általuk ismert történeteket, átadták másolás végett a családi levelek amerikai paksamétáit, a fotókat, használati tárgyakat, azokat az eszközöket, amelyeket onnan hoztak magukkal a hazatérők,
A korábbi gyűjtések során mintegy 150 esetet dolgozott fel. Ismert és kevésbé ismert életpályák érdekelték, mígnem oda jutott, hogy a világháló segítségével fellelt odakint élő leszármazottakat, s a történetek bonyolódtak, kerekedtek tovább. Titkok nyíltak meg. Olykor olyan épületek bukkantak fel régi fotókon, ahol egykor kivándorolt székelyek (is) dolgoztak.
Egyik történet hozta a másikat, hiszen ki kellett deríteni bizonyos felvételekről – például – , hogy ki lehet az a lövétei ember? Ki az a homoródszentpáli férfi? Sokat segítettek az egyházi levéltárak és anyakönyvek, illetve nagy haszon volt a kutatómunkában, ha olyan leszármazottakkal ismerkedett meg az elektronikus üzenetváltások során, akik – bár a legtöbb esetben nem beszélik már a nyelvünket – lélekben azért magyarok. Szívesen álltak rendelkezésre. Ily módon sikerült elfelejtett sírhelyeket megtalálni, felkeresni azokat az utcákat, ahol magyarok éltek, ahol magyar jellegű üzletek voltak hajdanán.
Olyan író-olvasó találkozót tartottak, hogy a benne szereplők három országból, illetve két kontinensről csatlakozhattak
Sándor Krisztina az est háziasszonyaként szolgált. Egyébként maga is érintett családilag az „amerikás történeteknek”, és rokona, másodfokú unokatestvére Ibolyának. Felvezetésként elmondta, hogy a szintén almási kötődésű Oláh Sándor társadalomkutót kérte fel arra, hogy nagyvonalakban vázolja a korszak jelenségeit és közelítsen rá az itteni vonatkozásokra, ahonnan majd folytatódik a könyv és a megannyi lokális történet. Elmondta továbbá azt is, hogy technikailag nincsen akadálya annak, hogy a távolban élő munkatársakat is bevonják a találkozó folyamatába. Így Magyarországon és az Egyesült Államokban élő két kutató is élő adásban kapcsolódott a videókonferenciához. Ez Homoródalmáson premiernek számított.
Bakos Réka, a kötet elmondta, hogy a szerzőket egybefogó Óhazából az Újvilágba – Hungarian Roots & American Dreams Facebook-csoportot azért alapították, hogy közkinccsé tegyék az amerikás elődök emlékezetének dokumentumait, és egymástól kaphassanak segítséget a felmenőik után kutató tagok. Bakos Réka ekkor már különböző online családfakutató oldalakon évek óta kereste dédszülei amerikai kivándorlásának adatait. A kötet egyik szerzőjeként saját családjának történetét is feldolgozta.
Az amerikás magyar családok életsorsait összegyűjtő könyvön dolgozott Dr. Fenyvesi Anna nyelvész, az SZTE BTK Angol-Amerikai Intézetének vezetője is. „Amerika Hangjaként” az almásiak számára is fontos helyszínről jelentkezett.
Ha a könyvek ürügyén foglalkoztunk egy bizonyos korszakkal, érdemes áttekinteni röviden a magyar emigráció/ kivándorlás történetét a kezdetektől fogva, s valamelyest rávilágítani a második világháború előtti, az azt követő emigráció történetére. Illetve emlékeztetni az 1956-os megtorlásokat követő menekülthullámra, majd a vasfüggöny mögül való kitörési próbálkozásokra – az 1980-as évek folyamatait vizsgáló kutatásokra – , és arra, ami rendszerváltást követően a mai napig zajlik. Más dimenziókat öltött, de ma is folyamatos a kivándorlás, illetve az alkalmi vagy a rendszeres amerikai munkavállallás.
FRISSÍTVE VIDEÓVAL!
Az Óhazából az Újvilágba c. könyvsorozat bemutatója és közös emlékezés Homoródalmáson, 2026. április 10-én. A kötetek segítségével felidéztük a „nagyvízen túl”, Amerikában szerencsét próbáló homoródalmási atyafiak történeteit.
00:03 – Csete Árpád unitárius lelkész köszöntője
05:26 – Oláh Sándor társadalomkutató előadása a székelyföldi kivándorlásról
18:30 – Bakos Réka szerkesztő előadása az Óhazából az Újvilágba könyvsorozatról
28:17 – Fenyvesi Anna szerkesztő bejelentkezése Martins Ferry-ből
40:18 – Sándor Ibolya társszerző előadása a homoródalmási amerikás atyafiakról
Akik az első hullámban érkeztek
Pénzt gyűjtött ugyan valamennyit Kossuth és csapata, de az AEÁ akkor még nem vetette be hadait az Óvilágban, hiszen nagy demokratikus mivoltában még maga is egy fontos megtisztulás előtt állt, csak a saját kebelében „megszervezett” polgárháború révén tudott szabadulni a rabszolgatartás intézményétől.
Rozsnyóbányai és budaméri Újházy László (1795-1870) földbirtokos, politikus, szabadságharcos, főispán és kormánybiztos, az amerikai magyar emigráció jeles egyénisége. Elemi és gimnáziumi tanulmányait Eperjesen végezte, bölcseletet Debrecenben, jogot Sárospatakon tanult. Házasságkötése után sáros vármegyei birtokain gazdálkodott, közben bekapcsolódva a politikai közéletbe. 1837-ben a megyegyűlésen beszédet mondott Lovassy László és társai mellett, amiért felségárulási perbe keveredett, felmentést csak 1840-ben kapott. 1848-ban Sáros vármegye alkotmányos főispánja lett, de kevés időt töltött a vármegyében, inkább a pesti országgyűlésben politizált. 1848 szeptember végén saját költségén szervezett szabadcsapatot, s két fiával együtt annak élén vett részt Görgei Artúr téli hadjáratában. Kormánybiztosi működést fejtett ki Rozsnyón és vidékén, majd 1949 nyarán a Komáromi erődrendszer városi részének lett a polgári kormánybiztosa, e városi résznek katonai jellege már nem volt, így Újházi László aláírása nem szerepel a várat feladó kapitulációs okmányon, 1849. szeptember 17-én. Már ugyanazon év októberében kelt útra családjával, feleségével és öt gyermekével, illetve több honvédtiszttel együtt, majd Anglián keresztül Amerikába hajóztak. Úgy Angliában, mint Amerikában voltak kapcsolatai – gyakorlatilag a bukott forradalmi kormány immár ‘nem hivatalos’ követe volt – , már korábban levelezett Zachary Taylorral (1784-1850), az Egyesült Államok 12. elnökével, aki mindössze másfél évig maradhatott hivatalban 1849 januárjától 1850 júliusában bekövetkezett váratlan haláláig. Újházy és kísérete lehetőséget kapott, hogy letelepedjenek és földet foglaljanak maguknak. Iowa és Missouri államok határainál, a Thomson folyó és Davis City (Iowa) közelében telepedtek le, 1850 augusztusában. A helyet New Budának neveztek, voltaképpen egy kezdetleges tanyavilágot hoztak étre, amely hamarosan postahivatalt is kapott. A körülmények mostohák volt, Újházi felesége 1851. október 6-án meghalt. Az öt gyermek az apával maradt ugyan, de ennek ellenére is pesszimmizmmus gyötörte. Kossuth Lajossal és kíséretével Saint Louisban találkozott. A kormányzó csalódott volt, de nem kívánt Amerikában maradni.
Újházy elhagyta Új-Budát és egy San Antonio (Texas) melletti farmon kezdett új életet. Abraham Lincoln (1861 – 1865) elnök tudomást szerzett a szabadságharcos nehéz helyzetéről, kinevezte őt az itáliai Anconába konzulnak. Egyik fiával együtt két évig tartózkodott ezen a szolgálati helyen, majd ismét visszament Taxasba. Helytelenítette az 1867-es kiegyezést, nem állt szándékában visszatérni az Osztrák-Magyar Monarchiába. 1870 márciusában felesége sírhalmán főbe lötte magát. Újházy László és felesége földi maradványait gyermekei 1878-ban hazahozatták és a budaméri családi sírboltban helyezték örök nyugalomra.
A külön meg nem jelölt felvételeket a szerző készítette.
ÍRÁSUNK A KÉSŐBBIEKBEN FRISSÜL!
