Az idén alapításának centenáriumát ünneplő, Kolozsváron 1926 óta megjelenő Korunk a Kárpát-medence egyik legrégebbi, ma is létező magyar nyelvű folyóirata, amely nem csupán az erdélyi magyar tudományos és művelődési életben, közgondolkodásban játszott megkerülhetetlen szerepet, hanem az európai értékeknek az erdélyi kultúrába való beemelésében is.
A társadalomtudományi/kulturális/irodalmi folyóirat már indulásakor egy, a romániai magyar művelődésben addig hiányzó – a szellemi élet egészét átfogó – folyóirattípusként jelentkezett, azzal a deklarált szándékkal, miszerint feladatának egyrészt az erdélyi belső viszonyok feltárását és tudatosítását tekinti, másrészt az erdélyi magyar közösségnek az európai eszme- és kultúrközösségbe való bekapcsolását.
A Korunk jelenleg, 1990 óta harmadik folyamánál tart
A mai Korunk sajátos rovataival és tematikus tömbjeivel a korai Korunk általánosan művelő koncepcióját ötvözi a szaktudományos folyóirat-irodalom sajátosságaival. Az utóbbi több mint harminc évfolyam számaiban a regionális, kisebbségi és európai identitástudatok definciói mellett a társadalomtudományok minden területén felmerülő aktuális kérdéseknek szentel figyelmet. Ugyanakkor egyfajta híd szerepét kívánja betölteni az erdélyi és az egyetemes magyar tudománypublikálás között, szerkesztői szándéka szerint egyértelműen a szellemi tájékozódást és az európaiságot kívánja szolgálni, sajátosan kisebbségi szemleként, nemzetiségi intézményként határozva meg önmagát. Főként történelmi, filozófiai néprajzi és más társadalomtudományi tanulmányokat jelentet meg, miközben erőteljesen figyelemmel kíséri az irodalom és a művészetek alakulását. Szerzői között 1990 óta is jelen vannak az erdélyi és kárpát-medencei magyar tudományosság és irodalom releváns képviselői. Ugyanakkor tág teret kínál a kolozsvári és erdélyi egyetemek magyar diákjainak, magiszteri hallgatóknak, doktorandusoknak.
A sötét fénykorszak a Korunknak sem tett jót
A Korunk 1957 februárjában indult újra a Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács folyóiratként és ebben a minőségében az 1989 decemberében bekövetkezett rendszerváltásig jelent meg. A főszerkesztő ebben a korszakban az 1984/9. számig Gáll Ernő, azt követően Rácz Győző volt. 1956-ban megtörtént Gaál párttagságának – post mortem – helyreállítása. E fejlemények után munkatársaiból és tanítványaiból bizottság alakult a lap újraindításának előkészítésére. A kezdeményezők egy korszerű nemzetiségi tudatnak, a romániai magyar kultúra megszilárdításának a feladatából indultak ki. A Gaál Gábor-i lapmodell vállalása egyaránt jelentette mind a hagyományos profil, tehát a korszerűen tagolt szellemi élet egészét átfogó tematika felújítását, mind a nemzeti-nemzetiségi sajátosságok problematikájának az egyetemes emberi haladás koordinátái közé illesztését, magába foglalva egyrészt az együtt élő kultúrák termékenyítő kölcsönhatásának, másrészt a közvetítő híd-szerepnek a tudatos, programszerű vállalását is. Az első szám megjelenése a régi köntösben (fejléc, a borítólap színe és tipográfiája) és a régi laptest-beosztással (rovatcímek, tördelés) valóságos ünnepi eseménnyé vált Erdéyben. Az újrainduló lap első évfolyamának 120 hazai szerzője között fele-fele arányban találjuk a már az 1930-as években is publikáló idősebbeket és az új rendszerben jelentkező fiatalabb nemzedék tagjait. Az új folyam – bár a társadalmi valóságot közvetlenebbül tükröző szociológiai, politikai közlései nem léphették át az adott korlátokat – egyéb elméleti, áttételesebben reflektáló írásai segítségével valóban új színt, új tartalmat hozott szellemi életünkbe. A széles ölelésű tematika, az elméleti igényű írásokban jelentkező probléma-érzékenység, néhány kritikai írás és nemzeti hagyományébresztő tanulmány tette eseménnyé az első kilenc szám megjelenését. Az 1956-os magyarországi forradalom leverését követő újabb szigorodással azonban növekedett a cenzúra nyomása, és a lap őszre már hozzászürkült a mezőnyhöz. Az indulás becsvágyó törekvései hosszú időre háttérbe szorultak, és a lap szerepe a puszta keretek megőrzésén túl a nagyvilág szellemi életének eléggé megszűrt bemutatására korlátozódott. (…) A neodogmatizmus túlhaladására irányuló első határozottabb jegyek az 1963-as és 1964-es évfolyamokban fedezhetők fel: néhány súlypontos összeállítás színházról, orvostudományról, világirodalomról, a konkrét szociológia akkor divatos témájának tárgyalása, majd egy Gaál Gábor-szám és a Marx-reneszánsz jegyében közölt fiatal Marx-sorozat. A kibontakozás végül is valóssá vált.
Az új formákkal, szerkesztői koncepciókkal való kísérletezések is hasznosaknak bizonyultak. A lap céltudatos erőfeszítései nyomán megszilárdult és új erőkkel gyarapodott a munkatársi gárda. Az 1960-as évek utolsó harmadától kezdve szerencsésen ötvöződött a hazai problematika és a világ szellemi életének visszaadása. A szerkesztőség felfedezte és számos esetben dicséretes módon kiaknázta a tematikus számokban rejlő lehetőségeket. Egy-egy ilyen központi fontosságú témát megközelítő-feldolgozó szám az adott kérdéskör szinte monografikus feltérképezését eredményezte (kibernetika – 1965; helytörténet – 1969; strukturalizmus, történelemkutatásunk kérdései – 1970; a szocialista nemzetiség fogalma, irodalomtörténetünk kérdései – 1971; zene és anyanyelv – 1972; Kalotaszeg, Madách-kérdés, jogtudomány és joggyakorlat – 1973; képzőművészetünk, a mai filozófia – 1974; Ady – 1977; színházművészetünk – 1978 és 1980; Móricz Zsigmond, szociológia és szociográfia – 1979; József Attila – 1980). És ha olyan kezdeményezés, mint az 1970-es irodalomcentrizmus-vita, a kérdés tisztázását nem is érte el, tudatosítását kétségtelenül szolgálta.
A lap évfolyamait szervesen egészítették ki az 1973 óta megjelenő Korunk Évkönyvek, amelyek közül a Korunk félszázados múltjára visszatekintő 1976-os kötetet említjük meg. A Korunk mint eszmeterjesztő fórum, mint a romániai magyarság kultúrájának kisugárzó, tudatformáló, nemzetiségi önismeretet adó intézménye hatását már 1957 óta az olvasókkal rendszeresített találkozókkal igyekezett kiegészíteni; e találkozók keretében a szerkesztőség vidéki szabadegyetemek (Beszterce, Dés, Medgyes, Parajd, Nagyszalonta) előadókkal való ellátását is vállalta.
A mindennapos rutinmunkaként végzett belső szerkesztőségi műhelyfunkció a Korunk esetében szélesebb társadalmi jelentőségre tett szert. A lap totalitás-profilja révén ugyanis olyan különböző szakterületekről toborzott munkatársi gárdát foglalkoztatott, mely nem minden esetben volt annyira íráskész, hogy szakterületének elvi kérdéseit a nem-szakos értelmiségi olvasók felé hatékonyan közvetíthette volna. Ezért a lap műhely-funkciójába beletartozott a külső munkatársakkal való szoros alkotói együttműködés. Ez jelentős mértékben nemcsak a tematikus számok és évkönyvek megszerkesztésében konkretizálódott, hanem az ismétlődő kerekasztal-vitákban is, melyeknek anyagát a lap rendszerint közzétette. Hasonló műhely-funkciót töltött be a Korunk túlnyomórészt főiskolásokból rekrutálódott szociográfiai és társadalomnéprajzi szemináriuma is. Ez a kör, melynek előzményeként működött 1968-ban a Főiskolás Korunk-barátok Vitaköre, csíki, szilágysági és hóstáti társadalomrajzi felmérésekkel s az eredmények elvi és módszertani elemzésével foglalkozott.
1984 után a diktatúra fokozódó szorításában a Korunk működése egyre inkább a belterjes szerkesztőségi munkára szorítkozott. Rendezvényeit és kiadványait megszüntették, tárgyköréből kizárták a nemzetiségi önismeret anyagát, Gáll Ernőt idő előtt nyugdíjazták, a megüresedett állásokat betöltetlenül hagyták, megnőtt a lap szellemével ellentétes „kötelező anyag”, s az egyes számok a fokozott cenzúra következtében csak nagy késésekkel jelenhettek meg. A kinevezett új főszerkesztő, Rácz Győző halála után a lap 1989/10-es száma már a főszerkesztő jelzése nélkül az év végére maradt.
Az 1989 végén bekövetkezett fordulat – a Ceaușescu-diktatúra bukása – következtében a Korunk második folyamát elkésve záró 1989. évi 11–12. duplaszám 1990. január 8-án jelentette be egy új, immár III. folyam indulását. A szám szerkesztője, Kántor Lajos az előző folyamot lezáró vezércikkben leszögezi: „Számtalanszor csalódott, becsapott olvasóink […] várják a korral szembenéző lapot.”
1990 óta havonta tematikus lapszámokkal jelenik meg
Összeállításokban hívja fel a figyelmet a művelődési és közélet, illetve a tudomány és irodalom aktuális kérdéseire – általuk egyrészt követve a kulturális mozgásokat, másrészt kezdeményezve az értelmiségi eszmecserék kibontakozását. Egyidejűleg tematikus összeállításoktól függetlenül reagál a tudományosság és a művészetek új megnyilvánulásaira, kiadványaira, betöltve a tudományos-kulturális ismeretterjesztés általános feladatát.
A centenáriumi lapszám a Korunk 1926–2025 között megjelent lapszámainak egyfajta antológiáját kínálja.
A szerkesztőség közlése nyomán
