Marosvásárhely, a Bolyaiak városa még mindig a legtöbb magyar lakosnak otthont nyújtó település Erdélyben. Bár a két jeles közül mindketten a magyarság tudományos pantheonjában helyezkednek el, apa és fia közül nemzetközi léptékben a végtelenben találkozó paralellák kutatója, Bolyai János az ismertebb.
Mivel életében meg nem értett matematikus zseniként rótta a város utcáit, temetésén az egykori katonatiszt számára kijáró katonai kíséret mellett mindössze hárman vettek részt: egy lelkész és összesen két polgár. Jeltelen írba temették, mára azonban nyughelye a marosvásárhelyi református temető egyik legfontosabb zarándokhelye. Többször is fellelhető magyar sors: életében nem becsülték, nem támogatták tehetsége kibontakozásában, más – hasztalanabb – elfoglaltságok felé terelték, aztán a halála utáni megkésett elismeréssel igyekeztek édeskéssé tenni azt a keserűséget, amit életében neki szántak.
Marosvásárhely a párhuzamosok városa. Nemcsak matematikai értelemben, hanem gyakorta a lakosság társadalmi együttélése szempontjából, sőt időnként saját hozzállásaink is csak a végtelenben találkoznak. Az egykori székely főváros szülötte dr. Kincses Előd ügyvéd, politikus, ismert – ám életében igazából el nem ismert – közéleti szereplő. Nagyságát, az igazságért egyenes gerinccel vívott harcát, szülővárosához és közösségéhez tartó hűségét, kisebbségvédelmi valódi értékét bizonyítja, hogy egyesek még a halála után is félnek tőle. Mindazok, akik a megkésett, így posztumusz odaítélt díszpolgári címet is megvonnák tőle.
Az igazat egész életükben alapértéknek tekintők, majd – talán emiatt is – haláluk után az örökkévalóságba belépők az előjogokat élvező halandók nemtetszését szokta kiváltani. Kincses Előd a legkegyetlenebb diktatúra idején is vállalta Tőkés László védelmét, a fekete március főszereplőjeként a magyarság és a románság párhuzamosait szerette volna közelebb hozni, és ő volt az utolsó demokratikus belső önkormányzati választások lebonyolítója Marosvásárhelyen, az erdélyi magyarság egyik legfontosabb helyszínén. Egyenes, a lelkiismeretére hallgató, szakmailag felkészült, a közösség szolgálatára feltétel nélkül hajlandó, tipikusan marosvásárhelyi személyiségnek maradt meg a halálától egyre távolodó köztudatban. Aki a közösség érdekét előbbre tartotta a személyes vagy pártérdekeknél. A kritika pedig már nem neki szól, hogy több hasznára is lehetett volna az erdélyi magyarságnak, ha a közösség megbecsüli. Hét esztendőre száműzték az országból, minduntalan igyekeztek száműzni a politikából.
Kincses Előd példa arra, hogy vannak igaz magyarok (is), akik Bolyai János, Wass Albert, Nyírő József sorsára jutottak. Az már csak olcsó vigasz, hogy az egyik legnagyobb magyar orvost, a nyilvánvaló igaza elismertetésével szélmalomharcot folytató Semmelweis Ignácot bolondokházába száműzték meghalni. A magyar festészet kiválósága, Csontváry Koszkta Tivadar pedig a mélyszegénységgel járó éhhalál küszöbén hunyt el, és hamvai hosszú időn át közös sírban nyugodtak, azaz nyugtalankodtak. Ahogyan ismertem Kincses Elődöt, erre most egészen biztosan mondana egy poént, egy egészen marosvásárhelyit, egy egészen kincsesit. Például azt, hogy milyen jó a fentnevezettekkel társalogni valahol fent a mennyben, talán éppen szülővárosa magasságában.
Kapcsolódó:
Posztumusz díszpolgári címet kapott Kincses Előd Marosvásárhelyen
