Az 1930-as évek elején hagyományos székely népi motívumokkal díszített, élénk virág- és madármintás, jellegzetes kék színű bútorokat adományoztak a marosvásárhelyi Vártemplomnak a város, a gyülekezet neves személyiségei. Negyven székről, négy asztalról, valamint egy könyvesszekrényről, egy fogasról és egy kisebb szekrénykéről van szó.
A bútordarabok szervesen kapcsolódtak az erdélyi templomkazetták festészeti hagyományaihoz is. Évtizedeken át használta őket az egyház a gótikus teremben vagy más parókiaterekben, később már csak raktári tárgyakká lettek az egyik várbástyában, később pincehelyiségben, és állaguk fokozatosan még jobban megromlott. Enyészetre voltak ítélve mindaddig, amíg restaurálásuk érdekében Henter György, a Vártemplom lelkésze több alkalommal pályázattal próbálkozott. Végül a bukaresti Vallásügyi Államtitkárság résztámogatását sikerült elnyerni, amit magánadakozók, vállalkozók és hívek adományaiból pótoltak ki.
A régi jegyzőkönyvekből és a levéltári kutatásokból eddig nem derült ki, hogy ki készítette, festette a bútorokat. Az adományozók kiléte azonban ismert, mivel a székekre, asztalokra és szekrényre is felírták az évszámot és az adományozó nevét. Az egyik asztalt éppen dr. Makkai Sándor, az Erdélyi Református Egyházkerület 35. püspöke ajándékozta. Az adományozók közt szerepel még dr. Czakó József sebész főorvos, szanatórium-alapító, a Marosi Református Egyházmegye és a Vártemplom főgondnoka, dr. Bodolla Ferenc ügyvéd, vártemplomi főgondnok, Babos Sándor lelkipásztor, Erdély első református külmisszionáriusa Kínában, Vargha Géza presbiter, teológus és kollégiumi tanár, dr. Nagy István, a Református Kollégium énektanára és karnagya, Nagy Márta pedagógus, dr. István Mihály ügyvéd, a kollégium „utolsó gondnoka”, dr. Kelemen László orvos, egyetemi tanár, dr. Roediger Jenő magánorvos és fogorvos feleségével, szül. gróf Teleki Jolánnal, valamint özv. Ugray Gáborné.
A vártemplomi gyülekezet által lebonyolított kulturális értékmentés Márton Ferenc bútorrestaurátor és lánya, Adrienn udvarfalvi műhelyében zajlott le. A bútorok kékek, a kézzel festett virágminták piros, fehér, zöld színűek voltak, újra kellett festeni őket. A felújítás sikeresen ötvözi a művészeti értéket, a kézművességet és a szakmai hozzáértést. A bútorok feltételezhetően egy jobb asztalosműhelyben készülhettek, mintázatukon látszik, hogy nem egy kéz festette őket.
Bemutatásukra június első vasárnapján ünnepi alkalom, hálaadó istentisztelet keretében került sor. A Psalmus énekkar szolgálatát követően Czirmay Levente marosi esperes imájában hangsúlyozta, hogy úgy újuljunk meg, mint ezek a festett bútorok, elődeink szívének és hitének lenyomatai. Dr. Kolumbán Vilmos József, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke Mózes ötödik könyvéből idézte az Ószövetség egyik legsűrítettebb hitvallásából az örökségről szóló részt: „És ez ígék, amelyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben. És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.” Történelmi példákkal élve kiemelte, hogy egy nemzet addig létezik, amíg van közös történelem és nemzeti kultúra, és amíg érezzük a közösségi felelősséget. Az örökség akkor lesz megtartó erő, ha folyamatos jelenlétben van, ezért az örökséget tovább kell adni az újabb és újabb nemzedékeknek. Az örökség továbbadásának kötelezettsége így válik hitelessé, és így nyilvánul meg a hit tapasztalatának megtartó ereje.
Henter György lelkész a 38 országgyűlésnek otthont nyújtó, fejedelmeket és reformátorokat fogadó Vártemplom „szellemi pantheonjába” sorolta az 1933-ban festett székely parasztbútorok adományozóit. És velük együtt az előző napon temetett dr. Brassai Zoltán orvosprofesszort is, a Vártemplom egykori presbiterét, az 1945-ben Marosvásárhelyen létrehozott magyar orvosképzés kiemelkedő képviselőjét, örökségének a továbbvivőjét még az örökkévalóságba is. A lelkész egyúttal köszönetet mondott a „jókedvű adakozóknak”, és hálát adott azért, hogy a szépen felújított bútordarabok felesleges tárgyakként nem váltak a tűz martalékává.
A Vallásügyi Államtitkárságot Nagy Éva tanácsos, a Presbiteri Szövetség elnöke képviselte. Beszédében kitért arra, hogy a kultúra és az anyanyelv megőrzése hitből fakadó, nemzetért való felelősségtudatra épül. Utolsó felszólalóként Birizdó Szabolcs Mihály vártemplomi lelkész számolt be a tucatnyi élettörténet roll-up típusú tablókon való megjelenítéséről, a Marosvásárhelyről Kínáig kitekintő tucatnyi élettörténet összeállításáról és megszerkesztéséről Kali István presbiter hozzájárulásával együtt.
Végül megjegyzendő, hogy a festett bútorok elkészítése és adományozása idején Marosvásárhelyi reformátussága összesen két gyülekezethez, a Vártemplomhoz és a Kistemplomhoz tartozott. Másrészt a neves adományozók személyisége a biztosítéka annak, hogy jelképesen az egykori székely főváros – és általa az erdélyi magyarság – poraiból feltámadt és új életre kelt örökségévé váljon. Ezért kívánatos a bútorok és a pannók állandó és elérhető helyen való kiállítása, bár részleges bemutatása helyi és akár egyházmegyei, egyházkerületi helyszíneken.
Egyedül Istené a dicsőség!
