CivilszféraÉlet-módKárpát-medenceTechnikaTudomány

Útra kelt Kapu Tibor!

Négyfős az Axiom Space Ax-4 legénysége

Magyar idő szerint június 25-én, szerdán, 8 óra 32 perckor – többszöri halasztás után – sikeresen elstartolt Kapu Tibor és másik három űrhajóstársa a Nemzetközi Űrállomás felé. Az Axiom Space Ax-4 legénysége a SpaceX segítségével, a Dragon űrkapszulában kezdte meg az útját a Kennedy Űrközpontból a világűr felé.

A magyar űrhajós az indítás után – társaihoz hasonlóan – egy rövid beszédet is elmondott. Ebben megköszönte családjának és barátainak a támogatást, és kiemelte, 15 millió magyarnak köszönheti azt, hogy most eljutott a világűrbe.

Fotó: ATV.hu

Kapu Tibor és tartalékos társa, Cserényi Tibor kiképzését három intézmény végezte el: a NASA, az Axiom és a SpaceX. A NASA kifejezetten az űrállomáson való életre készítette fel őket, a SpaceX az űrállomásra való feljutással kapcsolatos felkészülésért felelt, az Axiom pedig a küldetés további feltételeinek biztosításáért.

Kapu Tibor egy korábbi interjúban azt mondta, az volt a leglenyűgözőbb az egész képzésük során, hogy az evéstől az alvásig mindent újra kell tanulniuk. Példaként említette a takarítást. Még egy porszívózás is nagyon összetett feladat az űrben, amelyhez engedélyt kell kérniük a földi személyzettől is akár, pedig fontos felporszívózni a morzsákat, mert a súlytalanság állapotában a légáramba belekapaszkodva eltömíthetik a szűrőket vagy belerepülhetnek az űrhajósok szemébe.

Az űrállomás fedélzetén minden olyan alapvető életkörülményt meg kell teremteni, ami a Földön adottnak tekinthető. “Tehát létre kell hozni egy légáramlatot, ami elviszi tőlünk a testhőt, meg kell oldani azt, hogy a mi kiizzadt és kilélegzett páránk szintén eljusson a szűrőrendszerekbe” – sorolta a kihívásokat az űrhajós.

Az MTI és az Axiom Space elentése nyomán

Élő Székelyföld Munkacsoport

Civil szervezet, amely székelyföldi értékőrzéssel és értékteremtéssel foglalkozik. A falu iránt elkötelezett értelmiségiek laza csoportosulása és fóruma.

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb