Május 14-én, szerdán este adták át a Méhes György irodalmi díjakat. Az eseménynek a Petőfi Irodalmi Múzeum adott otthont, népes közönség előtt jelentették be az idei év kitüntetettjeit. 2002–2022 között az író jogörökösei döntöttek a díj odaítéléséről, 2022 óta pedig a Méhes György gyermekei (Nagy Elek és Sárkány-Nagy Erzsébet) által létrehozott alapítvány zsűrije tesz javaslatot a díjazottak személyére, az Erdélyi Magyar Írók Ligája és a Magyar Írószövetség bevonásával.
A Méhes György–Nagy Elek Alapítvány a 2002-ben Kossuth-díjjal kitüntetett népszerű és közkedvelt író díjalapjából jött létre, minden évben – az alapítvány jelenlegi szabályzata szerint – három kategóriában osztják ki: az 1000, 3000 és 5000 euró pénzösszeggel is járó díjakat debüt, erdélyi irodalom és Kárpát-medencei életműdíj kategóriákban nyerhetik el mindazok, akik elkötelezettjei az erdélyiség gondolatának, az erdélyi irodalom fennmaradásának, illetve kimagasló irodalmi alkotásokat hoznak létre.
A Méhes György irodalmi és szellemi örökségének megőrzését és ébrentartását célul tekintő alapítvány díjai nem pusztán irodalmi elismerések, hanem az erdélyi írótársadalom, az erdélyi alkotók szellemi teljesítményének fontos jelzőkövei is, amelyek már több mint húsz esztendeje egy sajátságos irodalmi térkép körvonalait szegélyezik.
Idén – rendhagyó módon – a debütdíjat a Napsugár és a Szivárvány kolozsvári gyermeklapok kapták, ezek képviseletében László Noémi főszerkesztő vette át az elismerést (laudációt mondott Dr. Harmath Artemisz gyermekirodalmi szakértő, a PKÜ munkatársa), az Erdélyi Irodalmi Díjat Karácsonyi Zsolt költő, szerkesztő kapta (laudálta Dr. Vincze Ferenc író, irodalomtudós), a nagydíjat pedig L. Simon László költő, politikus vehette át (laudációját Erős Kinga író, kritikus, a Magyar Írószövetség elnöke mondta).
Nagy Elek üzletember és mecénás, az író fia, illetve az alapítvány elnöke köszöntőbeszédében felidézte a díj történetét, az alapítvány létrejöttének körülményeit, majd édesapja emberi helytállására hozott példát, aki a kommunista Románia egyik megpróbáltatott sorsú írója volt.
„Egész élete a szülőföldje, Erdély szeretetéről, a magyarságért, a magyarság megmaradásáért érzett aggodalmáról szólt. Műveiből is ez érződik. A Ceausescu-időkben nem létezett Erdély magyar történelme, így ő minden hónapban a Napsugárban megírt egy történelmi mesét. Amikor összegyűjtöttünk, kiderült, hogy több mint száz ilyen mesét írt, amelyekben kirajzolódott Erdély és vele a magyar hon ezeréves történelme. E mesék gyűjteményeként született meg aztán az Őseinkről, hőseinkről kötet.”
Még az alapítvány létrejöttekor került a nyilvánosság elé egy dokumentum, amely Méhes György securitatés beszervezéséről tanúskodik, és amely nagy visszhangot kapott irodalmi-közéleti berkekben. Erről is beszélt Nagy Elek, aki a legelegánsabb és talán a legtisztességesebb megoldást megtalálva egy kutatócsoport finanszírozását vállalta, amelynek célja lesz a teljes erdélyi irodalom átvilágítása a kommunizmus időszakában.
„De nem szeretném megkerülni és elhallgatni sem, hogy nemrég napvilágot látott, hogy édesapámat az ötvenes években beszervezte a román titkosszolgálat, a Securitate. Gyerekként, fiatalként mi a nővéremmel végig éltük a Ceaușescu-rezsimet. Vagyunk egy páran így ezzel ebben a teremben, nem kívánom senkinek! Hogy édesapánkat konkrétan »beszervezték«, mi is most tudtuk meg. Egy néhány évvel ezelőtti interjúmban beszéltem is arról, miként volt része az életünknek a Securitate, sőt arról is, hogy ő, – utólag már tudjuk, hogy a saját tapasztalati alapján is – milyen bölcsen készített fel az életre. Bevallom, nem volt könnyű megélni, hogy édesapám nevét meghurcolták. Egy történész ismerősöm, miután megjelent a »leleplező cikk«, rögtön azt mondta nekem: Elek én elolvastam az anyagot és a legjobb tudásom szerint mondom, ami megjelent, aszerint édesapád inkább a rendszer áldozata, és egyúttal figyelmeztetetett, hogy ez a kampány szerinte valójában nem édesapámról, hanem rólam szól és azt az intézményrendszert támadja, amit én létrehoztam az erdélyi magyarság, az erdélyi magyar irodalom támogatására.
De talán a legbíztatóbbak számomra egy kedves barátom szavai voltak, aki azt mondta, én jól ismertem édesapádat és elmondhatom, aki olyan gyermeket nevelt, aki ennyit tesz az erdélyi magyarságért, mint te, az csak jó ember lehet. Ezek azok a biztatások, amelyek arra sarkalltak engem és nagy örömömre az alapítvány kuratóriumát is, hogy folytassuk a munkánkat és ne lankadjunk az erdélyi és a Kárpát-medencei magyar irodalom támogatásában.
Annak érdekében, hogy a jövőben ne lehessen véletlenszerűen bárkit is az erdélyi írók közül kiszemelni az esetleges securitatés múltja miatt, a mi anyagi támogatásunk mellett, az alapítvány kuratóriuma úgy döntött, hogy egy történészcsoportot kér fel, amely a kommunizmus időszakában élt és alkotó erdélyi magyar írók viszonyát vizsgálják meg a Securitatéval. Magyarán, tiszta vizet öntünk a pohárba.”
Ez az igény már rég felmerült az erdélyi írótársadalomban és végre bekövetkezni látszik a szembenézés, több mint 35 évvel a rendszerváltás után. Örömteli, hogy a törekvés mögé végre egy intézményes struktúra kerül, bár hosszú, alapos és kitartó munkára lesz szükség ahhoz, hogy a kutatás által felszínre kerülő információk hitelt érdemlően kerüljenek értelmezésre.
A Kultura.hu közlése nyomán
