Murányi Sándor Olivérnek (MSO) több mestersége van: azt írják róla – és mindezeket beismeri – , hogy volt már harcművész, néptáncos, kulturális programszervező, kukta, óraadó tanár, szerzetesjelölt és író. Tulajdonképpen főállású írástudó maradt a mai napig, és az említett foglalatosságok „csak” előjátékok, „laterális tevékenységek”… Mert az íróembernek sokoldalú téjékozottsággal, fizikai és szellemi rugalmassággal kell rendelkeznie, ha jót és olvasót akar…
MSO most megjelent könyve (Lukács, a székely indián. Új Forrás Kiadó-Természet és Irodalom Egyesület, Budapest, 2024. 160 old.) is egy ilyen bizonyíték, még abból az időből fakad, amikor kezdő természetjáró volt és az élővilág hű barátja kívánt lenni…
A dolog tehát nem most kezdődött, több évtizednyire nyúlnak vissza a szenvedély gyökerei. Erdőket szeretett volna járni fiatalemberként, ritka vadakat meglesni, fényképezni, így vetődött „civil” létére erdészek, vadászok és vadőrök közé, mígnem egy ilyen alkalommal meghívást kapott Lukácstól, a vadőrtől a Görgényi-havasokba. Ebből aztán egy hosszantartó szerelem és komoly barátság keletkezett MSO és a havasok, illetve Lukács között. Koma, útitárs, idegenvezető, indián, most pedig kvázi társszerző, ami a székelyudvarhelyi könyvbemutató alkalmával is kiderült. Lukács egyébként Guszti – hús-vér személyiség – , időnként megjelenik és fontos szerepet tölt be az író életében. Nem véletlenül van jelen Uz Bence alakja a történetben, aki dédnagyapa és vadőr-előd, példakép Guszti-Lukács számára is.
Az érdeklődők 2024. december 26-án, pénteken, délután 5 órakor találkozhattak a székelyudvarhelyi Városi Könyvtár olvasótermében Murányival és „Gusztival”, aki Lukács alteregója. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Csaba testvér, a Dévai Szente Ferenc Alapítvány és a mögötte levő intézményrendszer létrehozója, valamint Ertl Mária is, a kötet kiadását támogató egyik szervezet képviseletében.
A két ünnep közötti időszakban jártunk. Ilyenkor általában nem szokás hasonló rendezvényeket tartani, hiszen mindenki az ajándékok bontogatásával és csoportosításával van elfoglalva, a családi együttléteknek örvendezik, eszik-iszik, esetleg keresi a téli sportolás lehetőségeit, jó esetben pedig a Jézuska – aki a Székelyföldön Angyal – közvetítésével kapott könyveket olvasgatja. MSO-nak azonban összejött. Bevetett néhány húzónevet, Csaba testvért és „Gusztit” sokan ismerik Udvarhelyszéken, ez is segítette a kitűzött célt.
Mi a magunk részéről nem kedveljük túlságosan ezt a helyszínt, hiszen jó esetben is csak mintegy 50 ember tud helyet foglalni ebben a teremben, amely bővíthető ugyan, hiszen egybenyitható a következő helyiséggel, de akkor sem igazán alkalmas író-olvasó találkozók megtartására. Otthonos környezet, komoly lexikonok és sokunk által ismert könysorozatok nyugszanak a polcokon, jól fűtött és barátságos a miliő, de akkor sem… Hozzáállás és ízlés kérdése – nyilván – , enyhe rosszindulattal pedig akkor jó, ha csak kevesen jelennek meg egy-egy könyv bemutatásakor, mert itt lehet cselesen fotózni, s úgy néz ki, mintha sokan lennének… Most azonban nem kellett ilyen eljáráshoz folyamodnunk, a tömeg valóban népes volt, átért/ átült/ átfolyt a második helyiségbe is.
MSO valami általa kidolgozott módszerrel mégiscsak rá tudta venni a választókerület szenátorát, a város frissen megválasztott polgármesterét is, hogy eljöjjön. Ez pedig már önmagában is siker! Bárcsak igazi olvasókká és kultúrmecénásokká válnának, hiszen megfigyelve az 1990 utáni történéseket a kulturális prérin, csak Ferenczy doktor úr, az első demokratikusan megválasztott udvarhelyi polgármester fertőződött be tartósan irodalommal és egyebekkel, hiszen a mai napig hűséges látogatója az ilyen eseményeknek, sokak hűséges olvasója, méltatója, s olykor bírálója is.
„Lukács” és Csaba testvér ugyancsak megosztott néhány természetközeli élményt. Közös imával és dedikálással zárult az órányi időtartalmúra tervezett est, de végül a másfél óra sem tűnt hosszúnak. Sokáig lehetett volna még beszélgetni arról, hogy mennyire ártalmasak a „méregzöldek”, eshetett volna pár szó a „megélhetési környezetvédelemről” és a ma élő székely emberek természethez való viszonyulásáról.
Ami azonnal mindezeknél fontosabb: a kötet olvasás alatt. El kel dönteni a napokban, hogy melyik műfajhoz sorolható: riportok, novellák, elbeszélések, anekdoták vagy összefüggő történetfüzér, amely a „regényesedés” felé tendál (?) … Majd elválik.
Az eseményfotókat a cikk szerzője készítette.
