Komoly hagyománya van Almáson a fúvószenekar karácsonyi-újévi koncertjeinek. Az együttes négy évtizedes fennállása óta a téli ünnepkör rendszeresen szolgáltat alkalmat a fellépésre, arra, hogy a fúvósok megörvendeztessék a helyieket és vendégeiket a klasszikus repertoár és az újonnan tanult zenedarabok bemutatásával.
Szombaton, december 28-án is ez történt, csakhogy most különleges volt a pillanat, hiszen 40 éves a Homoródalmási Fúvószenekar.
A Szabó Gyula Művelődési Ház előterében létrehozott kiállítás is ezt az ünnepséget volt hivatott szolgálni. Az 1984 és 2024 között eltelt négy évized magába foglalja a letűnt fénykorszak utolsó – és egyben legsötétebb éveit – , amikor a zene villantott fel előttünk némi reményt, azáltal, hogy örökérvényű szépségről és biztos hangzásról, a szférákba kiáradó szépségről és annak korlátlanságáról árulkodott. A levitézlett korszak után egy nyitottabb időszak következett, amikor kialakultak a civil, a közösségi és az egyházi hagyományformálás és -őrzés, a szórakozás és közművelődés új formái.
Aztán következett az ezredforduló, az információrobbanás kora, amikor az új formák mellett, azok ellenében is bizonyítania kellett a fúvosok itteni közösségének, hogy nélkülük nincsenek igazi ünnepek és együttlétek. Majd a koronavírus-járvány és a legutóbbi újrakezdés intervalluma is benne van e kerek negyven évben. És még mi?… Az együttesvezető, Pálffy Tibor tanár úr majdnem teljes pedagógusi és közművelődési tevékenysége… Nem zene-, hanem matematika- és fizikatanárként látott hozzá anno, minimális zenei képzettséggel. Itt mindenki amatőrként kezdte, először jött a kottaismeret, a kottaolvasás, s utána a többi…
A ma már nyugalmazott tanárember – és a a fúvosok közössége – a közelmúltban elgondolkodhatott azon is, hogy mi legyen a továbbiakban… Ki fog muzsikálni, s ki lesz az együttes vezetője-karnagya?…
Ez a cseppet sem elhanagolható részlet már akkor derült ki, amikor az érdeklődők helyet foglalhattak a nagyteremben – amely lassan teltházzá terebélyesedett – , hiszen a tanár úr rámutatott a „foghíjas” együttesre.
Többnyire fiatalok ültek a színpadon, az … utánpótlás, akik az elmúlt egy-két évben csatlakoztak és nyertek „bebocsáttatást”. Úgyhogy biztosított a folytonosság, s ami további ígéret: jelenleg is van néhány érdeklődő, mintegy 8-10 általános iskolás korú gyermek a faluban, aki szeretne megtanulni valamilyen fúvós hangszeren, s a szüleik részéről is adott a kellő támogatás.
Ami még inkább pozitív előjelű fejlemény: András Szilárd vállalta a karmesterséget, illetve az állandó kapcsolattartást, hiszen a próbák általában esténként zajlanak, meg kell szervezni a tagok hazatérését, tartani bennük a lelkesedést, hiszen sokan más településekről, munka után, egyetemi központokból, olykor külföldi munkahelyekről térnek haza, hogy együtt gyakorolhassanak és fellépjenek az ünnepi alkalmakkor… Úgyhogy a koncert első részében a fiatalok játszottak, magukban, bizonyítandó a tudásukat.
Örökzöld slágerek, hazai és nemzetközi feldolgozások hangzottak el. A második részben aztán „kiteljesedett” az együttes: megérkeztek az „öregek” is. Népdal-. katonadal-feldolgozások hangzottak el. Nyilvánvaló, hogy ráadást is kellett játszaniuk a végén, hiszen „olyan” volt a hangulat.
Pálffy Tibor azt is elárulta a végén – amikor bemutatta sorra, hangszerek szerint a tagokat – , hogy vannak családok, amelyek immár több nemzedék óta együtt muzsikálnak itt is – András Szilárd édesapjával, kislányával és kisfiával van jelen a fúvosok soraiban, de hasonló a Hajas-, a Dajka-család hozzáállása is, elkötelezett fúvós Tódor Csaba unitárius lelkész, teológiai tanár is, aki Kolozsvárról szokott hazatérni, amikor „fúni kell”.
A Homoródalmási Fúvószenekarral számos alkalommal lehettünk egyazon társaságban. Időnként beszámoltunk az eseményekről.
Erdély és a Székelyföld értékei a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban
Időutazás a Monarchia elsüllyedt világába
Barlangfesztivál Homoródalmáson
