Történetének leghosszabb turnéját teljesítette az Ezüstfenyő Néptánccsoport
Élménydús három hét volt
Fennállása óta az idei volt az Ezüstfenyő Néptánccsoport leghosszabb nyári turnéja. Amint arról írtunk korábban, Kovács Imre táncmester, együttesvezető elmondta portálunknak július végén, hogy igyekeznek eleget tenni minden meghívásnak, ápolják a meglévőket és építik az újabb keletű kapcsolatokat. A résztvevőknek azért volt nagy élmény ez az előadókörút, mert az anyaország történelmi helyszínei mellett, különböző vidékek kistelepüléseivel ismerkedhettek. A vendéglátók pedig tapasztalhatták, láthatták, hallhatták, hogy a népi tánckultúra él még a Székelyföldön, de csak akkor, ha fel-felidézik és gyakorolják. A hagyományok tárháza úgymond kimeríthetetlen, ha úgy élünk, hogy figyelünk ezekre az értékekre.
A körút első napján, augusztus 2-án Tiszanánán léptek fel, amely alkalmat számukra Lázár Tünde hathatós szervezőmunkája teremtette meg. Sarudon a polgármester köszöntötte a csoportot, majd egy lazító csónakázást szerveztek a csoport tagjainak a Tisza-tavon.
Augusztus 3-án, szombaton Abádszalókon, 4-én Albertirsán a Nyugdíjas Kör előtt szerepelhettek. Augusztus 5-én a Budapesti Székely Kör vendégei voltak, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke mutatta be a fiataloknak a Parlament impozáns épületét és egyedi művészeti értékeit. A fővárosból, augusztus 6-án Etyekre látogattak, majd augusztus 7-én a Videoton udvarán léptek fel, Székesfehérváron. Augusztus 8-án és 9-én a két jólismert helyszínen, Balatonfenyvesen és Balatonmáriafürdőn mutatták be tudásukat. Augusztus 10-én Alsópáhok, 11-én Buzsák közönsége ismerkedhetett az Ezüstfenyő produkciójával; augusztus 12-én a siófoki Szent István kápolnában és Ádándon léptek fel, amelyet követően balatoni sétahajózáson vettek részt. Augusztus 13-án két előadásuk volt Kalaznokon és Hőgyészen – itt a második szereplést megtisztelte jelenlétével Potápi Árpád, nemzetpolitikáért felelős államtitkár is. Augusztus 14-én Nagyberki, 15-én Dunaföldvár és Solt-Pincehegy következett. Augusztus 16-án Tass község Kulturális Egyesületének vendégei voltak, augusztus 17-18-án Bakay Károly, Foktő polgármestere meghívásának tettek eleget, 19-én pedig Szár vendégei lehettek.
Nemzeti ünnepünk alkalmából ismét Budapestre utaztak, ahol a Kossuth téren a zászlófelvonást követték, még aznap előadást tartottak a pátyi közönségnek, aztán Derekegyház következett és augusztus 21-én indultak haza.
„Mindannyian rengeteg élménnyel gazdagodtunk – mondotta Kovács Imre – , számos új kapcsolat és ismeretség jött létre. Több közösség szeretne minket viszontlátni, és számos meghívás fogant olyan községekben és városokban, ahol még nem jártunk. Remélem, hogy a meghívóink is elégedettek a műsorunkkal, megtekintésre érdemes, kellemes emlékként idézik majd fel ezeket a találkozókat. A frissen szövődő baráti-ismerősi kapcsolatok jelzik a hozzánk való ragaszkodást… Minden szép és jó volt, leszámítva a tartós kánikulát, amely nehezítette az életünket, de szerencsére senki nem lett rosszul, allergiás vagy fertőzéses megbetegedés sem történt. Hála és köszönet minden kedves vendéglátónknak, a közművelődésben és az állami intézményekben dolgozóknak, itthoni támogatóinknak, hogy ezt a háromhetes turnét megvalósíthattunk… Hálásak vagyunk a Zetelaki Közbirtokosságnak és a zeteváraljai Cetate Production, a Sátorgyár tulajdonosainak az anyagi segítségért, valamint Sebestyén Elemér tanár úrnak, a P. Boros Fortunát Elméleti Líceum aligazgatójának a pályzatírásért!… Még jóformán haza sem értünk, s itt máris kezdetét vette a kulturális évad, illetve folytatódott az élet, munkával, tanulással, iskolakezdéssel és szórakozással. Szüreti bálokat tartanak ebben az időszakban, és éppen a múlt hét végén zajlott le az Erdélyi Táncháztalálkozó, amely feltöltődési és élményszerzési alkalom is egyúttal. Új műsorokkal, új koreográfiákkal, új táncrenddel jelentkezünk, és útrakelünk majd, visszatérünk az ismert helyekre, valamint igyekszünk felfedezni a Kárpát-medence még ezidáig meg nem látogatott vidékeit is.”
A fotók az együttes archívumából valók
Kapcsolódó:
Foktői hagyományőrzők: maratoni néptáncgálával ünnepelték megalakulásuk 10 éves évfordulóját
A zetelaki Ezüstfenyő Néptánccsoport anyaországi turnéján Alsópáhokon is fellépett