Élet-módErdélyKultúraSzékelyföldSzépirodalom

Elhunyt CZEGŐ ZOLTÁN költő, író, publicista

Közlemény

Czegő Zoltán 1938. június 18-án született Bukarestben. A középiskolát Sepsiszentgyörgyön végezte, 1955-ben érettségizett a Székely Mikó Kollégiumban, ahol alapító tagja volt a kollégium népi együttesének, illetve ő írta meg 1969-ben az iskola himnuszát Igazat vallani címen. 1957-től a Babeş–Bolyai Tudományegyetemen pedagógia–magyar szakos tanári képzésen folytatta tanulmányait.

Simó Márton felvétele (2008)

Egyetemi tanulmányai után 1967-ig Korondon tanított, majd 1968-ban visszatért Sepsiszentgyörgyre, ahol a frissen alapított Megyei Tükör belső munkatársa lett. 1988-ban a Kommunista Párt letiltotta cikkei közlését, azt megelőzően eltávolították a laptól. 1988-ban menedékjogot kért Magyarországon, üzemi újságíró lett; 1991-től a Magyar Fórum főmunkatársa, 1992-től az Új Magyarország belső munkatársa. 2010-ben, már nyugdíjasként visszaköltözött Sepsiszentgyörgyre. A Székely Hírmondó főmunkatársa, 2012 és 2016 között a városi tanács tagja volt. 1966-tól közölt verseket; a második Forrás-nemzedék költője. Pogány liturgia című első verseskötete 1970-ben látott napvilágot. Pályája során verseskötetei mellett számos elbeszélése, novellája, regénye, publicisztikája jelent meg. 2004-ben az Irodalmi Jelen regénypályázatán Időrianás című regényével különdíjat nyert. Czegő Zoltán összes versei – 1970–2020 című gyűjteményes kötetét a Tortoma Kiadó jelentette meg két kötetben 2021-ben. Munkásságát Sepsiszentgyörgy önkormányzata 2020-ban Pro Urbe díjjal ismerte el.

A Háromszék közlése nyomán

Kapcsolódó:

Csinta Samu – Levelező viszonyban állt a néppel

Simó Márton – Nem csak a fenyők. Nem csak a vers…

Simó Márton – Czegő a Székelyföldi Könyvnapok vendége

Igazat Vallani – a Székely Mikó Kollégium himnusza. A 150 éves jubileumi rendezvénysorozat (2011) alkalmából előadja az iskola nagykórusa. Vezényel: Dombora Anna; orgonán kísér: Sipos Lehel. A felvételt készítette: Kádár István és Albert Csongor. Szövegét írta: Czegő Zoltán. Zeneszerző: Dancs Árpád.

 

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb