Kárpát-medenceKözéletTörténelem

Június 4. – A Magyar Összetartozás Napja

A Charta XXI. közleménye

A magyar országgyűlés azzal, hogy 2010-ben június 4-ét a nemzeti összetartozás napjának nyilvánította, gondolatainkat a veszteség okozta önsajnálat helyett a megoldás keresése felé terelte. A Magyarország feldarabolására adott korábbi válaszaink nem hoztak megoldást.

Térségünk csak egyenrangú országok kölcsönös tiszteleten alapuló együttműködése révén lehet sikeres. A trianoni megemlékezések nem irányulnak senki ellen. Csak akkor hitelesek, ha más nemzetek tagjaiban okkal sérelmeket keltő hibáinkat is számon tartjuk, és azokból okulunk.

Ha nem akarunk az unió másodrendű állampolgárai lenni, szomszédainkkal összehangoltan kell cselekednünk. Ehhez azonban az is szükséges, hogy senki ne legyen albérlő a saját szülőföldjén, és hogy helyreálljon a szétszakított magyar nemzet lelki egysége.

Ezekben a napokban ki-ki személyesen, magánemberként is tegyen a magyar nemzet határmódosítás nélküli újraegyesítéséért! Küldjünk mindannyian legalább egy elektronikus levelet, üzenetet, vagy emeljük fel a telefont és köszöntsünk egy másik országban élő ismerőst, barátot, rokont. Fejezzük ki, hogy semmilyen határ nem írhatja felül sem a barátságot, sem az egymás iránti felelősséget, sem a szeretetet. Kapcsolódjunk össze sok-sok egyéni szálból font, eltéphetetlen kötelékkel. Trianon különféle országokba osztott szét bennünket, de nem választhat el sem szülőföldünktől, sem egymástól. Egy a nyelvünk, egy a kultúránk, egy a nemzetünk.

Budapest, 2024. jún. 3-án
Dr. Surján László

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb