ErdélyKözéletKultúraNéprajz

Megjelent a Művelődés márciusi száma

Lapszemle

„Hetven évvel ezelőtt, 1954. március 15-én 16 órakor hangzott el a Kolozsvári Rádió, vagyis a Román Rádiótársaság kolozsvári területi stúdiójának első adása, egy óra magyar, egy óra pedig román nyelven, az akkori adás hanganyagából csak a beköszönő szavak maradtak fenn” – a Művelődés folyóirat márciusi számának vezércikkében Rostás-Péter Emese ezt a sajtótörténeti jelentőségű eseményt eleveníti fel.

Az Enciklopédia rovatban három kisebb tanulmányt talál az olvasó: a Pakson élő tanár, Serdült Benke Éva az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc egyik jelentős, de ma már kevésbé ismert személyisége, Bohus Antónia életútját vázolja.


Bohusné Szögyény Antónia 1803-ban született Budapesten. Görgei Artúr unokatestvére. Gyermekkorában jó nevelést kapott, latinul, németül, angolul, franciául tanult. Zongoratanára Liszt Ferenc volt, aki tehetségesnek tartotta, a legkedvesebb tanítványának nevezte. Brunszvik Terézzel ismerték egymást, nagy hatást gyakorolt rá a grófnő. Levelezésben állt Veres Pálné Beniczky Herminnel is. A világosi báró Bohus Jánoshoz, Arad vármegye főispánjához ment feleségül. A feudális hierarchiát makacsul fenntani akaró férjével teljesen ellentétes elveket vallott: segítette a szegényeket, sokat jótékonykodott, támogatta a művészeket, költőket, írókat. Világoson óvodát és német-magyar vegyes tannyelvű iskolát alapított az 1840-es években. 1844-ben a Maros elöntötte Aradot, ekkor gyűjtést rendezett az árvíz áldozatainak segítésére és a helyreállítási munkálatokra. 1848-ban a honvédeket segítette ruhával, élelemmel, a kastélyban pedig kórház működött… Tovább


A lap munkatársa, Péter János a neves régész, orientalista Stein Aurél felfedezőútjairól ír, a 20. század elején tett ázsiai utazásai szerteágazó ismeretanyaggal gazdagították a kutatókat. Lőrincz Márta csíkszentléleki művészettörténész a válaszúti Bánffy-kastély 18. századi állapotát ismerteti egy korabeli leltárjegyzék alapján. Csog Szidónia kolozsvári újságíró Kovács Emil Lajos festőművésszel készített interjúját a Galéria rovatban, a lábnyiki és Kolozsváron tanuló egyetemi hallgató, Szentes Stefánia írását a moldvai csángó népművészetről a Vadrózsák rovatban, Simon Előd magyar konzul méltatását Magyar Zoltán mondakötetéről a Könyvesház rovatban közli a folyóirat.

A márciusi számot Takács Gábor művészettörténész beszámolója zárja szicíliai utazásáról.

A szerkesztőség közlése nyomán

www.muvelodes.net

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

"Ezt is ajánljuk"
Bezárás
'Fel a tetejéhez' gomb