Életének 89. évében elhunyt Ferdinandy György József Attila- és Prima Primissima díjas író, egyetemi tanár, műfordító, kritikus. November végén tüdőgyulladással került kórházba a floridai Miamiban, állapota nem javult, vasárnap a hajnali órákban hunyt el – tudatta felesége, María kérésére Száraz Miklós György író.
Ferdinandy György Budapesten született 1935-ben. Az 1956-os forradalom után, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán magyar–francia elsőéves hallgatójaként Nyugatra távozott. 1956 és 1964 között Franciaországban kőműves, orosz fordító és könyvárus volt. 1957-től 1960-ig a strasbourgi és a dijoni egyetemen tanult,
1964-ben a Puerto Ricó-i Állami Egyetem tanára lett, ahol – megszakításokkal – 2000-ig oktatott. 1964 és 1970 között a Szomorú Vasárnap című, tizenkét lapszámos irodalmi folyóirat kiadója volt.
1969-ben a Strasbourgi Egyetemen irodalomtörténeti doktori címet szerzett. 1973-ban rövid időre ismét Franciaországban telepedett le, 1976-1985 között a Szabad Európa Rádió külső munkatársa volt. 1981-től 1986-ig a Nyugati Magyar Széppróza Antológiáját szerkesztette, az NRF és a Le Monde munkatársa volt. 1987-ben hazatért Magyarországra és egy évig tanított az Eötvös Kollégiumban.
1960-ban jelent meg első, francia nyelvű novelláskötete, a L’île sous l’eau; első magyar nyelvű prózakötete 1965-ben Münchenben látott napvilágot Futószalagon címmel. Magyarországon először 1988-ban jelent meg könyve, a Szerecsenségem története. 1993-ban A francia vőlegény című műve megkapta az Év Könyve elismerést. Legutolsó kötete, a Sziget a víz alatt önéletrajzi ihletésű, és arról az időszakról szól, amikor tanár volt a trópuson.
Miután 2000-ban nyugdíjazta a Puerto Ricó-i Állami Egyetem, kezdetben felváltva Puerto Ricó-ban és a floridai Miamiban élt, a 2010-es évektől hazaköltözött Budapestre, de évente visszautazott Miamiba; 2019 óta nem járt Magyarországon.
Ferdinandy György a francia írószövetség, a Magyar Írószövetség, a Magyar Művészeti Akadémia és a Nemzetközi Magyar Filológiai Társaság tagja volt. Számos rangos magyar és nemzetközi kitüntetés, köztük a Saint-Exupéry-díj (1964), a József Attila-díj (1995), a Magyarország Babérkoszorúja (2019), a Prima Primissima díj (2019) és a Budapestért díj (2022) birtokosa.
A Euronews.com ill. Száraz Miklós György közlése nyomán