Az irodalmi, művészeti, kulturális, társadalmi, tudományos folyóirat 22. évfolyamának 11. havi száma – akárcsak az előző, az októberi – megidézi az 1956-os magyar forradalmat és szabadságharcot, amelynek elfojtása a szovjet csapatok november eleji bevonulásával vette kezdetét, majd az azt követő megtorlásokba torkollott: részletek olvashatók a lapban Kopácsi Sándornak, Budapest egykori rendőrfőkapitányának visszaemlékezéseiből.
A Restitutio in integrum rovatban a költőként kevésbé ismert Gárdonyi Géza Útra-készülés című nagyszerű verse olvasható. A lapszám további költői: Benő Attila, Csávossy György István, Bencze Mihály, Tóth Ágnes és Pataki István. Utóbbiról, az idén hetvenéves bihari poeta natusról Bertha Zoltán irodalomtörténész közöl tanulmányt „Ige és versvarázs” – Pataki István ars poeticái címmel. Egy másik tanulmány Goron Sándor nevéhez fűződik, aki azt vette górcső alá, hogy miként oldották meg az egyik stilisztikai-retorikai eszköz, az ismétlések fordítását William Shakespeare Julius Caesar című tragédiájának magyar tolmácsolói.
Útra-készülődés
Beteg vagyok. Talán meg is halok.
Künn csöndes téli éj van. A kályha morog.
Jégfátyol fehérlik az ablakomon.
Imádkozom.
Miatyánk Isten, Mindeneknek Atyja,
kihez hajlunk, mint fű a Nap felé,
az én szívem kétség nem szorongatja,
midőn indulok végórám elé:
a halál nékem nem fekete börtön,
nem fázlaló, nem is rút semmiképpen:
egy ajtó bezárul itt lenn a földön,
s egy ajtó kinyílik ott fenn az égen, –
ez a halál.
Mért féljek mint az állat?
érzem, hogy fenn sok kedves orca vár.
És mégis ólomkézzel nyom a bánat,
mint búcsúzót, ki a tengerre száll:
nem előre nézek, de mindig hátra.
Óh, sirat engem két szegény árva!
Uram, engedd, ha új testem felöltöm,
új testem mely a ködnél finomabb,
hadd maradjak, míg könnyeik letörlöm!
hadd leheljek arcukra csókokat!
s mikor síromnál ereszkednek térdre,
hadd súgjam nékik: Nézzetek az égre!
Hiszen tudom, hogy kell szenvedniök,
kell sírniok, kell vezekelniök, –
ezért jöttek ők is a Föld színére.
A sárba tévedt kócsag is fehérre
mossa tollát, mielőtt hazatérne,
s így száll az égbe hófehér ruhában…
Az ember mosdik könnye harmatában.
De nékem mégis nehéz őket néznem.
Anyjok nem volt és már apjok se légyen,
Így áll mint ők a sötétben remegve
az elhagyott, mezőn felejtett bárány.
Ki néz jó szívvel az én gyermekemre
ki gondoz mint én, két szegény kis árvám?
Ha felülről látom majd ezt a földet,
azt mondom rá: Ne éljek rajta többet!
Mindenkinek hull rája könnye, vére!
szülessen bár lágy hermelin haván,
vagy útszélre vont koldustalyigán,
csak jajkiáltás kezdete s a vége.
És mégis érzem, hogy e zöld pokolba
lekívánkozom hébekorba.
Hőn érdekel, hogy földi útjokat
mint folytatják az én szeretteim?
virágos, mezőn járnak-e sokat?
vagy az élet zord köves térein?
Mint állják ki a zivatarokat?
a szíven sújtó vad villámokat?
s mint szárítják mikor a vész elült
könnyekben ázott bús orcájukat?
És érdekel, hogy egy-egy jó barátom
mit dolgozik? és hogyan boldogul?
hogy adnak túl a férjhez menő lányon?
nyomukba milyen nemzedék tolul?
Szeretnék olykor hírlapot átfutni:
mi izgatja az új kornak fiát?
a találmányok fejlődését tudni,
no meg az új magyar politikát!
S kívánnám látni minden esztendőbe,
a tavaszt, a föld virágébredését:
heverészni az első verőfénybe:
hallgatni a méh szelíd zümmögését:
látni a szántóföld nagy négyszögében
a magvetőt, a haladó ekét,
míg a pacsirta a sugaras égben
csicsergi boldog, kedves énekét.
S főképp szeretnék egyszer minden évben
erdőbe szállni május közepében,
mikor a fa már lombba öltözött,
s a gyöngyvirág nyílt a füvek között.
A gyöngyvirág, a fehér gyöngyvirág,
ez az üde, alázatos virág,
amelynek tiszta szűzies havát,
tündérálomba ejtő illatát
boldog mámorban úszva bámulom,
s szemem lehunyva hosszan csókolom.
S ha jő az éj, s én újra visszatérek,
egynéhány szál gyöngyvirágot letépek,
és felviszem a csillagfényes égbe.
Megkeresem a Jézus Anyját véle.
A Jézus anyját, kinek képei
oly búsak lenn és oly szenvedők!
Hadd lássam egyszer mosolyogni őt!
(1901. december 27.)
Először közöl a Nagyváradon szerkesztett folyóiratban a népszerű budapesti író, publicista, zenész, Pozsonyi Ádám, rövidprózájának címe: Szegény Che Guevara… Balázs Ildikó önéletrajzi ihletésű kisregénye, az Apakereső egyszerre érdekes és különös olvasmány.
A szám képzőművésze a partiumi Csorján Melitta, akinek festészetét Szepessy Béla méltatja a lapban, Méhségek és mélységek címmel. De Adorjáni Endre is jelen van egy rövid interjúval a folyóiratban, a kolozsvári születésű szobrász 1989-ben települt át családjával Csíkszeredából a dunántúli Szekszárdra. Recenziót Margaret Atwood kanadai írónő magyarul nemrég megjelent disztópikus művéről, filmajánlót az Utódlás című sorozatról közöl a lap, amelyben beszélgetés olvasható Kovács Péter „Kovax” nagyváradi-budapesti popzenésszel is. Farkas László ezúttal Gyalókay Lajosról ír helytörténeti sorozatában, a 19. század végi sajtójából merítve, Ványai Fehér József pedig a Nagyváradi Egyetemen magyarországi közreműködéssel kialakított Épületgépészeti Múzeumi Sarkot mutatja be.
A Várad friss száma újságosbódékban, könyvesboltokban vásárolható meg 10 lejért. Előfizethető 3 hónapra 25 lejért, 6 hónapra 50 lejért, 1 évre 100 lejért a Gheorghe Şincai Bihar Megyei Könyvtár pénztárában készpénzzel vagy postán pénzesutalvánnyal (mandat poştal) az „Abonament Várad” megjegyzésnek a feltüntetésével: Biblioteca Judeţeană „Gheorghe Şincai” Oradea; CUI 4687188; Cod IBAN: RO66TREZ07621G330800XXXX, Trezoreria Oradea.
Az előfizetők a lapot postán kapják meg, ezért a pontos nevet és lakcímet tudatni kell a szerkesztőséggel személyesen, telefonon vagy elektronikus postán a következő elérhetőségeken: Nagyvárad, Armatei Române utca 1/A, C épület, II. em. 7. ajtó; telefon: 0259/431–257, 116-os mellék; 0771/ 269–647; postacím: 410087 Oradea, str. Armatei Române nr. 1/A, corp C; e-mail: varadszerkesztoseg@gmail.com, bibliobihor@yahoo.com. A korábbi lapszámok a Varad.ro honlapról tölthetők le.
A szerkesztőség közlése nyomán
A korábbi lapszámok a www.varad.ro honlapról tölthetők le.
