„Ha a nyolcvanas években Svédországba távozott erdélyieket nézzük, akkor az egy időbe-térbe rögzült sziget, hiszen sokáig az ottani magyarság derékhadát képezték, és itt egy olyan nemzetdarabról beszélünk, amelynek tagjai intézményes keretek között ápolhatják magyarságukat. A jóléti társadalmakba kikerült magyarok különben szinte mindenütt igyekeztek megteremteni a kapcsolatot egymással” – olvashatjuk Rostás-Péter Emese, a Művelődés munkatársának gondolatait a lap júniusi vezércikkében.
A lapindító szöveg Serdült Benke Évának az Enciklopédia rovatban két részletben született írása kapcsán született, az erdélyi származású, Pakson élő tanár és író a Németországba Medgyesről kitelepedett Szilágyi András orvos életútját foglalja össze.
A Művelődés 75 rovatban folytatják a lapban régebben megjelent, időtálló írások közlését, ezúttal a szászrégeni helytörténész, Bíró Donát tanulmányát közölik a tutajozásról a Görgény folyón, valamint a lelei Erdőközi Zoltán írását a hadadi Wesselényi-kastély építéséről.
A Kérdező rovatban Horváth Csaba kolozsvári doktorandusz közli interjúját az internetes felületeket kreatívan kihasználó római katolikus pappal, T. Huszti Zoltánnal, a Színpad rovatban pedig a felvidéki Berényi Kornélia a világhírű hegedűvirtózra, Reményi Edére emlékezik.
1828. január 17-én született Hoffmann Ede néven miskolci zsidó családban. Zenetanulmányait is Miskolcon kezdte, majd Egerben folytatta a lelkes művészetpártoló Pyrker érsek támogatása mellett. Egerben talán az érsek pártfogása miatt megkeresztelkedett, ekkor vette fel a Reményi nevet. Bécsbe ment tanulni, de négy év után hazaköltözött és 1846-ban már a magyar Nemzeti Színházban, majd a reformkori magyar szalonokban muzsikált. A szabadságharcban „Görgey hegedűse” volt, a forradalom bukása után ő is sokadmagával Amerikába emigrált. 1850-ben tért vissza Európába, 1853-ig Párizsban élt. Majd Weimarba utazott, másfél évig Liszt Ferenc közeli művésztársa lett, megismerte Wagnert, hangversenykörútján magával vitte a fiatal Brahmsot, s 1854-ben már Londonban adott hangversenyeket. 1855-ben Viktória királyné magánhegedűsi állását nyerte el. Angliában kötött barátságot Victor Hugoval is. 1860-ban a császártól közkegyelmet kapott, s visszatért Magyarországra, 15 éven át volt a magyar zenei élet legünnepeltebb művésze, hangverseny körútjain szerte a világon tömegek éltették. (…) Ekkorra vált a „nemzet hegedűsévé”. A világhírnév, az osztatlan szakmai sikerek hatására a legendák szerint alaposan fejébe szállt a művésznek. Sztárallűrjeit nemcsak Miskolcon beszélték a korszakban. „Egyik miskolci hangversenyét szülővárosa mámoros lelkesedéssel ünnepelte. A koncert után a város egyik legelőkelőbb családja estélyt adott a tiszteletére. A mester jött, megállt a terem közepén és rámutatott a faliórára: – Állítsák meg és rontsák el a szerkezetét. Örökre ezt az órát mutassa, amelyben én idejöttem. Aztán a bókoló háziasszony elé lépett, és csókra nyújtotta neki fehérkesztyűs kezét. A háziasszony azonban feltalálta magát: – Kedves Reményi úr, nagyon sajnálom, de nem gombolhatom be a kesztyűjét, mert magamnak is kesztyű van a kezemen. De majd segítünk rajta. A szobalány mindjárt hoz gombolót és be is gombolja vele a kesztyűjét. – Nem kell! – szólt a mester fölényesen, és sarkon fordulva távozott.”
Reményi 1870-ben a Nemzeti Színház első hegedűse lett. 1872-ben feleségül vette Fáy Antal nagybirtokos, zeneszerző lányát, Fáy Gizellát. 1879-ben világkörüli turnéra indult, bejárta szinte az egész Földet Új-Zélandtól Japánig. 1890-ben még hazatért, 1891. február 22-én tartotta Miskolcon utolsó hangversenyét. 1893-ban New Yorkba költözött. 1898-ban komponálta királyhimnuszát, élete fő művét. Ezt március 15-én a New York-i magyar egylet hangversenyén adták elő – nagy sikerrel. San Franciscóban adott koncertet, amikor is a hírek szerint a színpadon szívinfarktust kapott és meghalt. New Yorkban temették el 1898. május 29-én.
Több kiváló hangszerrel rendelkezett, saját tulajdonú Stradivarin játszott. Nevét a zeneirodalomban általában Brahmsszal kapcsolatban említik, Brahms állítólag tőle vette át a Magyar táncok két dallamát. Kortársai játékában a technikai briliáns fölényen kívül kiemelték rendkívül szenvedélyességét, impulzivitását, a Grove Dictionary of Music and Musicans Reményi világutazó művészi karakterét üstököshöz hasonlítja, mely hol felbukkan, hol eltűnik a nemzetközi művészi életből. (A Wikipédia, ill. a Bomie.hu nyomán)
Arany János:
Reményinek
(Emlékkönyvbe)
Karddal melyet dicsővé tenni, egykor
Hiven ajánlád ifju véredet,
A hon, az úgy-e szent hon, félig élt már,
Halál árnyéka rásötétedett.
Te messze távozál, – mi itt maradtunk,
Tompán enyészve, mint sivár növény,
Mely élni nem tud, halni még nem érett,
Ledőlt fa korhadó tövén.
A honfibú, mely elzsibbaszta minket,
Tenálad munkás fájdalom leve,
Nagy, büszke, boldog népek közt forogván
Müvészetedben a magyar neve.
És kik panaszra, mely szóban alél el,
Fület zárnának, a dús boldogok,
Veled kesergik azt, amin te vérzel,
Midőn nyirettyüd úgy sír, úgy zokog.
Most a reménynek egy hangját, Reményi,
Vidd el nyugatra zengő húrodon;
Hirdesse szózatos fád a világnak,
Hogy újra érez, újra él e hon.
És élni fog, – menny, föld minden hatalma
Zúdúljon bár fel, – mert élni akar;
Öngyilkolásra hogy többé fajulna,
Sokkal önérzőbb a magyar.
(1859)
A Könyvesház rovatban Kerekes Eszter kolozsvári egyetemi hallgató a nagyváradi Weiszlovits/ Vaiszlovich család történetét összefoglaló könyvről ír, Kulcsár Beáta 2022-ben napvilágot látott könyvének címe: „Adónyomorítás miatt zárva”. Szintén könyvekkel kapcsolatos Rostás-Péter Emese írása a Közösség rovatban, az 1941 és 1944 között Kolozsváron tartott ünnepi könyvnapokról.
A lapszám utolsó anyaga a Hétköznapi hőseink rovatban olvasható: Bereczki Xénia, Bartok Izabella és Jakab Izabella Júlia a detrehemtelepi lelkipásztor, Mihály István, és felesége Mihály Zsuzsánna munkásságát ismerteti, a lelkészházaspárnak köszönhetően a faluban templom épült a kilencvenes években.
A címlapon Demeter Zsuzsanna, a Művelődés munkatársának fényképe látható. A lapszámban a szerzők felvételeit, illetve a szerzők magángyűjteményének darabjait, továbbá interneten elérhető, szabadon felhasználható gyűjtemények fotográfiáit használták fel.
A Szerkesztőség közlése nyomán
