„Nyomjelző utakon” Homoródszentmártonban és környékén

Több alkalommal látogathattam el Homoródszentmártonba, és mindig örömmel térek ide vissza. Hálás vagyok és köszönöm dr. Sata Attilának a meghívást és a lehetőséget, hogy Önökkel együtt lehetek a mai napon. Első alkalommal 2017-ben, jártam itt, amikor a művésztelep felvette Román Viktor szobrászművész nevét – Román Viktor Nemzetközi Képzőművészeti Alkotótábor – , ezáltal tudatosan is felvállalva a hagyatékőrzés nemes és felelőségteljes küldetését.

Kedei Zoltán (1929-2020) festőművésszel érkeztem, és emlékszem, milyen fontos volt számára ez a meghívás. Az ideutazást részéről, emlékezések sora előzte meg, emlékezés a kezdetekre négy évtized távlatából. Szeme megcsillant mesélés közben, hiszen ezek, kedves és kellemes emlékek voltak, melyek felidézése által a homoródmenti táj, emberek, élmények, történetek elevenedtek meg. Örömmel látta viszont a művész a saját – és művésztársai alkotásait az emlékkiállításon szereplő művek között.

Ma ismét egy termékeny, alkotásokban gazdag hét méltó lezárásaként ünnepi pillanatokban van részünk szellemi és vizuális vonatkozásban. Rohamosan változó világunkban jóleső érzés tölti el az ember szívét, ha az itt kiállított alkotásokat szemügyre veszi. Nem szeretnék hosszabb eszmefuttást arról, hogy mi minden változott meg a közelmúltban környezetünkben, ezért csak egy-két gondolat erejéig időzöm a témánál. Azt is csak érintem, hogy milyen fontos számunkra az együtt ünneplés felemelő érzése, mely a lelkünket táplálja: az esztétikai, szellemi élmények.

A közelmúlt időszakának viszontagságai, gondolok itt a világjárvány időszakára, amikor közösségi élmények, találkozók hiányában csak a múlt emlékeiből tudtunk táplálkozni, hatványozottan tudatosította mindannyiunkban ezeket. Falvaink lassan, de visszafordíthatatlanul átalakulnak, olykor teljesen tájidegen elemekkel bővülnek lakóházaink, életterünk. Átalakul, eltűnik egy-egy mesterség, népszokás, öltözködési forma. Mi magunk is változunk, de nem tisztem, hogy megmondjam: jó-e, avagy rossz ez a változás. Ami bizonyos: át kell menteni az utókornak mindazt, ami már napjainkban is csaknem történelem –, a hagyományos falusi életforma eszmei és tárgyi emlékeit, melyek felidézése bennünket még a saját gyerekkorunkba vezet vissza, hiszen életünk része volt.

A fiatal nemzedékek, gyermekeink már csak általunk nyernek bepillantást ebbe a világba. Évekkel ezelőtt Kolozsváron egy konferencián, Keszeg Vilmos professzorral többek között arról beszélgettünk milyen hatással vannak a képzőművészeti alkotótáborok a helyi, a művészeket befogadó, vendégül látó közösségre… Minden bizonnyal büszkék, hiszen az alkotások a hely, a környék hatására, szellemében születnek. Bármilyen stłílusirányzatot is képvisel a művész egyénileg, az itt tartózkodása alatt, az itteni munkáiban nem tud elvonatkoztatni a természeti táj, a jellegzetes építészeti stílus és az itt élő emberek lélekrajzától. Mindezek a külső, primér impressziók a művész belső laboratóriumába jutva kivetítődnek a vászonra, papírlapra, műalkotásra. És a mindenkori táborzáró kiállítások alkalmával, jóleső érzéssel fedezi fel a műkedvelő, érdeklődő közönség, hogy íme itt egy ismerős ház, amott egy falustárs arca, egy kapu, tájrészlet, ismert tárgyi emlék, templom.

Szép és módfelett értékes példái ennek az értékmentésnek az itt kiállított alkotások. Hiszen egy műalkotás arra hívatott, hogy összetett esztétikai és művészeti élményt nyújtson a műélvezők számára, és emellett kordokumentumként, lélek- és tájrajzként szolgál az utókor számára.

A jelen kiállításon két Román Viktor-mellszobor is helyet kapott idén, mely fogadja a kiállításra érkezőket már a lépcsőfeljáróban. Egy Petőfi-mellszobor, és egy falustárs mellszobra. Akvarell, olaj, pasztell, akril, vegyes technika, égetett agyag, kő, kerámia, fa, vászon, tempera; ezek a technikák és anyagok megférnek itt egymás mellett, kiegészítve, erősítve egymást. Az itt született alkotások fő eleme a székely falukép, falusi életképek, a természeti táj, de egy-egy absztrakt alkotás is visszaköszön a kiállítóterem falairól. A községhez tartozó települések tájai, egyes szegletei is megörökítődtek a vásznakon, rajzlapokon. Idén az itteni gyűjtemény egy nagyméretű Kölcsey mellszoborral gazdagodott, melynek megalkotása a táborozás rövid ideje alatt nem kis kihívást jelentett az alkotónak. A Petőfi-portré, Petőfi mellszobrával együtt kapcsolódik az Petőfi-emlékévhez.

Hosszú sorokban lehetne elemezni az itt kiállított képzőművészeti alkotásokat, én azonban nem szeretném próbára tenni az Önök türelmét. Tudom, hogy a műélvező közönségben az alkotások alapos szemlélete során kialakul a mű egy sajátságos olvasata, elindít egy lelki folyamatot és tovább gondolják a képzőművészeti alkotást.

Köszönettel és hálával tartozunk az itt alkotó művészeknek, akik évről évre gyarapítják alkotásaikkal a Homoródmente szellemi értéktárát. Mindannyiunk számára ismeretes, hogy milyen gazdag ez az értéktár.

Homoródszentmárton méltán büszke az immár több mind négy évtized alatt összegyűlt képzőművészeti alkotásokra, melyek lenyomatai egy-egy alkotótábornak. Jómagam is, személyesen meggyőződtem a gyűjtemény gazdagságáról és művészi értékéről 2018-ban amikor alaposabban megismerhettem az állandó kiállítás, a Képtár anyagát, valamint a gyűjtemény azon részét amely raktárban található. Izgalmas és értékes volt számomra az itt eltöltött idő.

Köszönetet kell mondanunk az alapítóknak, mindazoknak akik aktívan részt vállaltak az évente megtartott eseménysorozat megvalósításában, akik közül én most, a teljesség igénye nélkül, megemlíteném Cseke Péter egyetemi tanárt, Nagy Attila polgármestert, Máthé András egykori iskolaigazgatót, Dáné Aladárt, Burus Jánost, és sok más személyiséget, köszönet illeti az első alkotókat akik részt vettek: Kedei Zoltán, Gámentzy Zoltán, Kusztos Endre, Balázs Imre, Maszelka János, Szécsi András; számos írót, költőt, újságírót, színművészt. Kötetnyi név kerülhetne felsorolásra akik érdemben, legjobb tudásuk szerint részt vállaltak a több mint négy évtized alatt, köszönet illeti a homoródszentmártoni és környékbeli lakosságot akik érdeklődéssel és szeretettel fogadták és fogadják ma is a művészeket.

A napokban Kedei Zoltán naplójegyzeteinek kéziratát lapoztam fel, néhány gondolatot osztok meg Önökkel belőle, melyek a hajdani, táborzáró kiálltások alkalmával hangzottak el Kedei Zoltán festőművésztől, az akkor megfogalmazott gondolatok érvényesek ma is.

„Nyomjelző utakon járunk, keressük a valót, a múltat, eszméket, keressük a vallató mát… Sorsok és életek. Útmenti kövek, házak, ablakok. A föld beszívja a nedvet, eltűnik a hínár, el a sár, az ablakszemek beszívják a fényt, hogy visszaverődhessen, átalakulva az öröm. Ha elül a lárma, el a csörtetés a rózsaszínek tömkelegéből szót kérünk csendesen s a szél meglengeti az út kövei alól kibúvó fűszálat és a fájó szemekben megcsillan a fény… Mi sokat kaptunk a homoród-menti feltöltődéssel, ezeket visszük magunkkal új alkotások megvalósítására. Valamit viszünk, valamit itt hagyunk. A jövőben igyekezni fogunk még többet hozni magunkkal.” (1980. május 31.)

A idei tábor programját olvasva, örömmel nyugtázom, hogy milyen összetett, sokszínű volt a kínálat, méltó utódja a hajdani „művelődési hétnek”, a “Nagyhomoród-menti képzőművészeti hétnek”. A folytatáshoz kívánok erőt, kitartást dr. Sata Attilának és csapatának, mindannyiunk örömére és hasznára. Szeretettel és nyitott szívvel szemléljük az alkotásokat, vigyük magukkal a látvány nyújtotta élményt!

Elhangzott Homoródszentmártonban, 2023. július 29-én, az idei nyári művésztelep tábor kiállításának megnyitóján

Akik idén a Román Viktor Nemzetközi Művésztelep vendégei voltak: Kalló László, Csata Jenő, Kádár-Dombi Péter, Bara Barnabás, Zsigmond Márton, Juhos-Kiss Sándor, Kelemen Dénes Lehel, Ifj.Sántha Péter, Kasza Imre, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Török Erzsébet, Kató Vladimir, Demeter István, Izsák Réka, Simon Béla, Kolumbán-Antal Ilonka, Sz. Kovács Géza, Varga-Amár László, Tirnován Tamás, Váradi Iván, Gál Ildikó, Moldován Zsolt.