CivilszféraÉlet-módÉpítészetFotóNéprajzSzékelyföld

Tájházakat látogattak a szakemberek

A Forrsáközpont programja

Hosszú évek óta sikeres rendezvénynek számít a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont kezdeményezése, amely azt szolgálja, hogy a tájházak és a néprajzi gyűjtemények létrehozói és kezelői, azok a szakemberek, sajtómunkások, civil szervezetek képviselői, akik munkájuk során kapcsolódnak ehhez a témakörhöz, találkozhassanak és egynapos tanulmányút során ismerkedjenek az eredményekkel és egymással.

A november 8-án, kedden szervezett szakmai kiránduláson Székelyszenterzsébeten a Tájházat és Székelykeresztúron a múzeum néprajzi gyűjteményét, többek között a kecseti házat tekinthették meg.

A székelyszenterzsébeti tájház udvarán
Kincses Olga gyűjteménykezelő beszél az épületről

Tulajdonképpen egy jól összeszokott társaságról van szó, amelyhez évente új érdeklődők is csatlakoznak. Igaz ugyan, hogy két év kényszerű szünet következett be a 2020-as és a 2021-es esztendőkben, de a munka ez időszak alatt is zajlott.

A kecseti ház Székelykeresztúron

A Forrásközpont a múlt évben kiadványt jelentetett meg a Hargita megyében található tájházakról és néprajzi gyűjteményekről, több fontos kutatásról készültek beszámoló tanulmányok, illetve zajlott a Tájak, beszélő házak c. dokumentumfilm-sorozat forgatása is, amelynek most két újabb darabját tekinthették meg a résztvevők a székelykeresztúri Dr. Molnár István Múzeumban tartott vetítésen. Egyik film a bögözi Kincses Portát, a másik a csíkmadarasi Zsigmond Malom Fogadót mutatja be.

A szerző felvételei

Simó Márton

Kapcsolódó

A Tájak, beszélő házak sorozatában egy Székelykeresztúron készült 2019-es felvétel is megtekinthető:

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb