EgyházErdélyKultúraSzékelyföld

A csinódi kápolna első hét esztendeje

Sepsiszéki Nagy Balázs írása

Hét esztendővel ezelőtt, három hónap alatt, a magyar-magyar összefogás eredményeként a csinódi kertünkbe Gyümölcsoltó Boldogasszony tiszteletére egy ökumenikus csutak-kápolnát emeltünk. Ezt a különleges épületet nemcsak a 2014-ben történt balesetem utáni felépülésem okán megfogalmazódott hálaérzetből hoztuk létre, hanem engesztelési céllal és közösségi jövőépítő szándékkal is.

Álomban kapott égi üzenetet teljesítettünk azzal, hogy három hónapon át a családom mindenik tagja a kápolnaépítésnek szentelte az idejét. Az építésre buzdító üzenet nem tartalmazta azt, hogy a kápolna milyen legyen és pontosan hol álljon. Mivel mi protestánsokként költöztünk fel egy római katolikus csángók által létrehozott havasi tanyavilágba, úgy gondoltuk, hogy ennek a kápolnának felekezetek felettinek kell lennie. Az Úr mindnyájukat megáldott teremtő erővel. Nekünk ahhoz adott elegendő hitet és erőt, hogy egy olyan kápolnát építsünk, amelyik minden magyar embernek utat mutathat Isten felé.

A kápolna megváltoztatta az életünket. Általa elfogadókká és befogadókká váltunk, hiszen napi rendszerességgel érkeznek a kertünkbe zarándokok a Kárpát-haza és a Világ minden tájáról. Mindennapjainkban a zarándokok fogadása felülír minden más családi programot, ugyanis mi EGY urat szolgálunk.

A hét esztendő alatti szolgálatunk alatt nagyon sok kegyelemben volt részünk. Ezek közül most kiemelek hetet:

– Boldogasszony állandó jelenléte

– új emberi kapcsolatok az életünkben

– harmadik gyermekünk megszületése

– a vándorbölcső program elindítása

– megtérések a kápolnában

– gyógyulások, gyermekáldások

– élő szív megjelenése a gyertyalángban

– az Élő Hit Útja – hét stációval

– Szent Pio jelenléte a kápolnában

A születésnapra több mint kétszáz székelyföldi és magyarországi lélek gyűlt össze, többségében római katolikusok, de szép számban jöttek reformátusok és unitáriusok is.

Miseszolgálatot végzett Kutasi Attila paksi plébános, áldoztatott Farkas Zsombor tisztelendő. Gitáron játszott Dani Mária zenetanár.

www.uzvolgye.hu

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb