Egyre több önkormányzati vezetés mellőzi a közigazgatási egység – megye, város – több évszázados címerét, és manapság divatos logót használ vizuális identitása központi elemeként. Sajnos, ez a trend a Székelyföldre is átterjedt. Feltevődik a kérdés: feladjuk identitásunkat? A székelyföldi és más erdélyi magyar többségű települések kemény harcokat vívnak azért, hogy a román kormányzat elfogadja esetenként több évszázados címerüket, zászlójukat. Ez sokszor évtizedes vagy még annál is több huzavonába telik, és nem mindenik harc győztes. Végül egyeseknek sikerül elfogadtatni történelmi címerüket, s akkor jön egy új városvezetés, félreteszi azt, majd valamilyen logót csináltat helyébe – jó pénzért. Akkor minek harcolunk? Adjuk fel? – jöhet a szónoki kérdés.
Semmiképpen ne! Inkább a városvezetés menjen, s a címer maradjon! Ugyanis a címer rendeltetése éppen az, hogy állandóságot sugalljon. Ha egy városnak évszázadokon át ugyanaz a jelképe, az folytonosságot és történelmi mélységet fejez ki. Minél régebbi egy címer, annál értékesebb. A címer nem politikai jelkép, hanem történeti és identitásbeli szimbólum, nem kell lecserélni. A hatalom mulandó, de a város több száz éve él. A címer a várost és közösségét jelképezi, nem a jelenlegi hatalmat.
Ezzel szemben egy logó nem állandó jelkép. Logója lehet bárkinek vagy bárminek, mozgalomnak, akár rendezvénynek is. A címer a település személyazonossága, a logó, jelen esetben, a városvezetés személyazonossága. Nagyon nem mindegy!
A kommunizmus kezdetén mellőzték a történelmi címereket, később minden heraldikai szemponttal szembemenő, kommunista jelképekben azonban bővelkedő címerekkel láttál el a megyéket és municípiumokat. Most, amikor viszonylagos szabadság van, térjünk vissza történelmi címereinkhez, mert azok jelképeznek igazán bennünket, nem a múlandó logók… Tovább
