Bánja-e a székely? (28.) – Bükkfalva – „Múlt Idők Háza”
László Árpád és László Ildikó kezdeményezése

Tulajdonképpen nem is létezik olyan település, amelyet Bükkfalvának neveznek. Gyakorlatilag egy tanyabokor, Homoródszentmárton egy „külterületi” utcája. Az utóbbi években azonban jelentős változások történtek itt, amelyek alapján egyre inkább falu-jellege kezd lenni a helynek. Vannak látnivalók. Létezik közösségi és kulturális élet, holott az állandó lakosság összlétszáma nem haladja meg a 10 főt. László Árpád 2014-ben nyitotta meg a nagyközönség előtt, és tette látogathatóvá az érdeklődők számára a Múlt Idők Házát.
Ez a ház 1879-ben, amikor a mostani tulajdonos nagyapja született, már megvolt. Azonban a kettős osztatú lakóház kivitelezésének stílusa, padlózata, ajtói, ablakai, gerendázata alapján arra következtethetünk – mivel pontos adat nem álla rendelkezésre –, hogy a 19. század első harmadában épülhetett…Tovább
Kapcsolódó
SICVLICVM-plakettet helyeznek ki Bükkfalván
Bükkfalva egyre nagyobb helyet kér magának Székelyföld térképén

A kiszállások üzemanyagköltségének egy részét a Communitas Alapítvány által megítélt támogatásból fedeztük.