ErdélyKárpát-medenceKultúra

Korniss Péter az 50 éves táncházmozgalomról

Ablonczy Bálint interjúja

– A magyar származású világhírű haditudósító Robert Capa mondta egyszer: „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel.” Ön ezt úgy módosította, „Ha nem elég jók a képeid, nem voltál elég közel az emberhez.” Miként tudja megtartani a munkájához szükséges távolságot, ha – képletesen szólva – átöleli az alanyait? – kérdezte egyebek mellett a hamarosan 85. születésnapját ünneplő Korniss Pétertől Ablonczy Bálint a Valaszonline.hu számára készített interjúban.

Korniss Péter: Mulató legények Széken (1967)

– Ez semmiképpen sem a bratyizásról szól. Sokkal inkább arról, hogy elfogadtatod magad a másik emberrel, tiszteled őt, amiért elfogadja saját maga megörökítését. Úgy nem lehet mozogni és fényképezni, ha közben az alanyok utálják a fotóst. Soha nem úgy dolgoztam, hogy beállítottam a gépet és bumm-bumm, már lőttem is. Először mindig beszélgettem. Bemutatkoztam, ki vagyok, mi vagyok, miért vagyok itt, mit csinálok. Igyekeztem kiépíteni a kölcsönös bizalom légkörét, amiben én és alanyom is szabadon, fesztelenül mozgunk. Ennyi az egész…

Korniss Péter: Hajnali pásztor (1974)

Az interjú teljes szövege ITT olvasható!

Korniss Péter: Karácsonyi vásárban (2012)

Korniss Péter Kossuth-díjjal és a Nemzet Művésze elismeréssel kitüntetett fotós. 1937. augusztus 4-én született, nagypolgári családban, Kolozsváron, szüleivel 1949-ben települtek át Budapestre. Jogi egyetemi tanulmányait 1956-os szerepvállalása miatt nem folytathatta, előbb segédmunkásként dolgozott, majd fényképész szakvizsgát tett. Három évtizeden át a Nők Lapja fotósa, majd képszerkesztője. Számos egyéni kiállítása volt Magyarországon és külföldön, az amszterdami World Press Photo nemzetközi tanácsadó bizottságának tagjaként is dolgozott, képei megjelentek  többek között a National Geographic, GEO Magazine, Fortune, Time és Forbes magazinokban. Az első Kossuth-díjas fotóművész.

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb