Élet-módSzékelyföld

Összeomlott a Tamási Áron Gimnázium bentlakásának egy része – FRISSÍTVE!

Székelyudvarhely

Döbbenten értesültünk arról, hogy hétfőn, a délutáni órákban leomlott a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának egy része, maga alá temetve négy internátusi diákot. A katasztrófaelhárítás – a hivatásos és az önkéntes tűzoltók – , a mentők, a rendvédelmi erők gyors beavatkozása ellenére sem sikerült megmenteni egy fiú életét, a három sérült lány közül pedig egynek az állapota továbbra is válságos.

Együttérzünk a családtagokkal, az érintettekkel, az iskola személyzetével.

A magunk ereje függvényében mi is igyekszünk a jövőben a kárelhárításban a segítségükre lenni.

Élő Székelyföld Munkacsoport


A főépület – Fotó: Gimi.ro

FRISSÍTVE! (1.)

A Tamási Áron Gimnázium Nyilatkozata

Miközben keresztény hitünk legszebb ünnepére készültünk, iskolánk történetének egyik legsötétebb napja szakadt ránk december 18-án. Mélységesen megilletődve és fájdalmas együttérzéssel állunk az események hatása alatt, mert tudjuk, hogy a tragédiának nem lett volna szabad bekövetkeznie.

A Kicsi Iskola – Fotó: Gimi.ro

A Gimnázium Főépületének és Kicsi Iskolájának felújítása után a Bentlakás rehabilitációját kellett előkészíteni. Minden tervezés, technikai előkészület és engedély adva volt ahhoz, hogy lehető legbiztonságosabban történjenek a munkálatok. Szakmailag jól összeszokott munkacsapat végzett külső munkálatokat, kipróbált szakemberek irányítása alatt.

A tragédia bekövetkezett. Nem tudjuk, mi okozta. A bentlakás középső harmada összeomlott a délutáni kimenő ideje alatt. A bennlévő diákok legtöbbjének sikerült kimenekülnie, négy diákot azonban maga alá temetett a törmelék. A gyors mentési munkának köszönhetően kettőt rövid idő alatt sikerült kimenteni, kettőért azonban életveszélyes körülmények között kellett hatalmas törmelékhalmot megmozdítani. Tűzoltók, hegyimentők, egészségügyisek, sürgősségiek, önkéntesek, orvosok és ápolók dolgoztak azon, hogy életeket lehessen megmenteni. Azonban a megtalálás öröme és reménysége után a bánat sötétje borult ránk. A nagy baj bekövetkezett. Családunkra gyász borult. Együtt sírunk és együtt keressük a vigasztalást.

Ezúton fejezzük ki őszinte együttérzésünket a gyászolókkal. Nincs szó, mely most gyógyíthatna! Kinek lenne annál nagyobb bánata, mint aki gyermekét siratja?

Ugyanakkor szívből kívánjuk kórházban fekvő diákjainknak a gyors gyógyulást, erősödést, mielőbbi hazatérést szerető családjuk karjába!

Az Alma Mater szeretetével gondolunk azokra a diákokra, akik a borzalom perceit átélték, akiknek anyagi javai odavesztek, és életük egyik legnagyobb traumáját élték át. Hálás a szívünk a nevelők, tanárok, szülők és önkéntesek odaadó és gyors segítségéért. Minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy januárban fedél legyen bentlakó diákjaink feje felett.

Iskolapszichológusokból illetve más segítő szakemberekből egy krízisintervenciós csoport állt össze. Rövidesen közzétesszük a neveket és az elérhetőségeket is az osztályfőnökökön és osztálytanítókon keresztül.

A vigasztalódás, gyógyulás és megerősödés reményében adtuk ki e nyilatkozatot.

Székelyudvarhelyt, az Úr 2023. esztendejében, Karácsony hava 19. napján.

Az Igazgatóság nevében,
Bekő Melinda Erzsébet igazgatóhelyettes


FRISSÍTVE! (2.)

Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke hétfő este a Digi24 hírtelevízióban kijelentette: nem lett volna szabad megtörténnie a székelyudvarhelyi tragédiának, amelyben egy 17 éves fiú meghalt, három másik lány pedig megsérült. Szerinte a hatóságoknak ki kell deríteniük, hogy kik adtak engedélyt a Tamasi Áron Gimnázium bentlakása mellett folyó munkára, és meg kell büntetniük őket. „Ha ilyen munkálatokba kezdünk, hogyan hagyhatunk gyerekeket az épületben?” – írja a Maszol.ro


FRISSÍTVE! (3.)

Farkas Antal felvételei kedden, december 19-én, a délelőtti órákban készültek.

Hirdetés

Kapcsolódó cikkek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

'Fel a tetejéhez' gomb