A Szent József-év végén – 2021. december 8. – érdemes eltöprengenünk e két szó értelmén. Azért is, mert felhígították (apának lenni és lelki atyának nem ugyanaz…), azért is, mert szeretik összevegyíteni (nem szinonimák), vagy úgy összehasonlítani és használni, mintha egyik a másik fedőneve lenne. Mintha felcserélhető lenne az apaság az atyasággal. Mintha a befogadás és elfogadás címszó alatt, nyugodtan össze lehetne mosni a természetes, biológiai apaságot a gyámsággal, örökbefogadással vagy lelki atyasággal.
Figyelem a progresszív mozgalmak erőlködését és kínos nyomulását, akik azért „harcolnak”, hogy a homoszexuális pároknak is legyen joguk örökbe fogadni gyermeket, hogy ők is kiélhessék az apaságot, ne legyenek „kirekesztve” a törvény adta lehetőségek közül. Más részről meg mily könnyen dobálóznak a pedofília vádjával… Pál atya vagy Böjte Csaba árváira hivatkoznak, meg egyáltalán a papokra, akik lelki atyáknak hívatják magukat, és akik sok gyermeket nevelnek, pedig nincs is vér szerinti gyermekük. Holott Istennek nem kell meggondolnia magát, s megváltoztatnia a teremtés rendjét, látva a nyugati világ erkölcsi züllését… „Látta Isten, hogy ez jó”… – írja a Teremtés könyve. Krisztus Urunk meg azt mondja: „Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg, de kezdetben nem így volt…”
De olvashatjuk a statisztikákat is, amelyek azt mutatják, hogy csaknem százezer gyermek ül itthon árván és félárván országszerte, mert szülei külföldön dolgoznak. Nagyon sok csonka családban az anyukák nevelik gyermekeiket, így aztán már a szemünk előtt nő fel néhány nemzedék, akiknek nincs kapcsolódásuk az apához, nincs apa és férfiképük, mert a feminizmus erőltetett fejlődése odajutott, hogy a férfiakat minden szinten háttérbe szorítanák.
Figyelem a nagy művészeket, sztárokat, de az egyszerű fiatalembereket: mennyire megváltoztatja őket az a tény, hogy édesapák lettek. Egy újfajta lángolás jelenik meg a szemükben, egy többlet-biztonságérzet, felelősségtudat, és a vele járó öröm, hogy egy új életet bíztak rá, aki az ő véréből van, de akinek személyiségét, lelkét, életét maga Isten adta, és ő mostantól a teremtő Isten munkatársa lett. Olyan változás figyelhető meg bennük, ami külön energiák megjelenését és mozgósítását feltételezi. Képesek többletmunkát vállalni, áldozatokat hozni, képesek felhagyni a karrierrel, munkahelyet váltani, és teljes mellszélességgel az édesapai feladatokra és szerepkörre összpontosítani. A kegyelem munkája lesz érzékelhető. Ez eddig idegen, vagy legalábbis távolinak tűnt. Hirtelen felnőtté, férfiassá váltak.
Szent Pál írja, hogy „az evangélium által én adtam nektek életet Jézus Krisztusban”. Bár Urunk azt mondja apostolainak, „csak egy Atyátok van, a mennyei,” az első századok keresztényei mégis atyáknak merik nevezni lelki tanítóikat, a bölcs remetéket, hiszen hozzuk zarándokoltak ki a városi emberek, a sivatagba, kérve őket: ’Atyám, mondj egy szót, hogy üdvözüljek.’ Ezért hívják nálunk felé is sok helyen a papokat lelki atyáknak. És ebben az atyaságban mi is hasonlítunk Szent Józsefre.’
Ugyanakkor Szent József testi-lelki atyasága mégis más, mint a miénk, mert ő nem Jézus mostohaapja. Teljes jogú atyaság és apaság a küldetése, hiszen Isten az Ő szent Fiát bízta rá, aki évtizedekig engedelmes volt neki. Tudta, hogy egy egészséges gyermeknek nemcsak édesapja, édesanyja is kell, hogy legyen. Túl kellett lépnie emberi gondolkodásán, férfiúi önérzetén, sértett büszkeségén. Isten egy olyan kalandba bocsátotta bele, ami mintegy három évtizedig, ami tiszta és kemény hitet követelt tőle. S ezzel az apa-szereppel Mária is tisztában volt. („Atyád és én bánkódva kerestünk…” – mondja kisfiának a jeruzsálemi templomban…) A Mindenható tudta, hogy az anyai és az apai szeretet egyformán szükséges a gyermek egészséges fejlődéséhez. Józsefnek még a Máriába vetett bizalmánál is erősebb volt az Istenbe vetett bizalma. Bizonyos értelemben a kis Jézus a Mennyei Atya iránti feltétlen engedelmességet Szent Józseftől tanulta meg. Szent József apasága így a biológiai apaságot is felülmúlja.
Barsi Balázs ferences szerzetest megkérdezték, gondolt-e arra, hogy novíciusmesterként megélheti a lelki apaságot?… És ő nemmel válaszolt. Azt mondja, a novíciusokat, a jelölteket ő mindig testvérnek érezte. De jólesett neki, ha megidősödve, korábbi tanítványai bevallották: atyaként tekintettek rá. Talán azért nem akart tudatosan erre az atyaságra fókuszálni, ne legyen semmi tudatalatti kivetítés, vagy kompenzálás amiatt, hogy ő nem lehetett biológiai apa. Hiszen ez a különbség a pap atyasága és a nemi eltévelyedések modern „vívmányai” között. Ezért nem lehet a kettőt sem egy kalap alá venni, sem összehasonlítani. Mert még az ún. József-házassághoz is legalább egy férfi és egy nő kell. Isten akarata szerint.
