2024. január 25-én, csütörtökön, 18.30 órakor könyvbemutatóra és kiállításmegnyitóra kerül sor a Györkös Mányi Albert Emlékházban. A múlt évben Madách Imre születésének 200. évfordulóján a Kriterion, valamint a Honterus könyvkiadó gondozásában megjelent Az ember tragédiája, a költő fő művének újrakiadása eredeti nyelven, illetve német fordításban, díszkötésben és Orth István nagyszebeni grafikusművész illusztrációival.
Ezen köteteket, valamint az Orth István grafikáiból rendezett kiállítást Szebeni Zsuzsanna színháztörténész, a Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy vezetője, H. Szabó Gyula, a Kriterion Könyvkiadó igazgatója, Józsa Benjámin, a Honterus Kiadó és a Romániai Német Demokrata Fórum ügyvezető igazgatója, valamint Serfőző Levente, a HÍD Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke, az EMKE alelnöke mutatja be.
A rendezvény magyar és román nyelven zajlik.
Az est házigazdája Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház vezetője.A kiállítás 2024. február 23-ig látogatható, az Emlékház nyitvatartási programja szerint.
Minden kedves érdekklődőt sok szeretettel várnak!

Orth István (Nagyszékely, 1945) erdélyi magyar református lelkész, grafikus. Nagyváradon szakiskolában, finomkerámia szakon kezdte tanulmányait, a Művészeti Líceumban érettségizett (1967), majd a kolozsvári Protestáns Teológián szerzett lelkészi képesítést (1971). Utána a bukaresti Nicoalae Grigorescu Képzőművészeti Főiskolát is elvégezte, itt Kazár László tanítványa volt (1976), közben református segédlelkész volt Szatmárnémetiben és Aradon. 1976-tól a nagyszebeni Brukenthal Múzeum grafikai restaurátora. 2013 októberében a Magyar Érdemrend lovagkeresztje polgári tagozata kitüntetést vehette át kiemelkedő művészeti tevékenységéért, lelkészi szolgálataiért és a dél-erdélyi szórványban élő magyar közösség melletti kiállása elismeréseként, 2005-ben az EMKE életműdíjjal ismerte el munkásságát. Rajzaival, illusztrációival, rézmetszeteivel, művészi reklámplakátjaival lapokban, katalógusokban, kulturális rendezvényeken szerepel. Feltűnést keltő szürrealista alkotásairól a Korunkban Józsa T. István így ír: „Nem a hűvös geometriai absztrakció teljességgel racionalizált birodalmában jár, aki kortárs hazai képzőművészetünk egyik kiemelkedő alkotójának, Orth Istvánnak szürrealisztikus művészi világát körül- és bebarangolja, hanem egy olyan – a metamorfózisok, a fantasztikum és fantázia végtelen lehetőségeitől áthímzett – dinamikus univerzumban, melyet a lélek mélyrétegeinek és a külvilágnak, a valóságnak és a teremtett fantáziavilágnak sajátos oldódása jellemez.” Műveivel országos, megyei és 23 egyéni kiállításon jelentkezett: a bukaresti Petőfi Sándor Művelődési Házban háromszor is (1972, 1975, 1979); külföldön 1976-tól fogva Szamarkandtól San Franciscóig több mint 25 világvárosban. (A Wikipédia nyomán)
A rendezvény szervezője a Györkös Mányi Albert Emlékház.
Partnerek: HÍD Szebeni Magyar Egyesület, Liszt Intézet Sepsiszentgyörgy, Kriterion Könyvkiadó, Honterus Könyvkiadó.
Kapcsolódó
Orth szerint a Tragédia – Nagy Miklós Kund írása